GÖRÖGORSZÁG - LUKÁCSNÉ PAPP CSILLA

Erasmus+ beszámoló 2016. április 17-22.: Athén

Az első napon, hétfőn délelőtt az iskolában megnyitó ünnepségen vettünk részt, ahol köszöntőt mondott a program koordinátora, Efi Lamprou, Pallini polgármestere nevében egy hölgy, utána pedig az iskola igazgatója. Ezek után a görög iskola két tanulója PPT-n bemutatta nekünk iskolájuk történetét, kapcsolataikat és képekben összefoglalták az Erasmus+ program eddig megvalósult részét. Zárásként az iskola énekkara és zenekara feledhetetlen műsorral köszöntött minket.
Délután a diákoknak fotókiállítást kellett készíteni azokból a képekből, amelyek korábbi találkozókon születtek. Mi tanárok, instrukciókkal segítettünk a képek válogatását, a plakátok díszítését.


A görög projekt másik feladata egy előadás volt, ahol a diákok előadták a korábban megírt jeleneteiket, melynek témája a biztonságos internet használat volt - mint ahogy az egész Erasmus+ projekté is. A gyerekek felkészülését egy hivatásos színházi rendező segítette.
Minden ország készített az elmúlt két év programjából videót, melyből kiderült, hogy mit jelentett nekik az Erasmus+, hogyan segítette őket az internethasználatban és hogyan találtak a különböző országok diákjai egymással közös hangot a projekt kapcsán.


Az utolsó napon a lengyel informatikus diákok további mobil applikációkat mutattak be, kapcsolódva a gliwicei találkozóhoz és az ottani munkához. Ezt követően az olaszok pedig ismertették a közös társasjáték szabályait és elérhetőségét.
Zárásként a Pallini High School tanulói néptánccal kedveskedtek a résztvevőknek, majd a koordinátorok értékelték a projektet. Iskolánk a korábban elkészített erasmusos pólókkal és szatyrokkal kedveskedett a tanároknak, valamint egy fotóalbummal mondtunk köszönetet Efinek a két évig tartó kiváló koordináló munkájáért.


Az görögországi utazás után művészettörténet órán megnéztük az ott készült képeket és átbeszéltük a diákokkal az ország nevezetességei, művészettörténeti emlékeit. Felelevenítettük azt is, hogy kinek mit nyújtott a helyi kultúra, mennyiben más és mennyire elfogadhatóak számukra egy más népcsoport szokásai.

Lukácsné Papp Csilla