BULGÁRIA - RABI ENIKŐ

Egy remek élmény volt, hálás vagyok az Erasmus+ -nak, hogy megismerhettem egy másik ország kultúráját, tradícióját; megismertem új embereket és gyakorolhattam a nyelvet.

Az emberek nagyon kedvesek voltak, a szállás is remek volt, és természetesen a programok is. Az első estén már megismerkedtünk 1-2 ország diákjaival, majd másnapra már mindenki megérkezett, és előadtuk az internet biztonsággal kapcsolatos prezentációt. A harmadik napon a blogokkal és a képregényekkel foglalkoztunk vegyes csoportokban. Ezután kirándultunk Etaraban, egy csendes de csodaszép helyen, és Veliko Tarnovoba is ellátogattunk. A negyedik napon múzeumokat látogattunk meg, ami igazán nagyszerű volt. Az utolsó napon Plevenben még körbejártuk a várost, látványosságokat néztünk, majd késő délután megérkeztünk Szófiába. A hatodik napon néhány ország már hazament, akik maradtak elmentek művészeti galériába és templomokat látogattak.

Az utolsó napon reggel elmentünk a buszpályaudvarra, és 12 órás utazás után Budapestre érkeztünk. Köszönet Dolni Dabnik polgármesterének és a szervezőknek a nagyszerű élményekért és ajándékokért! Felejthetetlen hét volt.

 

It was an amazing experience, I'm so thankful to the Erasmus+ to knew an other country's culture, tradition; to met with new people and that I could practise foreign language. The Bulgarian people were very kind, our hotel was great, and the programme was really cool of course.

At the first night, we met some countries' students and then, on the 2nd day everybody has already arrived and we presented our presentations about the safety internet. On the 3rd day we did our blogs and comics in mixed groups. After that, we went on a trip in Etara, that's a quiet but very beautiful place and we visited to Veliko Tarnovo too.

On the 4th day we visited museums and those were really amazing. On the last day in Pleven we walked around in the city and saw sights and then in the afternoon we arrived in Sophia. On the 6th day some countries left, and those who stayed they went in an Art Gallery and visited churches. On the last day's morning we went to the bus station and after 12 hours travel we arrived at Budapest. Thanks to the Mayor of Dolni Dabnik and to the organizers to gave us a really nice experience and for the presents too! This week was unforgettable.

Rabi Enikő