LENGYELORSZÁG - WÉBER ANNA

Hat napot voltunk Lengyelországban az Erasmus+ programnak köszönhetően.
Hétfőn reggel minden ország bemutatta a kisfilmet, és a Powerpoint-ot, amit készített. Ezáltal megismerhettük a többi iskolát, és diákot, akik részt vesznek a programban. Majd egy kis városnézés után elmentünk az iskolába, ahol egy kérdőívet kellett összeállítani a Hotpotatoes program és a Kubbu weboldal segítségével. Csoportokban dolgoztunk, így a munka közben jobban megismerhettük egymást.


 Kedden reggel egy kis csapatépítő játékkal kezdtünk, így megismerhettük a többieket, majd a cyberbullying-ról tartottak előadást, ami közben mi is kifejthettük a véleményünket. Ezután ellátogattunk a rádiótoronyba és a pálmaházba, majd délután újból az iskolában dolgoztunk. Az App inventor nevű weboldalt próbálhattuk ki különböző feladatok révén. A végén még egy egyszerű játékot is készíthettünk, amit ki is próbáltunk a telefonunkon. Este egy étterembe mentünk vacsorázni, ahol lengyel ételeket kóstolhattunk meg, mint például a zurek, ami az egyik legjellemzőbb nemzeti étel.

Szerdán Auschwitz-ba látogattunk el, ami nagyon lehangoló volt. Délután az iskolában bemutattuk a többieknek is a kvízt, amin dolgoztunk. A mi témánk az „internet veszélyei” voltak. Csütörtökön Krakkó nevezetességeit néztük meg, és nagyon sok új dolgot tudtunk meg a városról. Péntek reggel volt az elbúcsúzás. Este fél hét körül értünk haza Budapestre.
Számomra ez egy életre szóló élmény volt, sok barátra tettem szert, fejleszthettem az angoltudásomat, és még egy kicsit lengyelül is tanultunk a lengyel diákoktól. Köszönöm, hogy részese lehettem ennek a programnak. Dziękuję :).


We were in Poland for six days thanks to the Erasmus + programme. On Monday morning, each country presented a short film and a PowerPoint. In this way we got to know the other schools and students who participate in the programme. After a little sightseeing we went to the school and made a Quiz with Hotpotatoes and Kubbu website. We worked in groups so we got to know each other better while working.


 On Tuesday morning we had a team-building game, so we got to know each other more, then we talked about cyberbullying. After that we visited the radio tower and the palm house, in the afternoon we worked in the school again. We could try out a programme called App inventor. In the end, we made an easy game that we tried out on our phones. In the evening we went to a restaurant for dinner where we tasted some Polish food like Zurek which is one of the most typical national dishes.

On Wednesday we visited Auschwitz. It was very depressing. In the afternoon, in the school we presented the Quiz that we made. Our topic was the types of dangers on the Internet. On Thursday we visited the sights of Krakow, and we learnt a lot about the city.
Friday morning was the time for saying goodbye, and then we went to the main square to buy some souvenirs. In the evening we returned to Budapest.
For me it was an experience of a lifetime, I have gained many friends, could improve my English, and even learnt some Polish words from the Polish students. Thanks for the organizers who gave me this unforgettable memory. Dziękuję :).

 

Wéber Anna