UNED: Universidad Nacional de EducaciÓn a Distancia (Calatayud)

2016. február 24.

 

2016. február 24-én látogatást tettünk az Universidad Nacional de Educación a Distancia (Nemzeti Távoktatási Egyetem) calatayudi székhelyén. A látogatásunk célja az volt, hogy élet közelben ismerkedhessünk meg a számítástechnikai rendszerek, valamint az internet széleskörű használatával. Az egyetem működését és tevékenységi köreit ismertető előadás után megtekintettünk több szaktantermet (pl. a kémia laborokat), vizsgatermeket és az egyetem építészeti szempontból legkülönlegesebb termét, a könyvtárat. (A történelmi épület egy XVI. sz. végén alapított volt jezsuita kolostor. További érdekesség, hogy a XVII. sz.-ban az egyik legkiemelkedőbb spanyol író és filozófus, Baltasar Gracián is e falak között tanult majd tanított.)

Sokat elárul a távoktatás jövőjéről, hogy az UNED ma 250 000 fős hallgatói létszámával Spanyolország legnagyobb állami egyeteme. A 61 spanyolországi telephelyéből 4 – köztük a calatayudi társszékhely– vizsgaközpontként is működik, valamint az egyetem az országhatárokon kívül Európában további 12, szintén Madridhoz tartozó egyetemi központtal büszkélkedhet. Az 1975-ben alapított dinamikusan fejlődő calatayudi tagintézmény innovatív működése mára modellértékűvé vált a felsőoktatásban.

Az adminisztráció (jelentkezések, beiratkozás, vizsgaszervezés, időpont egyeztetések) online elérhető informatikai rendszeren keresztül működnek. Az órák látogatására személyesen, vagy a megfelelő kódok és engedélyek birtokában interneten keresztül is lehetőség nyílik gyakorlatilag a világ bármely pontjáról. A helyszíni vizsgák szervezése szintén komoly informatikai támogatással történik: több száz hallgató azonos időpontban a számukra kijelölt sorszámú helyen különböző tantárgyakból egyszerre írja vizsgadolgozatát, majd a dolgozatot ezt követően a hallgató előtt beszkennelve rögzítik és küldik javításra az adott szaktanárnak.

A rendszer a hallgató számára számos előnyt biztosít:

Egyrészt rendkívül költséghatékony, hiszen a hallgatónak csak a helyszíni vizsgák idejére kell az UNED székhelyére utaznia. Mivel az órákon online otthonról is részt vehet, nem kell kollégiumi ellátást, szállást vagy egyéb tartós ott-tartózkodással kapcsolatos költséget finanszíroznia.

Másrészt a rendszer igen rugalmas a vizsgaszervezés és az óralátogatási beosztások tekintetében is. A hagyományos egyetemi oktatási rendszerekhez képest nagy újdonság, hogy az egyetem képes alkalmazkodni a hallgatók egyéni igényeihez és időbeosztásához. A távoktatással teljesíthető órákat a hallgató bármely időpontban meg tudja tekinteni, a vizsganapok kijelölése pedig nem tantárgyhoz kötött, mivel a jelentkezéskor a létszámkorlát eléréséig a hallgató gyakorlatilag meghatározhatja, hogy mely vizsganapokon mely tantárgy(ak)ból szeretne vizsgát tenni.

Az adatok és előnyök felsorolásán túl a néhány órás látogatás alatt az intézménnyel kapcsolatban két alapvető pozitívum fogalmazódott meg bennünk: a szervezettség és a szakmai profizmus, amelyek minden bizonnyal a távoktatás magától értetődő előnyei mellett valószínűleg nagy mértékben hozzájárultak a calatayudi társszékhely sikertörténetéhez.

Révész Enkratisz