BALLAGÁS 2009

ÜNNEPI BESZÉDEK   Igazgatói búcsúbeszéd   Metzger Balázs 11. C osztályos tanuló búcsúbeszéde   Csákó Zsófia 12. A osztályos tanuló búcsúbeszéde   Bakos Tamás 12. A osztályos tanuló búcsúbeszéde   KÉPEK   Bolondballagás   Ballagás (Makay Márk fotói)   Ballagás (Urbán Máté fotói)   Tablóképek   12. A búcsúvideo     Igazgatói beszéd   Tisztelt Ünneplő Közönség! Kedves Búcsúzó Diákok!   Feldíszítettük az iskolát, útravalónak szánt mottót írtunk a táblákra, virágot, könyvet, tarisznyát készítettünk, de mégsem ragyog minden úgy, ahogy az ünnepen illenék. Az ünnepbe ugyanis ilyenkor mindig egy kis szomorúság keveredik: a búcsúzás pillanata mindannyiunkban vegyes érzelmeket teremt. Végre megszabadulhattok minden kötöttségtől, a felelésektől, a dolgozatírástól, de ide kötnek az emlékek, a csínytevések, a barátok, a szerelmek. Higgyétek el, ezeket az éveket nem lehet kitörölni, valamilyen nyomot hagy mindenkiben, így bennünk tanárokban is. Nem fogunk, nem is akarunk elfelejteni Benneteket. Az itt eltöltött évek összekötnek bennünket. Annyi minden történt az elmúlt évek alatt. Jó felidézni az első napokat, heteket, amikor ismerkedtetek egymással, az iskolával, próbára tettétek tanáraitok türelmét, megértését, szigorát. Aztán egyre magabiztosabban kezdtetek mozogni a Zrínyiben, kiérdemeltétek az első komolyabb dicséreteket és intőket, mígnem, mára az iskola főszereplőivé váltatok, és ballagásotok alkalmával mindannyian ünneplőbe öltöztünk. A ballagás olyan ünnep, amelyben egyszerre van jelen az emlékezés és a búcsú, az útra hívás és az új iránti kíváncsiság; magában a vonulásban a véges végtelenség, és a majdani megérkezés reménye. A megérkezésig azonban rengeteg nehézségen kell keresztülverekednetek magatokat. Amikor a küzdelmeket vívjátok azért érdemes visszaemlékezni, hogy milyen ismereteket kaptatok, és milyen lehetőségekhez juttatott benneteket az iskolátok. Az idősebbek szokták mondani, hogy amit a középiskolában tanulsz annak a fele felesleges. Ez kétségbevonhatatlanul igaz. De ki az, aki meg tudja ma mondani, hogy melyik fele a felesleges a tanultaknak? Mire lesz szükség ebben a gyorsan változó világban és mire nem. Ha elgondolkodtok akkor rájöttök, hogy nemcsak a tanítási órák ismeretei formáltak titeket. Az iskola ennél távlatosabban készít föl: rejtettebb tudás, összetettebb képesség kialakításának színhelye: olyan terep, ahol az ember az intellektuális, tantárgyakhoz köthető ismeretek mellett megtanulja, hogyan láthat át komplex helyzeteket, megismeri hogyan tud hatékonyan alkalmazkodni a környezethez, tanul a tapasztalatokból, alkalmazza és elsajátítja az érvelés különböző változatait: azaz az érzelmi intelligenciáját is gyarapítja az a tudományos ismeretek elsajátítása mellett. Az intellektuális és érzelmi, lelki erőfeszítésekben megformálódik és tudatosodik az értékrend, amely tudja, hogy mi a jó, és mi a rossz. Hogy majd évek, évtizedek múlva, túl az iskola tér- és időbeli határain, biztosan tudjatok választani, s ez kifogyhatatlan lelki tartalék maradjon. Gondoljatok a Zrínyis hetek forgatagaira, nemzetközi csereprogramokra, a Ki Mit tud- okra, sportversenyekre, vagy amikor programokat szerveztetek, diákigazgatói kampányt folytattatok, tantárgyakkal közvetlenül össze nem függő feladatokat oldottatok meg együtt, egymás képességeit kiegészítve. Az ilyen alkalmakkor sok esetben nem is az eredmény, hanem maga az együttműködés megtanulása volt a fontos. Mert a versengés és az együttműködés kiegészíthetik egymást. A versengők, ha tisztelik egymást, akkor saját teljesítményükön is meg fog mutatkozni az ellenfél által teremtett inspiráció. Ma Magyarországon az a leggyakoribb, hogy a vetélytársamat ellenségnek kezelem, viszont ha ő nem lenne, lehet, hogy hanyagabbul végezném a munkámat, és nem figyelnék oda olyan részletekre, amelyek akár kínosan is érinthetnének. A versengés és az együttműködés szabályainak kialakítása, a készségek és képességek fejlesztése, az emberi értékrend alapjainak beívódása a mindennapi cselekedetekbe ugyanolyan fontos, mint a tantárgyi ismeretek.   Kedves Ballagó Diákok! Akik most itt ültök százféleképpen élitek át a jelen pillanatait. Vannak, akik önfeledten billenek át életük egyik szakaszából a következőbe; vannak, akik az örökkévalóságnak érzett "iskolai rabság"-ból repülnek át éppen a korlátok nélküli szabadság világába, és vannak, akik kényszerűen megállnak, körülnéznek és döbbenten fedezik fel, hogy immár egyre több minden múlik rajtuk, csak rajtuk. A döntésekről pedig előbb vagy utóbb valamennyien megtanuljátok, hogy meghozataluk nem csupán és nem elsősorban jog, hanem sokkal inkább: felelősség. Gondoljatok néhány pillanatig mindazokra, akik segítettek, bíztattak, bátorítottak benneteket az elmúlt évek során. A szüleitekre, családtagokra, akik a legnagyobb nehézségek idején is mellettetek álltak. Eljött az ideje a hálának, a köszönetnek. Nevetekben az egész családi közösségnek köszönöm azt a sok segítséget, amit a gimnáziumi évek alatt kifejtettek, és kívánom, hogy az Önök büszkeségei, a mi diákjaink megállják helyüket további életük során. Ne feledjétek, mi tanárok soha nem hittük, hogy hibátlanul dolgozunk. Azt viszont igen, hogy lelkiismeretes, a tanulók érdekeit leginkább szem előtt tartó tevékenységgel tanítványainkat becsületes munkára sarkalljuk, a tudás megszerzésére, megbecsülésére ösztönözzük.   Tisztelt Kollégák! Nehéz, de örömteli feladat volt az itt álló ballagó diákokat idáig eljuttatni. Köszönöm a tartalmas, türelmes, következetes munkát, köszönöm mindazt a törődést, szeretetet, aggódást, amit a gimnáziumi évek alatt kaptak a diákok. A szívünkhöz nőtt fiatalokat útra bocsátva, nem tehetünk mást, mint folytatjuk a munkát, és újra és újra erőt merítünk tapasztalatainkból. A mi megbízatásunk ezennel véget ért, tovább nem követhetjük a fiatalokat az útra, a célhoz most már nélkülünk kell eljutniuk, de tegyünk ígéretet: itt a gimnáziumban továbbra is megtalálhatók vagyunk, és ha nem sikerül a kitűzött cél teljesítése, mi mindig készen állunk arra, hogy biztatást, eszközt, útravalót adjunk egykori tanítványaink számára.   Kedves Szülők, Barátok, Hozzátartozók!! Önök tudják, hogy a mai napig mennyi mindent tettek az itt álló fiatalok boldogulásáért. Kérem, álljanak meg a mindennapi munka rohanásában és gondoljanak vissza az utóbbi évekre, azokra az áldozatokra, amiket vállaltak értük. Most egy olyan időszak következik, amikor a küzdelmeket egyre önállóbban kell megvívniuk, de ne feledjék, még nagyon sokszor támogatásra szorulnak az élet nehézségeinek leküzdésében, és Önöknek, nekünk segítő kezet kell nyújtanunk. Az egykori támaszból az idő révén segítő kéz, majd bölcs tanács válik. Mindez azt jelenti, hogy a fiataloknak szüksége van az önállósulásra, az önálló gondolkodásra, de azért, jó, ha mi is ott vagyunk valahol a háttérben. Úgy érzem, hogy azért, amilyenek lettek ezek a fiatalok, és amilyen lesz az életük, abban közös a felelősségünk. Kérem, segítsék Őket abban, hogy életükben tartós boldogságot tudjanak elérni.   Kívánok a mai napra jó szórakozást, szüleiteknek sok örömet gyermekükben az elkövetkezendő napokban és hetekben is, a kollégáimnak pedig jó és eredményes munkát az érettségin!   Fogadjátok útravalóul Goethe gondolatait:   Élni való minden élet, Csak magadnak hű maradj. Veszteség nem érhet téged, Hogyha az lész, ami vagy.   vissza a tetejére   Metzger Balázs 11. C osztályos tanuló búcsúbeszéde   Sok szeretettel búcsúztatok mindenkit! Eljött a nyár. Ez a sírás ideje, hiszen elballagtok. Ennek örülnek a 9.-esek, hogy nem ők lesznek a legkisebbek, örülnek a 10.-esek, hogy a felsőkaszthoz fognak tartozni és egy csöppet sem örülnek a 11.-esek, mert jövőre rájuk vár az a szörnyűség, ami most rátok. Az élet nagy dolgai még mind előttetek állnak. Diákhitel visszafizetés, az első letépett sorszám a munkaügyi központban, urológia, nőgyógyász… Én nem irigyellek benneteket, mert sajnos jövőre én is a ti sorsotokra jutok. Már ha jutok… Mindig jusson eszetekbe az, hogy osztályfőnökötök mi mindent megtett azért, hogy embert faragjon belőletek. Amint látom ez nem mindenkinél sikerült, de nem akarok személyeskedni. Végül de nem utolsó sorban, sose feledkezzetek meg az iskola B épületéről, ahol bármikor (Na jó nem bármikor de reggel 6-tól este fél 10-ig biztos) olcsón jól érezhettétek magatokat. Mindig emlékezzetek a kétszeres válogatott diákigazgatónkra, aki kétszer is felejthetetlen Zrínyis héttel örvendeztetett meg titeket. Ő az, akinek már alig van saját, gyári testrésze. Igen, mindig tudni fogjátok ki volt ő. Ő nem más, mint Bakos Tamás. Hosszú percekig lehetne felidézni az itt töltött 4 vagy több év kellemes pillanatait. Spiesz tanár úr furcsa bölcsességei és irdatlan aranyköpései, Szpirosz tanár úr órái, a testnevelés órák, a DÖK táborok, gólyatábor… Nem is folytatom, mert nincs most erre idő. Soha ne feledjétek, hogy bárhová is mentek, ott vagytok. Életetek minden nagy döntése előtt szívjátok tele a tüdőtöket pránával és ne dohányozzatok, mert ha a dohányzás egészséges lenne, kémény lenne a fejeteken. Végül szeretnék mindenkinek, eredményes érettségizést kívánni. Ti érettségiztek, mi kirándulunk… Ez van.   vissza a tetejére     Csákó Zsófia 12. A osztályos tanuló búcsúbeszéde   Kedves Tanáraink, Szüleink, és Társaink!   Egy évvel ezelőtt ugyanígy álltunk a Tomival egymás mellett ezen a dobogón, de más volt a szerepünk: mi köszöntünk el a búcsúzó végzősöktől. Nem tudtuk, hogy miért könnyes megannyi szem, fel sem mértük ésszel, mennyi emlék szakad a ballagóra.  Elszállt egy röpke év, és újra itt toporgunk, sejtve már, hogy ez a nap miért válik mindenki számára olyan meghatottá. Tavaly még nekünk is teher volt a ballagás. Sok volt a teendő, mindenhol ott kellett lennünk. De most mégis kérünk mindenkit, hogy nézzetek ránk, ha csak egy percre is. Ha ti emlékeztek ránk, már nem voltunk itt hiába. Visszavonhatatlanul itt a búcsúzás ideje. Ma utoljára szólított az iskola csengője, és utoljára csukódott be mögöttünk a tanterem ajtaja. Visszatekintve oly sok öröm s a bánat perceit éltük át itt több éven keresztül. Megtanultuk, mi a logaritmus – legalábbis sejtjük, tudjuk már, hogy a Föld gömbölyű, és vaktérképen is megtaláljuk az Orbánságot (na jó, ha én nem is mindig). Ismerjük a sebesség fogalmát, és minden évben megszenvedtük tesi óran a Cooper-tesztet. Voltak gólyabálok, diáknapok, szalagavatók, ahol felhőtlenül szórakozhattunk kedvünkre. Voltak bizony erőt és idegrendszert próbáló dolgozatok, mégis erősek voltunk így együtt.    Kedves Tanáraink! Önök tanítottak, neveltek bennünket: tudomány színes skálájának minden árnyalatát megpróbálták belénk sulykolni. Ott voltak Önök mellettünk, mikor életre szóló barátságot kötöttünk, igaz barátokat találtunk, szerelmeket szőttünk. Az ismeretlenségből a legjobb barátságok szövődtek, míg eleinte feszengve ültünk a padban, később otthonunkká vált a tanterem. A vetélkedők, a felejthetetlen kirándulások, a szalagavató, ezekre mind-mind nosztalgiával gondolunk majd vissza. Kinek nincs olyan emléke, hogy könnyesre nevethette magát egy-egy órán: nos nekünk van jó pár ilyen. Vizsnyicay tanár úr, tetszik emlékezni mikor puszta szeretetből, emelgettük a padokat 45 percen át? Vagy Árva tanárnő, aki nem értékelte osztályunk kortárs művészetét. És Szabó tanár úr, aki máig sem érti, hogy vannak olyan diákok, akiknek a némettudása visszafelé fejlődik. Persze szeretnénk megköszönni Somorjai tanárnőnek is, hogy négy éven átpótolta azokat az osztályfőnöki információkat, amiket Spiesz tanár úr elfelejtett, vagy nem tartott olyan fontosnak. Kedves Spiesz tanár úr! Az Ön szájából elhangzott életigazságok, mottók vagy éppen aranyköpések további életünkben is meghatározók lesznek. Hála és köszönet jár tanárainknak és szüleinknek, hogy a leg-embertpróbálóbb időben is segítettek, támogattak bennünket. Egy folyamat része ez a búcsú, melynek során belépünk a felhőtlen gyermekévekből az ismeretlen felnőttkorba. Itt van még az érettségi, amely középiskolai tanulmányaink kiteljesedését jelenti, ezért a célért négy évig koptattuk az iskola padjait és tanáraink idegeit… és én most mégis elbizonytalanodtam! Olyan gyorsan elszállt ez a négy év!... most, egy új, egy más élet küszöbén félig sírva, félig nevetve búcsúzunk egymástól. Isten hozzádot suttogunk az ittmaradóknak, elválunk a már jól ismert falaktól. Higgyétek el, számba vettük, hogy mit hagyunk itt: szívünkben őrizzük az emléketeket. Kívánok minden búcsúzónak sok kitartást az élet valamennyi próbatételéhez, az előttetek álló akadályok leküzdéséhez.   Drága Iskolánk! Köszönök még egyszer mindent!   vissza a tetejére   Bakos Tamás 12. A osztályos tanuló búcsúbeszéde   Kedves Tanáraink, Diáktársaink és Vendégeink!   Elérkezett az a pillanat, mikor ünnepélyesen búcsút veszünk iskolánkól. Négy küzdelmes, de egyszersmind boldog év áll mögöttünk. Négy olyan év, amit - és azt hiszem ezt bátran mondhatom - soha nem fogunk elfelejteni. Személy szerint nekem, mielőtt betettem a lábam az iskolába szüleim azt mondták, hogy a középiskolás éveim felejthetetlenek lesznek és lám, mint oly sokszor ezelőtt, ebben is igazuk lett. Összekötnek minket az együtt átélt szép és kevésbé szép, de néha tanulságos emlékek a kirándulások, az ünnepélyek, minden közös program amely egy-egy önfeledt, boldog órával ajándékoztak meg minket. Négy éven keresztül a szeptemberi becsöngőtől a júniusi utolsó csengetésig időnk jelentős részében együtt voltunk és minden órai történés, vagy éppen szünetbéli hülyéskedés, vagy poénkodás, balhézás mind-mind összeköt bennünket. És bár gondolom sokak szerint ez közhely, és minden iskolában elő lehetne adni, azt hiszem Ti akik együtt éltétek át velem ezeket az élményeket, Ti valahol mind egyetértetek velem, mikor azt mondom, hogy most pedig nagy súly nehezedik ránk. El kell válnunk! Biztos vagyok abban, hogy az, hogy elhagyjuk az iskolát vegyes érzelmeket vált ki belőletek, de abban is, hogy valahol belül mindenkiben van egy könnycsepp, mert véget ér valami. Ezután mindenki új munkahelyre, új iskolába kerül, új életet kezd, de az emlékeink örökre megmaradnak bennünk. A búcsú a legfájdalmasabb főleg, ha valaki úgy szerette ezt a helyet, mint mondjuk én és azt gondolom sokan közületek - nagy negyedikes végzős diákok közül - sokan vagytok most így ezzel. El kell hagynunk most tanárainkat, akik fáradhatatlanul, áldozatos munkával és nagy odaadással próbálták belénk plántálni a tudást. Gyarapítani próbálták szellemi, illetve testi adottságainkat, ezért mi mindannyian örökre hálásak maradunk, még ha ezt nem is hoztuk kedves tanáraink tudtára. És ígérjük, hogy bárhová is sodorjon bennünket az élet úgy fogunk cselekedni, ahogy itt e falak között megtanultuk, mindig mindenkor helyt fogunk állni. Furcsa érzés lesz most, hogy a nyári szünet után nem térünk vissza a jól megszokott környezetbe, mint eddig minden szeptemberben. Nem leszünk többé azok a kis középiskolás diákok akik eddig voltunk. Elkezdődik számunkra is az élet munkás hétköznap része és csak reméljük, hogy mások leszünk, mint a tömeg. Most, hogy ez a tartós kapcsolat megszakad a viszontlátás reményében hagyjuk itt az osztályfőnökünket aki 4 év során minden szeretetével nevelt, tanított és soha nem adta fel a "harcot". Nem maradhatnak ki a sorból szüleink sem, akiknek ezúton szintén köszönetet szeretnénk mondani, mert lehetőséget nyújtottak, támogattak, bíztattak, tanulásra serkentettek minket és az ő segítségükkel jutottunk el idáig. Végső búcsúm pedig diáktársaimhoz szól, s ahhoz a kis osztályközösséghez amelyhez ezer meg ezer szál köti a szívem. Nagyon fáj a búcsúzás, hiszen úgy megszerettük és megismertük egymást, mintha testvérek lennénk. Hosszú évek óta nézem végig a ballagásokat itt az iskolában és soha nem értettem, miért sír egy-egy ember vagy éppen sok mindenki és miért olyan fájó a búcsúzás. Most ahogy itt állok és olvasom ezt a kis beszédet összeszorul a szívem, és már értem, már értem a könnyeket és a búcsú fájdalmát. S most a régi dallal köszönök el mindenkitől, további jó munkát az itt maradó diáktársaknak és jó tanulást kívánva:   "Tanáraink és társaink a szívünk nem feled, Te kedves osztály víg tanyánk immár Isten veled, immár Isten veled."   vissza a tetejére