Petrányi Adrienn interjúja
Az 1956 után születetteknek nincsenek közös emlékeik. De a legkisebb emlékei is igen fontosak lehetnek azokból a bizonyos napokból. És ezek az emlékek nem csak harcokról és halottakról szólhatnak…
Egy szobába vagyunk. Velem szemben egy idős és nagyon közeli ember ül. Arról a bizonyos napról 1956. október 23-ról mesél nekem.
„1956. október 23.-án voltam 12 éves, a Városliget mellé jártam iskolába. Aznap reggel utoljára utaztam végig a 70-es trolibuszon a Sztálin téren, ahol egy nagy Sztálin szobor állt. A 70-es trolibuszt is Sztálin 70. születésnapja alkalmából nevezték el.
Egy előkelő magán iskolába jártam, mert a szüleimnek sikerült elintézniük, hogy bekerülhessek ide. Az iskolát Gorkij iskolának hívták, teljesen szovjet iskolához hasonlított. Mielőtt ebbe az iskolába mentem, hat évesen egy két osztályos előkészítőt kellett elvégeznem. Az iskolában mindent oroszul tanítottak, csak a magyar irodalmat tanultuk magyarul.
Apám teljesen megkövetelte tőlem, hogy imádjam a Szovjetuniót. Én mindig engedelmeskedtem, de mégis úgy éreztem ezt az egészet csak a felnőttek erőszakolják ránk.
Egyik napról a másikra vége lett a Szovjet Idillnek. Ezen a napon (október 23.-án) Nagy Imre kormánya megszüntette ezt az iskolát. Még az nap a tanárok feladták a leckét, de többé nem láttam őket…
Arra is emlékszem, hogy azon a napon, apám önbizalma teljesen összeomlott.
Aztán télen újra megnyíltak az iskolák és én egy körzeti iskolába tanultam tovább.
Még arra emlékszem, hogy szüleim beszélték, hogy az egyetem diákjai felvonultak, és változást követeltek. És hozzájuk több százezer ember csatlakozott.
És ezzel a sztrájkkal kezdődött az 56-os forradalom."