Székány Zoltán interjúja
Az interjúmat a dédnagymamámmal készítettem nevét és személyes adatait nem kívánom feltüntetni!
Mit csinált 1956 októberében, illetve milyen volt a helyzete?
Szinte mindennap arra ébredtünk, hogy egyik laktanyából a másikba lövöldöztek. Az ÁVO-s katonák lőtték a sorkatonákat. Az ezt megelőző napokban már szidták egymást és mutogattak egymásnak, hogy felakasztják illetve elvágják a nyakukat. Azokban az időkben én a gumigyárban dolgoztam, mint kerékpár felépítő. Hazafelé menet láttuk, hogy vitték a diákokat a Kerepesi úti laktanyába, hogy ott kivégezzék őket! Borzalmas volt hallani, ahogy az életükért könyörögnek. Néhány asszonnyal összefogtunk és a laktanya bejáratához mentünk és szembeszálltunk a katonákka, akik folyamatosan ránk szegezték a fegyvert. Én megkérdeztem „az anyádat is agyon lőnéd?” mire azt felelte, hogy igen. Eközben hazazavartuk a gyerekeket.
Hogyan élte a hétköznapjait?
Dolgozni nem kelletett menni, otthon kellett maradnunk, de a férjem bement vigyázni a gyárra, hogy ne robbanjon fel. A gyárból hozta haza nekünk az élelmet. Férjem és a lányaim bementek a Köztársaság térre, ahol szembesültek a borzalmakkal. Lábuknál fogva felakasztott embereket valamint a felrobbant illetve kiégett tankokban az összezsugorodott szovjet katonákat. A börtönből kiszabadult köztörvényes emberek egy doboz cigiért autókat árultak. Arra való tekintettel, hogy megint infláció lesz ezért igyekeztünk megvenni a legszükségesebb ruhaneműket amikért borzasztóan hosszú sorokat kellett végigállni. Mindennaposak voltak a lövöldözések!
Mit kellett tenniük, amikor jöttek a szovjetek?
Mindenkinek be kellett zárkóznia és mindenki rettegett, félt, hogy mi lesz vele és a családjával?! Mi két tűz között voltunk a sorkatonák és az ÁVO-sok között. Egy két nap elteltével tisztázódott a helyzetünk, mivel kiderül, hogy a szovjet katonák békés céllal keresték fel a házunkat illetve házainkat. Ez megmutatkozott abban, hogy kaptunk tőlük élelmet disznót, kenyeret stb….Majd később a gyerekeket a Vöröskereszt segítségével Németországba lehetett küldeni. Az én lányaim három és fél hónapot töltöttek kint beleértve a karácsonyi ünnepeket is. Mi pedig a zűrzavar közepén segítettünk a megszökött kiskatonáknak (átöltöztettük őket,hogy sikeresen hazajussanak). A gumigyárban működő népi tánccsoport női tagjai is segítették a hazajutásukat. Megjegyzem, hogy néhányan küldhettek volna pár sort magukról!
Köszönöm szépen az interjút!