Harazin Nikolett interjúja
"Fiatal voltam 19 éves, vidám-bohém. 55-ben érettségiztem, majd segédmunkás és utánna esztergályos és szakmunkás tanuló. 56 október 23.-án reggel elindultunk Maglódról Budapest Keletibe, vonattal. Rákos állomásról nem mentek tovább a vonatok. Teherautók voltak ott fellobogózva, a felirat "aki magyar velünk tart". Mi barátok, ismerősök is felszálltunk az egyikre. Apám aki mozdonyfűtő volt, ment haza de megkérdezte a fiúkat, hogy nem-e láttak engem. Persze én legugoltam a fiúk meg azt mondták, hogy nem, biztos lekéstem a vonatot. Az Orczi-térre vitt a teherautó, onnan ki merre látott. Mi ketten a barátommal a Baross utcán indultunk a Kőrút felé. Az út végénél láttuk az első halottat, majd a Kőrúton a buszban felakasztott katonát. Ekkor már megijedtünk és hátrahagyva a várost elindultunk haza. Előbb Rákosra, majd onnan gyalog haza. Az elkövetkezendő időket már otthon töltöttem. Egyedül a rádiót hallgattuk, más nem volt. A faluban különös rendbontás nem történt. November 4.-ét követően egy éjjelt a pincében töltöttünk. A 31-es úton is mentek tankok Budapest felé és Maglód Ecser közötti úton is, és egy véletlen folytán egymást kezdték lőni. Hamar észervették a tévedést, de mi ekkor még ezt nem tudtuk. Lassan helyre állta a rend, de nem a béke. Mi így vészeltük át, tragédia nélkül az 56-os időt. 57 januárjában elkezdődött a munka és a tanulás."