Kőbányai történet
"Most, 2006-ban az 1956-os forradalom 50. évfordulóján újra emlékezünk. Egy, a forradalom idején 27 éves, mára megözvegyült édesanya mesélte el, hogyan élte meg a forradalmat. Kőbányán élt a férjével, és három éves fiával. Az egyik gyárban dolgozott. Munka közben a rádiót hallgatták, mert csak ebből tudtak a forradalom helyzetéről informálódni. Az utcán egy kisebb csoport vonult. Üvöltöztek és dobálóztak. Amikor észrevették, hogy dolgoznak a gyárban, elkezdték rugdosni az ablakot, és megfenyegették őket, hogy takarodjanak haza, mert a többiek azt fogják hinni, hogy sztájktörők, és le fogják őket lőni. A forradalom kitörése után még egy hétig dolgoztak. Azután bezártak a gyárak, és több bolt is, amiket az emberek feltörtek és kifosztottak, pedig a vidékiek ingyen hoztak húst és tejet a fővárosiaknak. A férje a forradalom ideje alatt egyszer volt a belvárosban. Feleségét csak a forradalom leverése után több héttel engedte be oda. Ő mesélt neki a sok halottról, és az elfogott kommunistákról, akiket pincékbe zártak. Habár az utcákon rendőrök vigyáztak a rendre, még a 13 év körüli gyerekek is fegyverrel jártak. A forradalom leverése után sok ember disszidált, mert féltek tőle, hogy elfogják őket."