Pestlőrinci történet
Interjúmat egy olyan emberrel készítettem, aki az 1956-os forradalmat 10 évesen Pestszentlőrincen élte át. Őszintén és komolyan beszélgettünk azokról a dolgokról, amiket látott és megtapasztalt. Megpróbáltam minél személyesebb kérdéseket feltenni neki.
Az első kérdésem az lenne, hogy mi a legszemélyesebb élménye?
Talán az, amikor egy novemberi hajnalban szörnyű búgásra ébredtem. Nem tudtam elképzelni mi lehetett az, aztán megláttam, ahogy a szovjet harckocsik bevonulnak a Gyömrői úton. (Pontos dátumot szeretett volna mondani, ezért elővett egy könyvet. A könyv címe: Magyarország Rövid Története. Ebben a könyvben kikereste azt, hogy a szovjet harckocsik november 4-én vonultak be Budapestre.)
Az oroszok bántották a gyerekeket?
Nem, ők nem ártottak a gyerekeknek.
A családjában történt valami a megszállás alatt?
Igazából, hála Istennek nem. Azt láttam, hogy apám hazajött a munkahelyéről, mert dolgozni be kellett járni, és iszonyú ideges volt. A szüleim, a rokonaim és szerintem minden ember Magyarországon ideges volt, senki nem volt boldog. Senki arcán nem lehetett látni még a mosoly legkisebb jelét se. A családok otthon voltak és senki nem bízott senkiben! Még a szomszédok sem egymásban, mindenhol voltak besúgó emberek. Mivel dolgozni kellett, a munkahelyeken is voltak olyanok, akik a hónap végén jelentettek a munkások viselkedéséről a főnököknek.
Ebben az időben milyen volt a hírközlés? Mindent lehetett tudni?
Á dehogy! Erről szó sem volt! Mindenki hallgatta a Szabad Európa Rádiót - ami egyébként tiltott volt - de amit ott mondtak az édes kevésnek bizonyult.
Voltak kevésbé megrázó élményei is?
Persze, hogy volt! Például, amikor Amerikából érkezett csomagokat osztogattak! Ezekben a csomagokban finomságok voltak! Akkor ettünk, mi gyerekek, igazi finom csokoládét, sajtot és gyümölcsöt. Tudod, abban az időben Magyarországon banánt csak karácsonykor árultak, akkor is meg volt határozva, hogy egy család kb. csak 3 db-ot vehetett, a kenyérért pedig sorba kellett állni. Ami gyermekfejjel nagyon jó volt, az az, hogy nem kellett iskolába járni!
Tényleg?
Igen. Amikor pedig már visszamehettünk, akkor az orosz helyett németet kellett tanulnunk.
Értem! Itt Lőrincen is voltak harckocsik igaz?
De voltak ám! Tudod 10 évesen mi gyerekek csavarogtunk az utcákon és közben láttunk egy s mást. Például a Téglagyárnál volt egy magyar ágyú, egy szovjet harckocsi, ami nem tudom az okát, hogy miért, de belelőtt a tömegbe. De láttam kiégett, és a mostani kőhídról lezuhant, a betonba fúródott tankokat is.
Értem! Az utolsó kérdésem az lenne, hogy a csavargások alatt látott-e szörnyűségeket?
Sajnos igen. A legszörnyűbb látványt az összeégett emberek holttestei okozták.
Köszönöm szépen, hogy megosztotta velem gyermekkori élményeit!
Szívesen, remélem mindent megtudtál amire kíváncsi voltál.
Igen és az már biztos, hogy ezek után el fogok olvasni 1-2 könyvet, többek között a megszállásról.