Perjési Lionel interjúja
"…Egy átlagos reggelnek tűnt. 16 évesek voltunk. Egy barátommal mentünk dolgozni vonattal. Eléggé hűvös idő volt. Valahol Rákoson megállt a vonat. Bemondták, hogy a vonat nem közlekedik tovább. Nem tudtuk mi történt. Mivel késésbe voltunk elindultunk gyalog. Akkoriban az Orion-rádiógyárba dolgoztam. Besétáltunk de nem volt ott egy árva lélek sem. Ahogy gondolkoztunk mi történt elment előttünk egy ötvenfős csapat. Gondoltuk követjük őket. Kisétáltunk velük egészen a Zalka Máté térig, ahol teherautók sorakoztak fel tízesével. Gondoltuk gyerekfejjel, ha már úgyse kell dolgozni, menni menjünk el mi is az egyikkel. Ígyhát felmásztunk egy fiatal diák után a teherautó hátára. A teherautó bevitt minket a Blaha Lujza térre, ahol nagy meglepetés fogadott bennünket. Amerre néztük minden égett. Az autók felborítva, az oszlopok kiszedve és meggörbülve. Az egyik villamost a szemük előtt borították fel úgy, hogy fogtak két nagy vascsövet, és vagy ötvenen megfogták és felborították a villamost. Szakadt vezetékek mindenütt. Azthittük ilyen csak a filmekben történhet meg. Gondoltuk menjünk a tömeg után. Láttuk hogy az egyik sarkon nagy tömeg van és mindenki megy arrafele. Mi is odamentünk, és amit láttunk megdöbbentő volt. Ott feküdt a Sztálin szobor fej nélkül, és mindenki elkezdte köpködni. Aztán megrohamozták az emberek a szobor megmaradt részeit és elkezdték csákánnyal, bottal, kalapáccsal kinek milye volt elkezdték ütni-vágni. Majd a darabjait elkezdték bizonyos összegért eladni. Én is szerettem volna venni, de nem volt pénzem és nem is gondoltam akkor rá. Elkezdtünk kóvályogni a téren és nézegettük, ahogy az emberek dobálják ki házaikból a dolgaikat. Leültünk egy közeli padra, ám ekkor egy férfi futva szaladt és lihegve ezt kiabálta: Jönnek az Oroszok! Jönnek az Oroszok! Tankokkal jönnek az Oroszok. A barátommal nagyon megijedtünk és futottunk a tömeggel együtt. Akkoriban a harmadik sarkon éjjel-nappali patika állt. Nagyon sokan köztük mi is, oda bújtunk be. Hallottuk a tankok hatalmas zaját, és azt is hallottuk, ahogy átmentek a villamoson. Elképesztően hangos volt. Csak remélni mertük, hogy nem fogunk lövést hallani. Hálaistennek nem is hallottunk. Amikor kimentünk már tényleg minden égett. A tankok elmentek. Gondoltuk, valahogy haza kéne jutni. És mivel nem volt se, villamos se busz begyalogoltunk a Keletibe. Azonban ott egyetlenegy vonat sem volt. Elhatároztuk, hogy elindulunk gyalog, estére csak hazaérünk. Körülbelül az MTK pályánál lehettünk. Éppen találgattuk, mi történhet most Pesten, mikor egy nagyon éles zaj csapta meg a fülünket. Puskalövések voltak. Akkoriban sok háborús filmet néztünk ezért első reakcióból lehasaltunk a sínek mellé, és elkezdtünk kúszni. Nagyon megijedtünk. Annyira féltünk, hogy azt elmondani nem lehet. Körülbelül egy órát lehettünk így. Aztán nagy örömünkre olyan fél három körül kiértünk rákosra, ahol nagy örömünkre emberek és vonat volt. Felszálltunk. Levegőt nem lehetett kapni de mi nagyon örültünk, hogy hazaérünk. Gyömrőn elköszöntünk és hazamentem. Az anyukám sírva fogadott a kapuba és sírva mondta el mi történt az országban…
Lehet, hogy nem fogtam fegyvert, nem láttam embert elesni és nem harcoltam a sáncokon, de én is megéltem 56-ot és én is átéltem az 56-ot, követő időszakot."