Papp Attila interjúja
A nagymamámnak a testvérével beszéltem az interjúban.
Hol voltál Október 23-án, amikor először hallottál az eseményekről?
Akkor hallottam erről, először amikor befejeztem a munkát, a körcsarnok mellett dolgoztam, mint élelmiszer ellenőr. Délutános voltam, és amikor kijöttem az épületből, a műszakom végén, és láttam a diákokat, hogy tüntetnek, és mennek a szabadság hídhon át a rádió felé.
És mit csináltál, hogy láttad a tüntetőket?
Beálltunk hozzájuk én meg a férjem, de akkor már sokan voltak, és mentünk a rádióhoz velük, hogy beolvassák a követeléseiket. Ott az ÁVO-sok belelőttek a békés tömegbe, akkor még fegyver se volt a tüntetőknél, és akkor haza mentünk.
A család akkor már tudott gondolom az eseményekről, és mit mondtak neked?
Nem, nem nagyon tudtak a tüntetésről, de tudták, hogy valami nincsen rendben, hallották a lövéseket.
Mi történt azután?
Akkor már nagyon elszaporodtak a tüntetések, mi a parlament elé mentünk, mert az közel volt hozzánk. Ezek előtt még 23.-án este átállt a katonaság egy része, de ezt mi csak 24.-én tudtuk meg. Ekkor már lövöldözések gyakran történtek a tüntetéseken. Körülbelül 25-26.-án a férjem, meg a testvérem, és a sógorom beálltak nemzetőrnek, nekik az volt a feladatuk, hogy a VII kerületi körzetbe kellett járőrözniük, de nem voltak sokáig, mert nagyon nagy volt a fejetlenség. Nem lehetett tudni mindig pontosan, hogy ki melyik oldallal van, nem voltak egyenruháik Kb. 5 napig voltak ott.
Mit csináltatok ti (lányok) amikor a forradalom erősebb lett?
Mi akkor már féltünk és a házunk alatti pincében voltunk, de fel kellett jönni, ha elfogyott az ennivaló, és megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a földművesek a tanyákról hozták fel a kenyeret, csirkét ezzel támogatva a forradalmat, meg persze a fiúk is meséltek erről, amikor megjöttek. Mi együtt laktunk én a férjem a nővérem, sógorom meg a bátyám, ezért is jött az az ötletük, hogy ők hárman elmennek nemzetőrnek.
Mi volt a legfontosabb döntés, amit meghoztál ez alatt?
Ezek nagyon nehéz idők voltak, sok nehéz döntést kellett meghozni, de a legfontosabb egyértelműen a disszidálás volt.
Hogy zajlott le a disszidálás, hogy sikerült ezt megvalósítani?
A férjem megismerkedett egy emberrel, aki csoportokat vitt át Ausztriába, és úgy döntöttünk, hogy elmegyünk Magyarországról. Csak a bátyámnak mondtuk meg, hogy mire készülünk, és később ő mondta meg a nővéremnek. Vonattal mentünk a határ felé, a határ közelsége miatt katonák jöttek fel a vonatra, akiknek meg kellett ígérni, hogy visszajövünk, amit természetesen megtettünk, és így tovább mehettünk. A határ közelében leszálltunk, és egy majorban szállásoltak el minket. November 8. án mentünk át a határon este egy hídon, akkor még magyar határőrök voltak, akik átengedtek minket, de másnap reggel 9.-én már a Szovjetek elfoglalták a hidat, és felrobbantották azt, így akik ez után jöttek, csak úszva tudtak átjönni.
Mi történt Ausztriában?
Ott minket egy lágerbe helyeztek el, ahol kb. egy hónapig voltunk. Ott lehetett dönteni, hogy ki melyik országba szeretne menni. Németország, Svájc, Olaszország sok Nyugat-Európai országba lehetett menni, de mondták, hogy ott minket úgy láttak volna, mintha menekültek lennénk. Ezt nem nagyon szerettük volna, ezért Ausztráliába mentünk. A Szuezi csatornánál háborúztak, ezért Afrikát körbeutazva tudtunk csak Ausztráliába menni.
Amikor megérkeztünk ott meleg nyár volt, mi téli ruhákban érkeztünk meg, és az ausztrálok segítettek nekünk, nyári ruhákat hoztak. Így letelepedtünk Ausztráliában. Sok év után 1985-ben mertem először Magyarországra jönni. Most az 56-os forradalom 50. évfordulójára jöttem haza.