Kun Katalin interjúja
Az 1956-os forradalom elég régen volt, és nehezen tudtak a családtagjaim vissza emlékezni, akik átélték, azok vagy túl kicsik voltak, vagy most már elég idősek és nehezen emlékeztek vissza. A mamám még hat éves volt, mikor a forradalmat átélte. Darócon laktakés akkoriban rádión keresztül tudták meg, hogy forradalom van, és minden csatornán csak ez ment. Később már nagy lövöldözéseket hallottak. A házba bezárkóztak, hogy ne tudjanak bemenni emberek a lakásba. Ételük volt, mert beraktározták és ott bent sütöttek mindig kenyeret. De biztos, hogy ez mindig megmarad az emlékezetükben, mert rossz élmény volt ez számukra.
A másik dédi mamám körülbelül 26-27 éves lehetett, és volt két
gyereke. Ők Baján laktak. A férje (Kocsis bácsi,én sajnos nem ismertem)
katona tiszt volt. A hírt ők is rádión keresztül tudták meg, de nem
vettek nagyon részt a forradalmon, mivel a gyerekek nagyon kicsik
voltak, és inkább őket féltették. Mikor megtudták, hogy az oroszok az
országba bejöttek a dédi férje elvitte őket egy Honvédségi laktanyára.
A tisztek ebben az időszakban oda vihették család tagjaikat, hogy ne
essen semmi bántódásuk a forradalom időszaka alatt. Ez a Honvédségi
tábor Kalocsán volt. Ott körülbelül két hétig voltak. Nagyon sok család
helyezkedett el a mozgalom ideje alatt a laktanyán. Mikor már vége lett a
forradalomnak, akkor már nyugodtan haza mentek. Otthon, vagyis
Baján, a ház tele volt lövöldözési nyomokkal. Még szerencse, hogy
akkor nem tartózkodtak ott, mert nem lehet tudni mi történhetett volna
velük.