Juhász Hajnalka interjúja
A trianoni szerződés közvetlenül nem érintette nagyszüleimet, de mélységesen elítélték a szerződés nyomán életbe lépett helyzetet, mert az az emberek elszegényedését és a munkalehetőségek szűkülését hozta magával. Véleményük, hogy az országnak elég rosszul ment a háború alatt és után. Az 1956-os események nem befolyásolták közvetlenül a mindennapjaikat. Az orosz tankok a községen átvonultak Szob felé és a Felvidékre, Zebegény pedig közel van az északi határhoz. Nagypapám elítéli a forradalom utáni eseményeket. Véleménye szerint istentelen elnyomás következett, 160000 embert vetettek börtönbe. Csendőröket és ártatlan embereket lőttek le. Egyszerűen a tüntetők közé lőttek. Nagypapám az 56-os forradalmat inkább ellenforradalomnak, mint népfelkelésnek tartja. Mindenkinek nehéz volt a mindennapos intrikákkal megküzdenie. Az emberek nem végezhették nyugodtan a munkájukat, mert egymás ellen szították őket. Miután leverték a forradalmat, Békés megyében több mint 400 embert akasztottak fel. A nagymamámat már nem érdeklik a politika aktuális eseményei. Nagypapám úgy véli, hogy a Kádár-rendszer mindenkit arra kényszerített, hogy véleményét rejtse véka alá. Az emberek befelé fordultak. Csak a párttagok rendelkeztek döntési lehetőséggel. A Kádár-rendszer alatt a népet minden jogától megfosztották. Magyarország EU-csatlakozását illetően papa elég ellentmondásos véleményének adott hangot. Szerinte ugyanis az EU-csatlakozás egyrészt az ország modernizációja előtt tárja ki a kaput, másrészt viszont arra kényszeríti hazánkat, hogy áthidalja a közte és a tagállamok közt feszülő anyagi különbségeket.
A következő téma 1956.
Hogyan élte meg ezt az eseményt?
”1956-ban, a gimnázium második osztályába jártam. Először csak zavaros hírek érkeztek arról, hogy valami készül. Október 23-án két orvostanhallgató jött hozzánk, az iskolába és a tornateremben tartottak egy gyűlést. Itt tudtuk meg, hogy Budapesten már elkezdődtek az események, és az országban kitört a forradalom. Aztán meghívtak bennünket egy felvonulásra. A tömeg az iskolánk előtt vonult el, és 14 órakor csatlakoztunk hozzájuk. Egy gyárba mentünk, ahol olyan jelszavakat kiáltoztak, hogy „Ruszkik haza!” meg „Erdélyt vissza!”. Ezeket, a dolgokat mi teljesen csodálkozva hallottuk, hiszen ezekről korábban beszélni sem volt szabad. A tömeg munkásokból, egyetemistákból, gyerekekből állt. Azért is volt nehéz felfogni, hogy ellenforradalomnak mondták, mert mi ott csak egyszerű munkásokat és gyerekeket láttunk. Ezután a tömeg a stadionba vonult a gyűlésre. Itt dördültek az első lövések, sebesültek is voltak. Amikor megláttam a földön a vértócsát, hazamentem, mert nem igazán akartam 16 éves lányként belekeveredni ebbe az egészbe. Este elfoglalták a rendőrség épületét, itt is voltak lövések és sebesültek, mint az a nő, aki haslövést kapott. Debrecenben még ma is megvannak azoknak a sírjai, akiket ezen a napon lelőttek. Aztán valójában nem sok jelentős dolog történt: megalapították a forradalmi tanácsokat, mi pedig zavartalanul mentünk az iskolába. A tanáraink különbözőképpen élték meg a forradalmat. Volt, aki lelkesedett érte, néhányan pedig féltek. Egyikük meséket olvastatott velünk, mert előtte az AVO emberei egy állítólagos szervezkedési indokkal megverték, és úgy döntött nem keveredik bele jobban. Így ment ez november 4-ig. Az nap hajnalban lövéseket hallottunk: az oroszok voltak azok, elfoglalták a posta épületét, az állami áruházat felgyújtották. Aztán olyan rémhírek jöttek, hogy katonákat lőttek le. Nagy zavar támadt a városban: fiúknak fegyvereket osztogattak, a szomszédfiú is egy géppisztollyal a kabátja alatt jött haza. A híreket a rádióban hallgattuk. Majd Kádár magához vette a hatalmat és bevonultak az oroszok. Ez alatt mi zavartalanul mentünk tovább az iskolába, és minden nap láttuk a tankokat, melyek az iskolánk környékét elfoglalták. Azt mondták, hogy ellenforradalom volt, amit, kétkedve ugyan, de elhittünk. Néhány hallgatónak, akik részt vettek a forradalomban, el kellett hagyniuk Magyarországot, az osztálytársaim közül is emigrált pár lány."