Letenye
Értesüléseimet több forrásból szereztem. Először egy hölgy, majd egy úr fog mesélni 1956-ról. A ’70-es éveiben járó hölgy, nem igazán tudta felidézni mindazt, ami akkor történt, csak néhány emlékfoszlányt osztott meg velem.
„Letenyén, ahol akkoriban laktam a családommal, semmiféle nyomát nem észleltük a budapesti tüntetéseknek, amelyek később forradalommá alakultak. A lakhelyünkön nem voltak semmiféle megmozdulások, a történésekről, pedig csak rádión keresztül értesültünk. Ugyanúgy éltünk, mint azelőtt. Nem féltünk.”- így emlékezett vissza ’56-ra. A másik interjúalanyom, egy kicsit bővebben mesélt az akkori eseményekről. „Kéthely községben (Somogy megye), ahol akkor laktunk 16-18 éves fiúk, megverték a kommunista iskolaigazgatót, emiatt a szabadságharc leverése után el kellet hagyniuk az országot. Több társammal 8 éves gyermekként a járdára írtuk, az akkori jelmondatot: Kemencében sül a lángos, le van szarva Kádár János. Emlékszem arra, hogy a tanácsházáról leverték a vörös csillagot, majd kettétörve az árokba dobták. A forradalom leverését követően az oroszok tankokkal jöttek, figyelemmel arra, hogy Marcaliban (Somogy megye) - ahol két laktanya is volt - ellenállás szerveződött. Harcra végül nem került sor, mert túlerőben voltak az oroszok, így a megmozdulás résztvevői megadták magukat, majd ennek köszönhetően parancsnokuk elkerülte a halálbüntetést. Helyette több éves szabadságvesztésre ítélték. Budapestről teherautókkal jöttek az önkéntesek, akik élelmiszert gyűjtöttek a szabadságharcosok javára. Aki megtehette, az adott is nekik.”
Más különösebb eseményről nem tudtak beszámolni. Az élet folytatódott tovább, ugyanúgy, mint azelőtt. Néhányan külföldre távoztak, annak reményében, hogy ott majd jobb élet vár rájuk.