Lovász Áron interjúja
„1956-ban érettségiztem, felvételiztem, de nem vettek fel. A salgótarjáni tűzhelygyárban dolgoztam, mint zománcégető.
1956. december nyolcadikán már pusmogtak arról, hogy három szóvivőjüket letartóztatták, és egy szimpátiatüntetés céljából megbeszélték az acélgyárosok egyik egységével, hogy a rendőrség előtt összejönnek, és egy békés tüntetést tartanak. A távolság miatt nem volt jó a kommunikáció.
A rendőrség egy téren volt, a két gyáregység a két szemközti utcán jött át – csakhogy az acélgyárosok elől az ÁVH-sok lezárták az utat. A rendőrség előtt nagyon fiatal orosz katonák és pufajkás ÁVH-sok voltak, akik először szét akarták kergetni a tüntetést. Én és néhány barátom egy földrakásról, tisztes távolból szemléltük az eseményeket.
Az oroszok és a tüntetők közt szóváltás volt, de egy idő után valaki a tüntetőkre szegezte a géppisztolyát és lőtt. Lökdösődés, kiabálás és lövöldözés támadt, a földre vetettem magam, és kúszva menekültem. Azokat a tüntetőket, akik a közeli villamosmegálló felé menekültek, az ÁVH-sok lőtték hátba. A háztetőkről is lőttek.
A halottakat – olyan 106-108 embert – teherautón vitték el.
Az egyik osztálytársam, Ravasz István a rendőrséggel szemben lakott. Nagyon jó tanuló volt, éppen a szenet lapátolta. Mikor egy kicsit megállt és kinézett az utcára, egy gellert kapott golyó eltalálta, és azonnal belehalt. Hetekig nem bírtam kiheverni, rémálmaim voltak.”