Metzger Balázs interjúja
„19 éves voltam, amikor kitört a forradalom. A Ganz Vagon- és Gépgyárban dolgoztam. Pest mellett egy kis településen, Szilasligeten éltem. Október 22-én egyetemisták látogatták meg az üzemeket és a gyárakat, és szimpatizánsokat kerestek. Kollegáimmal megbeszéltük, hogy a Műszaki Egyetemen tartandó nagygyűlésre elmegyünk.
Az életszínvonal Rákosi hatalomra jutása után csökkent. Az alapvető élelmiszerek is hiányoztak, főleg vidéken. A fővárosi nagyobb ipari telepeket azonban ezekkel az alapvető dolgokkal ellátták. A vidéki emberek a kenyérhez is alig-alig tudtak hozzáférni. 53-ban, amikor Nagy Imre hatalomra került, szabadabb lett az ország – bizonyos vonatkozásban – a parasztság kiléphetett a TSZ-ből és önálló gazdálkodást folytathatott. De a hatalmi harc, ami Nagy Imre és Rákosi között volt, az utóbbinak a győzelmét hozta. Nagy Imre háttérbe szorult. A politikai változás, nem csak a lengyelországi események, hanem a magyarországi újratemetés (Rajkéknak az újratemetése) is megváltoztatta. Az emberek bíztak abban, hogy Rákosinak menni kell, Gerő Ernőnek menni kell és egy sokkal-sokkal konszolidáltabb és demokratikus országban élhetünk. Mindenkinek ez volt a célja, mindenki ezért próbált valamit tenni. Az egész országban érezhető volt a változásnak az óhaja, hogy megközelítsük a Jugoszláviai szabadabb életet, ahol a Tito uralom alatt az emberek utazhattak külföldre, nyugatra, ahol az ellátottság is sokkal jobb volt, teljesen függetlenek voltak a nagy szovjet tábortól.
A 23-a esti eseményeket én csak 24-én reggel tudtam meg. A nővérem a gödöllői kórház szülészetén dolgozott. Felhívás érkezett, hogy minden egészségügyi dolgozó jelenjen meg a munkahelyén és vegyen részt a sérültek ellátásában. A nővéremmel tartottam és önkéntesként segítettem az ellátásban. A fővárosba nem tudtunk bejutni, hiszen leállították a HÉV és vonatforgalmat. Pesten kitört a forradalom elfoglalták a rádiót. Fegyveres alakulatokat hoztak létre a diákok és az ifjúmunkások és átvették a hatalmat, illetve az leverték államvédelmi egységeket. 25-én tudtunk bejönni Pestre. Édesanyámat és nővéremet meglátogattam és némi élelmet is vittem nekik. Láttuk azt, hogy az Ő ellátottságuk, akkor igen-igen meg volt szervezve. A pékek a legvadabb lövöldözések között is dolgoztak, hogy ellássák a kenyérrel a fővárost. A szovjet csapatok a tárgyalások folyamán kivonultak a városból. Átadták a helyet a már felállt nemzetőröknek és mindenki abban bízott, hogy konszolidálódik a helyzet, győzött a forradalom és egy többé-kevésbé független, demokratikus Magyarország lesz hazánkból. Bizonyos szovjet egységek átálltak a magyar felkelők oldalára. Szovjet tankokon piros-fehér-zöld zászló lengett, barátkoztak a magyarokkal, a magyar katonák kokárdát tűztek a sapkájukra, előkerültek a Bocskai sapkák. Egy nemzeti összefogást tapasztalt az ember, ahol az emberek egymást tisztelték, szerették és örültek a győzelemnek. Fölállítottak ládákat az utcákon, ahova pénz lehetett dobni az elesettek családjának a megsegítésére, amire senki nem vigyázott, a pénz a ládákban mégis érintetlen volt. A betört kirakatban lévő árukhoz sem nyúlt senki, még az ékszerüzletekben is ott voltak az ékszerek a kirakatokban. A szovjetek kivonulása után megindult a belső hatalmi harc. Különböző pártok és fegyveres csoportok alakultak. Mindegyik külön egyéni követeléssel, egyéni programmal. Mindenki a Nagy Imréhez akart bemenni, és a 12pontját mutogatni neki, illetve követelve tőle. Tulajdonképpen egy politikai káosz alakult ki az országban. 29-én vagy 30-án jöttünk be következő alkalommal a városba, amikor láttuk azt, hogy egy tömeg feketéllik a Rákóczi úton. A Köztársaság teret előző nap foglalták el, ahol láttuk a meggyalázott sorkatonák holttesteit, leköpdösve. Akkor tapasztaltam azt, hogy lényegében a diákok és az ifjúmunkások letették a fegyvert, visszavonultak és a szélsőjobb és a börtönökből kiszabadult köztörvényes bűnözők vették át az uralmat és egy teljes káosz felé repítették az országot. Megjelentek a Horthysta tiszti egyenruhák és a kakastoll. Ettől függetlenül bíztunk abban, hogy 4-én egy normális élet fog megindulni az országban. A 23-án ledöntött Sztálin szobrot a Rákóczi út és a Körút sarkán verték szét. Csákánnyal, kalapáccsal mindenki igyekezett elvinni magának egy kis emléket. Szétvert villamosok, szétlőtt szovjet harckocsik voltak a Körúton. Arra számítottunk, hogy 4-én beindulnak a gyárak, de előző éjszaka dübörgésre, lövésekre ébredve tapasztaltuk, hogy bejöttek a szovjet csapatok és megkezdték Budapest ostromát. Az ellenállás minimális volt. Nem volt összefogott irányítás. Szétlőtték Pestet, a Rákóczi utat, a Kossuth Lajos utcát és az Üllői út tetemes részét. Leverték a forradalmat. Az ország gyakorlatilag tavaszig sztrájkolt. 1957 nyarára állt helyre a termelés. Nagy volt az infláció, akadozott az ellátás. Ez az időszak ’63-ig tartott. A Politikai foglyokat szabadon engedték. Lassan eljutottunk a „Gulyáskommunizmus” állapotába, ami azt jelentette, hogy a szocialista táborban Magyarországon volt a legmagasabb életszínvonal.”