Tóth István interjúja
Egyik hétvégén meglátogattam vidéken élő Dédnagymamámat. Az 56-os forradalommal kapcsolatban kaptam egy feladatot, amiben a segítségedet kérem! - mondtam neki. Dédikém egy pillanatra elgondolkodott és a tőle megszokott, nyugodt hangon mesélni kezdett.
Tudod kisfiam a vidéki ember teljesen másképpen élte meg ezeket a dolgokat, mint a fővárosiak! Az a nap is úgy kezdődött, mint a többi, már korán kimentünk a határba dolgozni. A délelőtt folyamán jött egy bácsi, aki nagyon csodálkozott, hogy mi itt a kukoricásban dolgozunk. Mondta is nekünk: „Hát Margit, a rádióban bemondták, hogy Pesten kitört a forradalom!” Ennek hírére mi gyorsan összepakoltunk és hazamentünk.
A konyhában hosszú ideig hallgattuk a rádió adását. Úgy emlékszem legtöbbször a himnuszt játszották. Már az első napokban arról beszélgettünk a szomszédokkal, rokonokkal, hogy milyen jó is lesz, ha kivonulnak az oroszok. Édesanyám arra intett, hogy készüljünk fel a rosszabb napokra. Ez azt jelentette, hogy az átlagtól jóval több kenyeret sütöttünk. Később azután ennek nagy hasznát vettük, mert amikor gyűjtöttek a pestiek élelmizésére, mi boldogan tudtunk segíteni.
A faluban egyébként különös események nem történtek. Most így visszagondolva a környező településekről több teherautónyi embert is láttunk, akik fegyverrel és zászlóval mentek Pest felé. Az viszont biztos, hogy egy hétig nem mertem kimenni a határba dolgozni. Látod kisfiam mi nem voltunk részesei azoknak a sorsfordító, emberpróbáló eseményeknek, csak csendesen vártuk, hogy miként zárul le a megmozdulás! -fejezte be gondolatait Dédikém.
Miközben hallgattam Dédnagymamám szavait arra gondoltam, hogy valaki úgy is részese lehet az eseményeknek, hogy látszólag semmit nem csinál.