


FELVETTEK NÉVSORA A 2026/2027-ES TANÉVRE


Intézményünkben az alábbi napokon tartunk a nyár folyamán ügyeletet 9-13 óráig: július 10. július 24. augusztus 7. augusztus 21.

A pályázat célja: – valamely tantárgyakból, illetve területen (előadóművészet, képzőművészet, sport természettudományok, társadalomtudományok területén) kiemelkedő teljesítményt nyújtó, tehetséges tanulók eredményeinek elismerése; – a fővárosban tanuló középiskolások ösztönzése a képességeik folyamatos fejlesztésére; – hozzájárulás az adott tantárgyból, területen nyújtott kiemelkedő teljesítményük, tehetségük kibontakoztatásához, további fejlesztéséhez; A pályázat elnyerésére 2024-ben 250 tanulónak van lehetősége. Elnyerhető összeg: a…

A Sors Bona Alapítvány kuratóriuma a határidőre beérkezett ösztöndíj pályázatokat elbírálta. A kuratórium döntése szerint a 2023/24. tanév 2. félévében tanulmányi eredményük, közösségi, művészeti, illetve sporttevékenységük, valamint szociális helyzetük alapján az alábbi tanulók részesülnek havi 5000 Ft Zrínyi-ösztöndíjban: BÁCSI BENEDEK 11.D (135 pont) STOCK MÁTÉK 11.D (105 pont) VÖLCSEI AMÍR 11.B (105 pont) SÜTŐ ENIKŐ…

A központi felvételi vizsgára történő jelentkezés lezárult. Az alábbiakban megtekinthető azon tanulók oktatási azonosítói, akiknek jelentkezését megkaptuk és rögzítettük. Aki nem látja azonosítóját a listában és mégis intézményünkben jelentkezett, kérem írjon a kozpontifelveteli@zmg.hu e-mail címre. Akik speciális igényt kérvényeztek, azoknak a határozatot e-mailben fogjuk elküldeni, illetve akik elektronikusan jelentkeztek, azok ügyfélkapun keresztül kapnak majd értesítést.…


Magyar Tudományos Akadémia Alumni Program Makroszinoptikus időjárási helyzetek Előadó: Dr. Károssy Csaba egyetemi tanár Február 15-én köszönthettük iskolánkban Dr. Károssy Csabát, az ELTE-SEK egyetemi tanárát. Az előadást nagy érdeklődés előzte meg, mert a tanulókat nagyon foglalkoztatta a Kárpát-medence éghajlata. Az előadást Dr. Klicász Szpirosz tanár úr nyitotta meg. Ezt követően a diákok kaptak egy térképet,…


Kiss Anna Sára és Fényes Márkus István 12. B osztályos tanulók belügyi rendészeti ismeretek tantárgyból az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen döntőbe jutottak. Felkészítőtanár: Balázs László. Gratulálunk nekik!

Média faktosaink Dávidné Békés Izabella szervezésében betekintést nyerhettek a Telex szerkesztőségébe. A Telex Akadémia a Telex oktatóközpontja, ahol különböző képzéseken és workshopokon lehet részt venni azoknak, akik érdeklődnek a média különböző területei iránt. A nap első felében Everling-Beke Noémi az Idea Alapítvány magyar-média szakos tanára tartott interaktív foglalkozást, amivel a diákok közelebb kerülhettek a média…