BALLAGÁS 2011

 

Fotóalbumhoz klikk a képre!

 

A ballagás videófelvétele letölthető itt. >>

(nagyon lassú, ha valakinek van ötlete, hova töltsük fel, várjuk)

 

Beszédek

12. évfolyam búcsúbeszéde (Sindler "Sztifler" Dávid)

Sziasztok, üdvözlök mindenkit!

Engem ért idén is ez a hatalmas megtiszteltetés, hogy én mondjam most már sajnos a saját búcsúbeszédemet. Igazából nem is tudom, hogy miért vállaltam el, hiszen ötöst már nem kapok Spiesz tanár úrnál magyarból, de gondoltam, hátha még érettséginél jól jöhet.

Eljött ez a nap is, azt nem mondom, hogy végre, mivel szívesen koptatnám a suliban a padot, mint hogy 3 nap múlva érettségizzem. Ilyenkor bánjuk meg, hogy nem voltunk nulladikosok, tisztelet a kivételnek.

Gondoljátok végig: mintha tegnap ültünk volna a vonaton, ami a gólyatábor felé robogott. Barátkoztunk, de még nem tudtuk, hogy akkor és abban a pillanatban életre szóló barátságok kezdődtek. Majd az első nap az iskolában… rájönni, hogy már megint mi vagyunk a tápláléklánc alján. Ezek után még megismerkedni kolóniánk vezetőivel, az osztályfőnökeinkkel. Én személy szerint nagyon szerencsés vagyok, hiszen a legdominánsabb alfahímet kaptam osztályfőnökömnek a kétszeres Oscar-díj nyertes, Lakers és Facebook fan, Hajdu Pétert. Szerintem mindenki jól ismeri, de ha mégsem, akkor a www.youtube.com/hajdupeterdance. Köszönjük neki!

Gondoljatok vissza tanáraitokra, akik elviseltek minket, engem személy szerint csak 4 évig, de kinek hogy jött össze. Szerintem a Zrínyi nem csupán egy sima gimnázium, lehet, hogy nem tartozik a legnagyobbak közé, bár a legnagyobbak járnak ide, de mondjuk, ha a jól ismert iskolaidőben előszeretettel látogatott B épülettel kiegészítjük, már nem is olyan kicsi.

Sokat köszönhetünk iskolánk igazgatójának, Edényi Lászlónak, hogy ilyen iskolába járhatunk és az ő hű segítőjének, aki nélkül nem lenne a Zrínyi Zrínyi, iskolánk titkárnőjének Pásztor Ildinek.

Én úgy gondolom, senki nem felejti el a Zrínyiben töltött boldog éveket, azok közül is a gólyatábort, az osztálykirándulásokat, a DÖK-táborokat és a Zrínyis heteket. Azt mondhatom, hogy nem lesz könnyű a felnőtt élet, de majd csak beleszokunk, az első fontos állomás már itt is van előttünk, az érettségi, melyhez szeretnék ezúton is mindenkinek sok sikert kívánni, egy kalappal…

Most pedig búcsúzom tanárainktól és tőletek, örülök, hogy megismerhettelek benneteket, és hogy veletek járhattam ide, a Zrínyi Miklós Gimnáziumba!

 

11. évfolyam búcsúbeszéde (Tajti Vajk)

Kedves ballagó diákok!

2006-2007. szeptember 1-jén mindannyian izgalommal és várakozással telt szívvel érkeztetek a Zrínyibe. Eltelt azóta 4 illetve 5 év, sok jó és rossz élményben volt részetek. A rosszat azonban tanáraitok olykor vicces magatartása és szófordulatai elfeledtették veletek. Ahogy télen mindenki az első hóesést, tavasszal az első napsütést várta, úgy vártátok áprilistól a suli végét, majd augusztustól az évnyitót, hogy újra együtt tölthesse napjait a jól összeszokott csapat. De idén áprilisban már más érzések kavarognak bennetek. Ballagtok, érettségiztek és elbúcsúztok életetek egy fontos szakaszától. Most kérek mindenkit, emlékezzen vissza a borvirágos osztálykirándulásokra, nevetéssel eltöltött délutánokra, a zrínyis hetekre, az élmény dús hétvégékre, és azokra a  tanórákra, amiket beszélgetéssel és nevetéssel oly sokszor megzavartatok. Az ezekért járó büntető dolgozatokat, 1-esért való feleléseket, és a tanárok rohamos kitöréseit sose felejtsétek el. Emlékezetes lehet számotokra az első emeleti férfi wc-ben történt szünetenkénti oxigén szint kiegyenlítés is, még a füstjelző előtti korszakban. Akárcsak az iskola B-épületében eltöltött délutánok, akár egésznapok, ahol fakultatív jelleggel folyt egymás kiokosítása, nem feltétlenül gimnáziumi szinten.

Ezzel búcsúzom Tőletek az egész iskola nevében és sok sikert kívánok az előttetek álló évekhez. NE felejtsétek: „Okos pilóta alagútban nem katapultál.”

 

Igazgatói beszéd

 

Tisztelt Ünneplő közönség! Kedves búcsúzó diákok!

A ballagás olyan ünnep, amelyben egyszerre van jelen az emlékezés és a búcsú, az útra hívás és az új iránti kíváncsiság; magában a vonulásban a véges végtelenség, és a majdani megérkezés reménye. A megérkezésig azonban rengeteg nehézségen kell keresztülverekednetek magatokat. Amikor a küzdelmeket vívjátok azért érdemes visszaemlékezni, hogy milyen ismereteket kaptatok, és milyen lehetőségekhez juttatott benneteket az iskolátok. Jó felidézni az első napokat, heteket, amikor ismerkedtetek egymással, remegő hangon kerestétek a tantermeket, aztán egyre magabiztosabban kezdtetek mozogni a Zrínyiben, kiérdemeltétek az első komolyabb dicséreteket és intőket, mígnem, mára az iskola főszereplőivé váltatok, és ballagásotok alkalmával mindannyian ünneplőbe öltöztünk. Raktározzátok el az élményeket, amelyek az iskolához kötnek: a zrínyis napok forgatagát, a vicces megszólalásokat, a versenyek és házibajnokságok izgalmait, a feleletekben megtalált kapaszkodókat, a találkozó tekinteteket, mert ezek az élmények, illetve az élmények tapasztalatai fontos építőelemei az emberi személyiségnek. A megszerzett tudást, illetve a kiformálódott készségeket, reményeink szerint eredményesen kamatoztatjátok a mindennapi életben, és sikeres, teljesítményükre büszke felnőttekké váltok. Amikor pedig az elért eredményeket számba veszitek, gondoljatok egy pillanatig a Zrínyire, illetve tanáraitokra is. Aki úgy érzi, hogy kudarcok keresztezik útját, annak azt javaslom, hogy merítsen erőt ezekből az élményekből, és keresse meg azokat a momentumokat, amelyek segítségével újra tudja kezdeni azt a küzdelmet, amelyet éppen vív. Az élet nagy küzdelmei határozott értékrenddel, pozitív életszemlélettel megvívhatók, és ránk, tanáraitokra pedig mindig számíthattok.

Néhány kérdés még nyitva maradt szimbolikus felnőtté avatásotok alkalmával: vajon elégedettek lehettek, lehetünk-e? Ballagási tarisznyátokban van-e elég útravaló az elmegyek, elmegyek hosszú útjára? Milyen jellegű tudásra lesz szükség a jövőben? A választ az elkövetkező évek fogják megadni, hiszen számtalan próbatétel előtt álltok, amelyek közül először az érettségire asszociál mindenki. Az érettségi után jönnek a felsőoktatásban, illetve a munkahelyeken eltöltött évek, ahol az igazi válaszok megszületnek. Ahhoz, hogy helyesen tudjatok ítélni, megosztok veletek néhány információt.

A munka világa mindig változik. Ma nincs olyan ember, aki meg tudja mondani, hogy jövőre, milyen szakképesítésű emberekből lesz hiány, avagy többlet. A kihívások egyik napról a másikra szaporodnak és csak az az ember tud velük megbirkózni, aki megfelelő alapismeretekkel, szilárd értékrenddel, állandó megújulási potenciállal és kellő kreativitással rendelkezik. Állíthatom, hogy igen jól ismerem az állásinterjúk légkörét: a megfelelő intellektuális képességeket és a szakértelmet minimális kelléknek veszi, ezek helyett olyan személyes tulajdonságokra helyezi a hangsúlyt, mint a kezdeményezőkészség, az empátia, az alkalmazkodás és a meggyőzés képessége. A vállalatok egyre inkább ezt a mércét használják annak eldöntésére, kit alkalmazzanak, kit küldjenek el, vagy kit léptessenek elő. Mi a Zrínyiben alapelvként fogadtuk el, hogy az iskola akkor jár el helyesen, ha az oktató-nevelő tevékenységben úgy közvetít egyetemes értékeket, hogy közben állandóan kreatív gondolkodásra késztet, s nyitott mindenre, ami a tanulók fejlődését segíti. Gondoljatok a Zrínyis hetek forgatagaira, nemzetközi csereprogramokra, a Ki Mit tud- okra, sportversenyekre, vagy amikor programokat szerveztetek, diákigazgatói kampányt folytattatok, tantárgyakkal közvetlenül össze nem függő feladatokat oldottatok meg együtt, egymás képességeit kiegészítve. Az ilyen alkalmakkor sok esetben nem is az eredmény, hanem maga az együttműködés megtanulása volt a fontos. Mert a versengés és az együttműködés kiegészíthetik egymást. A versengők, ha tisztelik egymást, akkor saját teljesítményükön is meg fog mutatkozni az ellenfél által teremtett inspiráció. Ma Magyarországon az a leggyakoribb, hogy a vetélytársamat ellenségnek kezelem, illetve lekezelem, viszont ha ő nem lenne, lehet, hogy hanyagabbul végezném a munkámat, és nem figyelnék oda olyan részletekre, amelyek akár kínosan is érinthetnének. A versengés és az együttműködés szabályainak kialakítása, a készségek és képességek fejlesztése, az emberi értékrend alapjainak beívódása a mindennapi cselekedetekbe ugyanolyan fontos, mint a tantárgyi ismeretek. A sikerek nagymértékben múlnak a családi háttéren, de merem hinni, hogy eljön az idő, amikor jobban múlnak az egyéni teljesítményen. Úgy gondolom, hogy az ország akkor válik igazságossá, ha nem az apák, a testvérek és anyák teljesítménye, tettei és címei alapján ítéltetik a gyermek, hanem önmaga teljesítményén. Én személy szerint egy olyan iskolában és olyan iskolarendszerben hiszek, amelyik esélyegyenlősítő és egyben teljesítményelvű. Azt azonban nem tartom igazságosnak, ha azokat sújtjuk újabb és újabb terhekkel, akiknek a mindennapi megélhetése kétséges. Úgy látom, hogy a társadalmi felelősségtudatra építve közös ügyünkké kell váljon azoknak a lehetőségeknek a megteremtése, amelyek segítségével bizonyos hátrányokat kompenzálni lehet és segítenünk kell mindazokat, akik rászorultak, mert a jelenlegi tendenciák folytatódása a társadalom kettészakadását eredményezi.   Kedves Ballagó diákok! Ne feledjétek, mi tanárok soha nem hittük, hogy hibátlanul dolgozunk. Azt viszont igen, hogy lelkiismeretes, a tanulók érdekeit leginkább szem előtt tartó tevékenységgel tanítványainkat becsületes munkára sarkalljuk, a tudás megszerzésére, megbecsülésére ösztönözzük. Az általatok megszerzett nyelvvizsga-bizonyítványok, az elért sporteredmények, a tanulmányi sikerek és a művészeti alkotások azt mutatják, hogy nem járunk rossz úton. Kívánom, hogy a sikerek ne tegyenek senkit önelégültté, gondolkodjatok inkább a realitások talaján. Mi tanárok azonban önmagunkban mindig kevesek vagyunk a sikerhez. Hálával tartoztok a szüleiteknek is, akik még nálunk is többet tesznek értetek, azért, hogy sikeresek legyetek és azért, hogy egy mosolyt láthassanak az arcotokon. Gondoljatok bele, hogy amióta az első lépéseiteket követték, mennyi áldozatot hoztak értetek, hányszor segítettek át benneteket válságos pillanatokon.

Kedves Szülők, Barátok, Hozzátartozók!!

Önök tudják, hogy a mai napig mennyi mindent tettek az itt álló fiatalok boldogulásáért. Kérem, álljanak meg a mindennapi munka rohanásában és gondoljanak vissza az utóbbi évekre, azokra az áldozatokra, amiket vállaltak értük. Most egy olyan időszak következik, amikor a küzdelmeket egyre önállóbban kell megvívniuk, de ne feledjék, még nagyon sokszor támogatásra szorulnak az élet nehézségeinek leküzdésében, és Önöknek, nekünk segítő kezet kell nyújtanunk. Az egykori támaszból az idő révén segítő kéz, majd bölcs tanács válik. Mindez azt jelenti, hogy a fiataloknak szüksége van az önállósulásra, az önálló gondolkodásra, de azért, jó, ha mi is ott vagyunk valahol a háttérben.

Úgy érzem, hogy azért, amilyenek lettek ezek a fiatalok, és amilyen lesz az életük, abban közös a felelősségünk. Kérem, segítsék Őket abban, hogy életükben tartós boldogságot tudjanak elérni. Tisztelt Kollégák! Elhagynak bennünket a tanítványok, kik olykor múlékony bosszúságot, olykor haragot, de legtöbbször igaz örömöt, az önbecsülés, önigazolás tudatát, hitét hívták elő tanítói lelkünkből. A szívünkhöz nőtt fiatalokat útra bocsátva, nem tehetünk mást, mint folytatjuk a munkát, és újra és újra erőt merítünk tapasztalatainkból. A mi megbízatásunk ezennel véget ért, tovább nem követhetjük a fiatalokat az útra, a célhoz most már nélkülünk kell eljutniuk, de tegyünk ígéretet: itt a gimnáziumban továbbra is megtalálhatók vagyunk, és ha nem sikerül a kitűzött cél teljesítése, mi mindig készen állunk arra, hogy biztatást, eszközt, útravalót adjunk egykori tanítványaink számára. Kedves búcsúzó Diákok! Őszintén remélem, hogy mindegyikkőtöknek sikerül megérkezni, ahova vágyik, s a szeretetteljes búcsúzást, az érkezőket köszöntő lelkes üdvözlés követi majd.

Fogadjátok útravalóul Ady Endre szavait:  "Bár zord a harc,  megéri a világ  Ha az ember  az marad, ami volt;  Nemes, küzdõ, szabadlelkû diák."                          (Ady)