AUTÓMENTES NAP KŐBÁNYÁN


Müller Márk beszámolója: szeptember 20-án pénteken rendezték a kőbányai autómentes napot, melyen iskolánk is képviseltette magát 11 tanulóval. A reggeli közös gyülekezőt követően a kerület híres pincerendszerén keresztül jutottunk el a Sportligetbe, ahol a főbb programok vártak minket. Különböző állomásokon kellett végigmennie a diákoknak (KRESZ-teszt, Kőbánya-teszt, kerékpárszerelés, akadálypálya, kerékpárverseny), ahol más iskolák tanulóival mérhették össze tudásukat. A délelőtti programot egy kerékpáros akrobata bemutató zárta, amit mindenki nagyon élvezett. Összességében eseménydús, sportos napot zártunk, köszönjük a szervezők munkáját és a diákok részvételét.


Egyéb híreink

  • NASA KIÁLLÍTÁSON JÁRTUNK

    NASA KIÁLLÍTÁSON JÁRTUNK

    Űrhajóssá válni még sosem volt ilyen könnyű! A tehetség program keretén belül május 12-én ellátogattunk az ETELE Plázába, ahol megtekintettük a LIFE IN SPACE kiállítást. A fél órás körbevezetés után részünk volt Világűr-élményben VR-rel, és járkálhattunk a Marson is. Vezethettünk F-18 as vadászrepülőgépet szimulátorokkal, találkoztunk ikonikus űrtárgyakkal, holdjáróval, vezetőfülkével, a Nemzetközi Űrállomás panoráma ablakának 1:1…

  • RÖPLABDA SIKEREK

    RÖPLABDA SIKEREK

    A 2025/2026-os tanév kerületi diákolimpiáját 04.20-án és 04.27-én rendezték meg a Szent László Gimnáziumban, ahol fiú és lány csapattal is részt vett iskolánk. Nagyon jó képességű lány csapatot tudtunk összeállítani, úgyhogy bizakodva vágtunk neki a meccseknek. Két magabiztos győzelem mellett a hazai favorit Szent László Gimnázium csapatával kellett megküzdenünk az első helyért. Az első szettet…

  • JÁTÉKKÉSZÍTŐ PROJEKTVERSENY

    JÁTÉKKÉSZÍTŐ PROJEKTVERSENY

    A Zrínyi Miklós Gimnázium csapata a III. helyen végzett a Játékkészítő Projektverseny április 23.-i döntőjében. A csapat tagjai a 10.D osztály tanulói: Maier Eszter, Pintér Luca, Szabó-Deák Laura, Marozsán Ádám. Mentortanáraik: Kántor Tamás és Vágány Balázs A hosszú, hónapokon át végzett kreatív tervezői-, fejlesztői munka és fáradtságot nem ismerő kivitelezés, amely során a játék formát…