TRAMBULIN PÁLYÁZAT


A pályázat célja:

– valamely tantárgyakból, illetve területen (előadóművészet, képzőművészet, sport természettudományok, társadalomtudományok területén) kiemelkedő teljesítményt nyújtó, tehetséges tanulók eredményeinek elismerése;

– a fővárosban tanuló középiskolások ösztönzése a képességeik folyamatos fejlesztésére;

– hozzájárulás az adott tantárgyból, területen nyújtott kiemelkedő teljesítményük, tehetségük kibontakoztatásához, további fejlesztéséhez;

A pályázat elnyerésére 2024-ben 250 tanulónak van lehetősége.

Elnyerhető összeg: a 2024/2025-ös tanévben 10 hónapra havi 20 000 Ft.

A pályázatot kiírja és elbírálja: Budapest Főváros Önkormányzata

Pályázati felhívás és mellékletei (PDF) >>

Pályázati felhívás és mellékletei (DOCX) >>

Tájékoztató a TRAMBULIN Ösztöndíjhoz kapcsolódó adatkezelésről. >>


Egyéb híreink

  • NYÍLT NAPOK A ZRÍNYIBEN

    NYÍLT NAPOK A ZRÍNYIBEN

    FIGYELEM! Betelt jövőbeli időpontjaink: november 4. Idén is megnyitja kapuit a Zrínyi Gimnázium. 2025. október 14-15-16-án, november 4-5-6-án és 11-12-13-án 16:30 órától igazgatói tájékoztatót tartunk és bemutatjuk, hogy hogyan zajlik az élet iskolánkban. Jelentkezni e-mailben lehet a nyiltnapok@zmg.hu címen. A jelentkezésnek tartalmaznia kell a jelentkezők nevét és hogy melyik nap szeretne jönni. Családonként egy felnőtt…

  • SZITUÁCIÓS LÖVÉSZVERSENY

    SZITUÁCIÓS LÖVÉSZVERSENY

    Iskolánk harmadik alkalommal vett részt a HS által támogatott Military Multi Shooting versenyen. Három pályát teljesítettek a srácok: military jellegű akadálypályán kezdtek, majd military rapid shooting íjászat és airoft géppisztoly szituációs pályán mentek végig, végül pedig egy összetett kooperációs pályán is túljutottak, ahol nekik kellett megtervezni a túszmentést. Iskolánk csapattal megszerezte a mai napon a…

  • TANULÓI NOTEBOOK IGÉNYLÉS

    TANULÓI NOTEBOOK IGÉNYLÉS

    Tisztelt Szülők! A 9. évfolyamosok részére a Kréta rendszerben megnyílt a tanulói notebook igénylő felület. Aki szeretne a gyermekének eszközt igényelni, kérjük, hogy ott regisztráljon. A sikeres regisztrálás után a szülőnek, vagy nagykorú meghatalmazottjának be kell jönni az iskola gazdasági irodájába, ahol néhány perces ügyintézés után a notebook hivatalosan átadásra kerül. Az eszközöket minden munkanap…