XVII. KŐBÁNYAI HON- ÉS RENDVÉDELMI NAPOK


Augusztus 31-én és szeptember 1-jén került megrendezésre tizenhetedik alkalommal a Kőbányai Hon- és Rendvédelmi Napok kiállítás és bemutatkozó rendezvény. A Zrínyi Gimnázium az önkormányzat megtisztelő felkérésére lehetőséget kapott, hogy első ízben kiállítóként megjelenjen az eseményen, amely az intézmény népszerűsítése mellett a különböző rendvédelmi szervezetekkel történő kapcsolatépítésre is jó alkalmat teremtett.

A látogatók nagy többsége kisgyermekes család volt, a gyerekek örömmel próbálták ki az iskolánk sátra mellett kialakított akadálypályát és természetesen nem maradt el a jól megérdemelt cukorka a sikeres teljesítésért. Kiállításunkat megtisztelte Farkas Bertalan nyugállományú honvéd dandártábornok úr, Magyarország első (és mindeddig egyetlen) űrhajósa, illetve a Kínai Népköztársaság attaséja, aki szintén meglátogatta a rendezvényt.

Vasárnap Faragó Tibor tanár úr sportegyesületének tagjai a Zrínyi Gimnázium tanulóival karöltve látványos bemutató keretében mutatták be azokat az önvédelmi technikákat, amelyeket iskolánk önvédelmi képzés keretében tanít a tanulóknak.

A sikeres, ám (részben a rendkívüli meleg időjárás miatt is) fárasztó két nap során a szervezésben, lebonyolításban Soós Brigitta tanárnő, Szabó Anikó tanárnő, Szabóné Weisz Katalin tanárnő és Balázs László szakmai oktató vállalt oroszlánrészt, míg a bemutató előkészítését Kertész Gabriella igazgató-helyettes asszony és Faragó Tibor tanár úr végezte.

A kiállítás során aktívan működött közre és kiemelkedően segítette a pedagógusok munkáját a 10.B osztályból Hegyi Máté, Bogdán Tamás, Fekete Barbara, Dömötör Alexandra Dóra, Papp Nóra, Papolczi Zoé, a 12.B osztályból Balázs Kristóf.

Az önvédelmi bemutatón a Zrínyi Gimnáziumot képviselte Kakucska Bernadett a 12.d osztályból, Billédi Márton a 11.c osztályból, Szabó Dániel a 11.d osztályból, Sávos Barnabás és Bihari Bálint a 9.b osztályból.

Tanulóink megérdemlik a dicséretet, zrínyis diákhoz méltóan képviselték iskolánkat.

Végül, de nem utolsó sorban iskolánk nevében köszönöm Dániel Zoltánnak és a dr. Sztanek Endre Alapítvány munkatársainak a segítséget és támogatást.

(Fotóalbum a Facebookon)


Egyéb híreink

  • TIÉTEK A SZÍNPAD!

    TIÉTEK A SZÍNPAD!

    A Budapesti Operettszínház Tiétek a színpad! elnevezésű tehetségkutató versenyén a Zrínyi Miklós Gimnázium Örvénylő Színkör csapata bejutott a döntőbe. A döntőn, március 28-án megmérettetett és a legegyedib feldolgozás különdíját kapta a zsűritől. Tankó Eszter Sarolta egyéni különdíjban is részesült. Gratulálunk a résztvevőknek: Tankó Eszter Sarolta, Tóth Réka, Mezei Réka, László Zoé, Sallai Panna, Szél Enikő,…

  • KATONAI ÖNVÉDELEM

    KATONAI ÖNVÉDELEM

    Idén is megtartottuk a katonai önvédelmi foglalkozásunkat, melyet Faragó Tibor 5 danos Wado-Kai karate mester és Billédi Gergő testnevelő, karate edző tartottak a X. Kerületi Zrínyi Miklós Gimnáziumban. Évről-évre nő a kadétaink száma, így egyre látványosabb a formaruhában zajló foglalkozás. A tanulók kellő figyelemmel és alázattal szívták magukba a tudást, majd próbálgatták ki társaikon a…

  • ORSZÁGOS DRÁMA TANULMÁNYI VERSENY

    ORSZÁGOS DRÁMA TANULMÁNYI VERSENY

    🎭 Intézményünk tanulói kiválóan szerepeltek a XVIII. Országos Dráma Tanulmányi Verseny első fordulójában. A Vörösmarty Gimnáziumban megrendezett megmérettetésen diákjaink magabiztos tudásukkal kivívták a továbbjutást az országos középdöntőbe.​A verseny idei témája a világirodalom egyik legizgalmasabb korszaka: W. Shakespeare drámái és az angol reneszánsz színház. A tanulóknak nemcsak elméleti tudásukról, hanem kreativitásukról és a színházi kultúra iránti…