MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA ALUMNI PROGRAM 2025/1. ELŐADÁS


Magyar Tudományos Akadémia Alumni Program 2025/2.előadás

Miért jó a bölcsésznek? A szórakozástól a kutatásig

Előadó: Dr. Földváry Kinga, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar egyetemi docense

Dr. Földváry Kinga, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar egyetemi docense, 2025. január 9-én a Zrínyi Miklós Gimnáziumban tartott előadást az MTA Alumni Program keretében az iskolai pályaválasztási napon. A szervező tanár Dávidné Békés Izabella volt. Az eseményről videófelvétel is készült (Farkas Nóra). Az előadás kezdetén az előadó bemutatkozott, majd arról beszélt, hogyan is lesz valakiből bölcsész. Kiemelte, hogy nagyon fontosnak tartja, hogy amit szeret az ember, ami lelkesíti, azzal érdemes foglalkozni. A bölcsész pálya változatosságáról is beszélt, ennek kihívásait is bemutatva, mint például azt, hogy mindig meg kell újulni, újdonságokat kell tanulni. A könyvek szeretete fontos számára, a bölcsészek többsége nemcsak olvas, hanem könyveket ír, fordít. Ő maga is fordított könyveket.

A kutatói szakmához vezető utat is bemutatta. Ehhez szükséges a tudományos munka már az egyetem alatt, Így például Országos Tudományos Diákköri Versenyen való részvétel, természetesen a diploma megszerzése, majd ezek után a doktori képzésben való részvétel, PHD fokozat megszerzése. Ezeket az utakat járta be ő maga is, majd oktatott az egyetemen, publikált. Shakespeare kifejezetten érdekelte, ezért a kutatási témája is felé irányult, a film adaptációk fontos részét képezik ennek. Az egyetemen számos előadást tart több témában, a krimitől kezdve a mítoszokon át a kortárs irodalomig. Eredményeit konferenciákon mutatja be.

Az előadás végén a populáris kultúrára és annak kutatására tért ki részletesebben. Végül a Magyar Tudományos Akadémia programjáról és az Akadémiához való kapcsolódásról beszélt.


Egyéb híreink

  • LÖVÉSZ KUPA

    LÖVÉSZ KUPA

    Balassagyarmaton jártunk a Magyar Honvédség lőterén lövészeti gyakorlaton, melyen lefolytattuk házi versenyünket is. Középiskolás lány kategóriában 1. helyen Moharos Fanni (9.b); 2. helyen Vass Veronika (9.b); 3. helyen Pap Lívia végzett. Középiskolás fiú kategória 1. helyezettje Pacskó-Berczeli Zoltán (9.b); 2. helyezettje Péli Zalán (10.b), 3. helyezettje Keszler Márk (10.b) lettek. Kadét lány kategóriában 1. lett…

  • BASIC KUPA

    BASIC KUPA

    Második alkalommal vettünk részt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Sportegyesület által szervezett II. Basic Kupa néven futó labdarúgó megmérettetésen, ahol az erős mezőnyben több-kevesebb sikerrel teljesítettünk. Nem kerültünk dobogó közeli helyzetbe, de sok szempontból tanulságos napot zártunk.

  • DIGITAL WARRIORS – HONVÉDELMI E-SPORT SOROZAT

    DIGITAL WARRIORS – HONVÉDELMI E-SPORT SOROZAT

    Iskolánk tanulói nagy örömünkre túljutottak a CS2 online selejtezőkön és bekerültek a Digital Warriors 16-os döntőbe, melyet a Bálnában rendeztek meg december 5-én. A zrínyis fiúk jól vették a csoport selejtezőket és a legjobb 8 közé kerültek. Ott azonban a tavalyi győztes, a Milvic csapatát nem sikerült megverni, így véget ért a küzdelmük, de a…