MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA ALUMNI PROGRAM 2025/8. ELŐADÁS


A kiberbiztonság és a mesterséges intelligencia

Április 3-án a Budapest X. Kerületi Zrínyi Miklós Gimnáziumba látogatott dr. Bányász Péter az ÁNTK Kiberbiztonsági Tanszék egyetemi docense, hogy előadást tartson az internethasználatról, azon belül a mesterséges intelligenciáról. Az előadás a Magyar Tudományos Akadémia Alumni program keretén belül valósult meg.

Az előadó – saját bevallása szerint – maga is szokta használni az MI-t a mindennapokban. Az előadás kezdetén az internet történetével ismerkedtek meg a diákok. Amikor még csak ˝gyerekcipőben˝ járt a net, akkor sokkal nagyobb hangsúlyt kapott az anonimitás, ezáltal is biztosítva a demokráciát. Szó volt az adatszolgáltatásról, adathalászatról is. A mai világban elég egyszer megnézni egy videót, képet vagy cikket és ezzel annyi adatot szolgáltatunk, amit az ember fel sem fog, hogy ennyiből mennyi minden derülhet ki róla.

Az előadás további részében a kiberbiztonságról volt szó. Maga a fogalom azt jelenti, hogy a kiberteret folyamatosan biztonságossá teszik. Bányász Péter szerint három dolog teszi lehetővé az információk biztonságát: az adatok bizalmassága, sértetlensége és rendelkezésre állása. Bizalmassága annyit tesz, hogy megvan a jogosultság az adathoz. A sértetlenség jelentése, hogy ellenőrizhető legyen a keletkezése és megfelelőek legyen a követelményeknek. Míg a rendelkezésre állás magában foglalja, hogy a személy bármilyen élethelyzetben hozzáférhessen az adataihoz.

Nemegyszer szóba jött az emberek ostobasága is. Sokszor önkéntelenül olyan információkat osztunk meg, amivel mások bármikor visszaélhetnek. Ennek alátámasztásához mesélte el az előadó, hogy több kísérletben is részt vett ennek bizonyítására. A megkérdezett személyeknek először egy italt, másodjára tárgyi nyereményt ígértek. Az adataik lekérdezése előtt aláírattak a személyekkel egy hozzájárulási nyilatkozatot, amin beleegyezésen kívül olyanok is szerepeltek benne, mint hitelfelvétel a nevére. Sokan még ezután is nevetve aláírták.

Az előadás során megemlítésre került a Chat GPT, ami bár sok esetben válaszol a feltett kérdésekre elő szokott fordulni, hogy válasz nem megfelelő. Emellett a mindenki számára ismert feltevések is képbe kerültek miszerint a robotok majd életre kelnek és átveszik az irányitást. Eléggé szórakoztató volt azt hallani egy informatika világában dolgozótól, hogy már várja, mikor kapja meg egy robot a munkáját.

Összeségében nagyon érdekes és elgondolkodtató volt hallani erről a témakörről. Az előadás maga figyelemfelkeltő és tanulságos volt. Köszönet ezért Bányász Péternek, hogy megosztotta ezt velünk. A beszámolót Győri Csenge Írta, az előadást Dávidné Békés Izabella szervezte. A fotót Kovács Kira készítette.


Egyéb híreink

  • ZRÍNYI ÖSZTÖNDÍJ 2025/2026 2. FÉLÉV

    ZRÍNYI ÖSZTÖNDÍJ 2025/2026 2. FÉLÉV

    A Sors Bona Alapítvány az idei tanévben is meghirdeti ösztöndíj-pályázatát. A pályázatokat egy pontrendszer alapján értékeljük az alábbiak szerint: Kizáró ok: 4,2 alatti átlag (2025/2026 tanév ELSŐ félévi eredmény számít), igazgatói vagy magasabb fegyelmi fokozat. PONTOK: – Átlag: 4,2 – 0 pont, tizedesenként 5 ponttal emelkedik, kitűnő 40 pont (egy tizedes után vágunk, nem kerekítünk)…

  • KINIZSI KUPA

    KINIZSI KUPA

    Sikeresen szerepeltek kadétjaink a Kinizsi Közelharc KupánA kadét bajnokság keretein belül 2026. január 28–29-én került megrendezésre a rangos Kinizsi Közelharc Kupa, ahol iskolánk négy tanulóval képviseltette magát. A verseny rendkívül kemény, nagy fizikai és mentális felkészültséget igénylő megmérettetés volt, ahol a küzdőszellem mellett a sportszerűség is kiemelt szerepet kapott.A bajnokságon az alábbi tanulók indultak különböző…

  • PÁLYAORIENTÁCIÓS NAP

    PÁLYAORIENTÁCIÓS NAP

    A Zrínyi Miklós Gimnáziumban megrendezett pályaorientációs nap célja a diákok jövőképének formálása és a továbbtanulási lehetőségek széleskörű bemutatása volt. A rendezvény során a tanulók nemcsak elméleti előadásokon vehettek részt, hanem interaktív workshopok keretében sajátíthattak el gyakorlati ismereteket. ​A programban összesen 20 szakértő segítette az ismeretterjesztést a különböző tantermekben. A témák a modern munkaerőpiac legfontosabb szegmenseit…