A ZRÍNYIS FIÚK TARTJÁK A 3. HELYET RÖPLABDÁBAN


Március 20-án megrendezésre került a várva várt teremröplabda bajnokság a fiúk számára. 5 csapat nevezett, így körmérkőzéseket játszottunk. A Bornemisza Péter Gimnázium és a Szent László Gimnázium „B” csapatait magabiztosan legyőztük, viszont a szent László Gimnázium „A” és a BMSZC Pataky István Híradásipari és Informatikai Technikum együtteseitől kikaptunk. Az utóbbi iskolákban több igazolt, kinevelt játékos is röplabdázik, akikkel még nem tudjuk felvenni a harcot, de ügyesen játszottak a zrínyis fiúk is, láthattunk jó néhány szép mozdulatot.

Gratulálunk az ellenfeleknek és köszönjük a játékot!


Egyéb híreink

  • KADÉTOK AZ ÓCSAI KIKÉPZŐ BÁZISON

    KADÉTOK AZ ÓCSAI KIKÉPZŐ BÁZISON

    Nem mindennapi élménnyel gazdagodtak a Budapest X. Kerületi Zrínyi Miklós Gimnázium kadétjai az ócsai kiképző bázison, ahol a Magyar Honvédség vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred Horváth János 1. Területvédelmi Zászlóaljának katonai alapfelkészítési programjába nyerhettek betekintést. A 9-11. évfolyamos tanulók számos izgalmas és gyakorlatorientált foglalkozáson vehettek részt: kipróbálhatták a számítógépes kamikaze drónszimulátort, saját kezűleg reptethettek…

  • MTA ALUMNI PROGRAM 2026/8. ELŐADÁS

    MTA ALUMNI PROGRAM 2026/8. ELŐADÁS

    Június 6-án dr. Bertalan Péter volt gimnáziumunk vendége, akinek előadása a ,, A titkosszolgálati hálózatok szerepe a 21. században ” címen szerepelt. A diákok nagyon sok mély gondolatot és tapasztalatot halhattak tőle, amelyek filozófiai és etikai kérdéseket is érintettek. Prezentációjában sorra vette a világot érintő globális problémákat, ezzel együtt pedig azt is megosztotta velünk, hogyan…

  • MTA ALUMNI PROGRAM 2026/7. ELŐADÁS

    MTA ALUMNI PROGRAM 2026/7. ELŐADÁS

    2026. június 5-én Dr. Maróthy Szilvia látogatott el az iskolánkba az MTA Alumni program keretében, hogy rövid előadást tartson az irodalom és a mesterséges intelligencia találkozásáról, illetve a magyar reneszánsz költészetről. Az előadó számos érdekes témát érintett, kezdve a reneszánsz korral, azon belül Mátyás királyról és Janus Pannoniusról mesélt, szót ejtve a Corvinákról is. Kitért…