auschwitz album

Richter Gedeon (1872-1944) 1901-ben alapította a Sas patikát az Üllői út és Márton utca sarkán ahol az restaurált formában ma is megtalálható. Később Kőbányán gyógyszergyárat alapított ahol 1908-ban kezdődött meg a termelés. Az első világháború idején a Richter-ben gyártott Hyperol fertőtlenítő használatát minden egészségügyi sátorban kötelezővé tették. 1912-ben kezdték gyártani a ma is forgalomban lévő Kalmopyrint. Az inzulin 1921-es felfedezés után 1923-tól már a Richter gyógyszergyár is gyártotta.
1929-ben Richter Gedeont kormányfőtanácsossá nevezték ki. 1942-ben a zsidótörvények folyományaként Richtert kitiltották a saját gyárából, bizalmas munkatársai útján otthonról irányította a céget. 1944-ben a gyár élére miniszteri biztost neveztek ki, és azt hadiüzemmé nyilvánították. Ugyanebben az évben Richter Gedeont hamis papírokkal próbálták menekülésre bírni, de ő bízott a rendszer vezetőiben, Horthyban, ennek ellenére a nyilasok az Újlipótvárosból kivitték a Dunapartra és a Dunába lőtték 1944. december 30-án.  

Kálmán Ödön (1886-1951) 1911-től 1921-ig Jászberényi rabbi, majd 1931-től haláláig Kőbánya főrabbija. Az esküvői képen Kálmán Ödön két lánya Kálmán Zsuzsa (menyasszony), és Judit, Vidor Pál (vőlegény) az Újlaki templom rabbija valamint az esküvői násznép látható a Cserkesz utcai zsidó templom kapujánál. Vidor Pált és feleségét valamint Kálmán Juditot (Hahn Istvánnét) deportálták Vidor Annát az édesanyja a csodával határos módon mentette meg amikor deportálása előtt egy idegen beszkártosra (akkori BKV) bízta, hogy az vigye a kislányt Budáról Kőbányára. A lágerből való hazaérkezése után tudta csak meg, hogy a kislány tényleg sértetlenül megérkezett a nagyapjához. Férje és húga azonban a holokauszt áldozata lett. Lánya, Vidor Anna, nagyapjával a budapesti gettóba került, ahol Kálmán Ödön naponta temette a halottakat a Klauzál téren.

Ecséri Lilla Napló, 1944 (Egy tizenhat éves kislány naplójának eredeti szövege) :
„Hamarosan tovább meneteltünk és du. két óra körül keresztül- mentünk Kőbányán. Most már holtfáradtak voltunk. Egész éjszaka és egész nap meneteltünk már. Kőbányán rettenetesen dörögtek, légi riadó közben vonultunk Buda felé. A cipőm teljesen lejárt már, a vállam és lábam pokolian fájt. Kijelentettem, hogy nem bírom tovább, de Bözsi közbenjárására felülhettem egy szekérre, melyre a század összes tagjai felrakták a csomagjukat. S engem vitt a szekér előre a szakadó esőben.”