auschwitz album

A kőbányai hitközség a 19. század ötvenes éveiben alakult meg. Az első zsidók, akik Kőbányán letelepedtek a Gábori és a Ditiz családok voltak, utódaik még az 1920-as években is szerepet vittek a hitközség vezetésében. Az 1890-es évektől, a növekvő iparosodás nyomán egyre több gyáros, bankár, kereskedő nyitott üzemet, gyárat, üzletet Kőbányán, hisz a filoxera járvány miatt kipusztult szőlők helye felszabadult, teret engedve így az iparosodásnak. A 1920. század fordulóján gyári munkások, szakemberek, képzett mérnökök jelentek meg, kerületünkben, akik letelepedvén hazájuknak tekintették Kőbányát. Az izraelita hitvallásúak száma is nőtt. Az első rabbi Feuerstein Ábrahám volt, aki 1886-1891-ig működött. Halála után Friedman Adolf helyettes rabbi irányította a hitközség vallásos életét, majd három évtized múlva Kálmán Ödönt választották a hitközség főrabbijává. A hitközség életében 1921 után kezdődött az új korszak, amikor Boschán Artúr került az élére, aki Kálmán Ödön főrabbival együtt a hitközség fejlődését előmozdító több intézménynek vetette meg az alapját. Kezdetben magánházakból átalakított templomokban tartották az istentiszteletet, de később szükségessé vált új, tágas templom építése. 1911-ben Fischer Dezső elnöksége alatt Schöntheil Richárd műépítész tervei alapján épült fel a gyönyörű, kupolás, modern templom, melynek tetőzete 1920-ban leégett, de még ugyan ezen évben újjáépítették. 1928-ban nyílt meg a Kőbányai Iskolabarátok magániskolája, mely Kálmán Ödön főrabbi vezetése alatt állt, ahol két tanerőt foglalkoztatott és kb. 70 növendék látogatta. Később létesített egy Talmud Tórát, ahol Mózes öt könyvét tanították. A vallásoktatást 26 iskolában 9 hitoktató látta el. Megnyílt az Aggok Háza. Volt ifjúsági zenekar, Hitközségi Értesítő, melyet Kálmán Ödön szerkesztett. A hitközségnek értékes levéltára volt, melynek nagy része az 1918-19-es forradalmak alatt elpusztult. Kálmán Ödön főrabbi A hitközségnek az első világháborúban részt vett tagjai közül 33-an estek el, akiknek emlékét a templom falába illesztett márványtábla őrizte. A hitközség lélekszáma a második világháború előtt kb. ötezer fő volt, ez 1200 családot jelentett. 1400-an fizették az egyházi adót. Foglalkozás szerint a hitközség tagjai kereskedők, iparosok, vállalkozók, de túlnyomó részt tisztviselők és munkások voltak Az egyház a környék nyomorát magáénak érezve 1928-ban népkonyhát hozott létre. Száz fő részére főztek, vallási hovatartozástól függetlenül, egészen 1939-ig. A holocaust Kőbányán
1944-ben a német megszállást követően azonnal elinduló vidéki deportálások mellett a fővárosban is megtörtént az elkülönítés. Ekkoriban sokan megmozdultak Kőbányán, menteni a menthetőt. A katolikus plébánia dr. Károlyi Károly plébános közbenjárására, közel 700 főt, az evangélikus egyház lelkésze, Majba Vilmos 1944 januárja és júliusa között közel 600 zsidóhitvallású embert keresztelt át. A református egyházban is számos átkeresztelés történt. Később ezek a keresztlevelek azonban nem sokat értek, és a hatóságok akadályozták is a mentőakciókat. A gyermekek mentésében vett részt Karády Katalin színművésznő.
A deportálást követően a korábban közel ötezer fős egyház gyülekezeti taglétszáma 1945-re mindössze néhányszáz főre tehető, míg 1971-re 133 főre csökkent. Ezzel neves kőbányai cégek szűntek meg, s, egyszerű családok teljesen, vagy részlegesen tűntek el nyomtalanul. A mártíroknak a templom falán elhelyezett tábláján
mindösszesen 440 fő nevét tudták megörökíteni, miután az ismeretlen helyen és körülmények közt elhaltak nevét számba venni sem lehetett akkoriban.

 

Közvetlenül a századforduló után az akkor háromezres kőbányai hitközség örökség útján jutott a Román és Cserkesz utca sarkán lévő, 326,8 négyszögöl nagyságú telekhez. 1904-ben kérték az építés engedélyezését. Az épület terveit 1907-re Schöntheil Richárd építész készítette el, és az 1909. szeptemberi alapkőletétel után Sorg Antal építőmester vezetésével meg is kezdődött a nagyszabású építkezés, amelyet 1910-re fejeztek be. Az őszi főünnepi istentiszteletet már itt tartották, a hivatalos megnyitásra 1911-ben került sor. Az alapkőben elhelyezett okmány szövege a következő volt: „Te, Aki ott fenn a mennyekben hatalmasan és fönségesen trónolsz, Te vagy a béke és a Te neved Béke! Legyen a Te szent akaratod, hogy nekünk és egész népednek, Izrael házának életet és áldást adjál állandó és örök békére!” A zsidóüldözés alatt összegyűjtött, és innen elhurcolt zsidók töltötték meg utoljára a zsinagógát, majd a lassú pusztulás évei következtek. 1964-ben a hitközség a templom eladására kényszerült, majd a hitközség elnéptelenedésére hivatkozva 1966. október 1-ével a Cserkesz utcai zsinagógát megszűntették. A zsinagóga épületét a Földművelődési Minisztérium kiállítási csarnoknak vásárolta meg, de csak raktárnak használták. Akárcsak későbbi kezelője, a Magyar Televízió. 1974-ben védett műemlékké nyilvánították, de a pénzhiány miatt még állagmegóvását sem végezték el. Az épületeket senki nem gondozta, a rabbiépület, valamint a templomépület teteje, karzata és ablakai teljesen megrongálódtak, belsejük is romokban hevert, és az egész komplexum galambok lakhelyévé vált. A Cserkesz utcai templomot 1989-ben Mindenki Temploma neoprotestáns jellegű gyülekezet megvásárolta és felújította. ők folytatják azt a szociális gondoskodó hagyományt, amely már a zsidó hitközségnek is jellemzője volt. A gyülekezet lelkészei (Bereczki Sándor és Bereczkiné Loránt Ágnes) és az Emberbarát Alapítvány szervezték meg az Oroszországból Izraelbe kivándorló kb. 200.000 zsidó ellátását, akik 1989 és 91 között átmenetileg Magyarországon tartózkodtak. „Mert elhozlak titeket e nemzetek közül és összegyűjtelek titeket mind az országokból és hazaviszlek titeket tulajdon földetekre.” (Ezekiél próféta jövendölései 36,24).