BERLINBEN JÁRTAK DIÁKJAINK


Március 11-14 között Berlinben kirándultunk. Kora délután landolt a gépünk a Berlin-Brandenburg reptéren, ahonnan S-Bahnnal mentünk el a szállásunkra. Miután mindenki elfoglalta a szobáját, el is indultunk egy rövid, ámde nagyon izgalmas városnézésre kedvenc idegenvezetőnkkel, Varga Orsolya tanárnővel. A Berlini falat néztük meg és nagyon sok érdekes információt tudtunk meg a múltjáról, ami közelebb hozta hozzánk a 20. századi Németország történelmét.

Másnap a Reichstagban folytattuk városnéző túránkat, ahol audio guide-dal mentünk fel a kupolába, mely gyönyörű kilátást adott a városról. Következő állomásunk a tőle kb. 500m-re található Brandenburgi kapu volt, ami mára a béke és az egység nemzeti szimbólumává vált. Ezután szabadon nézelődhettünk a környékén, majd továbbmentünk a holokauszt-emlékműhöz, mely 2711 betontömbből áll. Köztük sétálva valamelyest megérezhettük azt a nyomasztó hangulatot, mely a korszakot jellemezte. Ezután még megnéztük a Checkpoint Charlie-t, mely átkelőhelyként szolgált annak idején. Napunk utolsó programja egy hatalmas, 5 emeletes könyvesbolt volt, ahol nem csak német, hanem rengeteg más nyelvű könyv is található.

Csütörtökön először az Alexander Platz-ra látogattunk el, ahol miután közösen megnéztük főbb látnivalóit, mindenki kedvére nézelődhetett és vásárolhatott. Ezután a múzeumszigetre mentünk, ahol a Neues Múzeumot néztük meg, ami Egyiptomi kincseknek ad otthont, köztük a híres Nefertiti szobornak is.

Utolsó napunkon tettünk egy kis kitérőt Potsdamba, mely egy Berlin mellett fekvő, gyönyörűszép város. Meglátogattunk az ott található Sanssouci kastélyt és a parkját, ami bár még felújítás alatt állt és készült a tavaszra, látszott, hogy milyen lenyűgözően szép lehet kivirágozva, így oda egyértelműen vissza szeretnénk még menni, hogy teljes pompájában is megnézhessük. Végül visszamentünk Berlinbe és megnéztük a Kaiser-Wilhelm-Gedächtniskirchet és a mellette lévő különleges kápolnát. A templom ma már csak látványosságként szolgál, ugyanis a második világháborúban lebombázták és nem restaurálták teljesen, hogy ez is emlékeztesse a németeket a múltjukra.

Végül elérkeztünk kirándulásunk utolsó helyszínére is, a KADEWE-be, amely egy luxus pláza. Itt is kedvünkre vásárolhattunk (volna ha milliomosok lennénk:)). Ezután könnyes búcsút vettünk a fővárostól és a reptér felé vettük az irányt.

Nagyon izgalmas és élménydús négy napban volt részünk, amiért hálásak vagyunk Varga Orsolya tanárnőnek, hogy megszervezte és Révész Enkratisz tanárnőnek, hogy elkísért és érdekes információkkal látott el minket. Egy élmény volt.

A beszámolót készítették: Tankó Eszter Sarolta és Szél Enikő 10. d osztályos tanulók.


Egyéb híreink

  • HORVÁTH MIHÁLY VERSENY

    HORVÁTH MIHÁLY VERSENY

    Az Oktatási Hivatal Budapesti Pedagógiai Oktatási Központja Díjátadó Ünnepség keretében jutalmazta a 2024/2025. évi tehetséggondozó és tanulmányi versenyek fővárosi és Pest vármegyei döntőin első három helyezést elért diákokat. A 2025. május 22. délelőtti eseményen a Pest Vármegyei Kormányhivatal Kossuth Lajos Dísztermében Drexler Balázs 11. D osztályos tanuló vehette át jutalmát a Horváth Mihály középiskolai történelemverseny…

  • MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA ALUMNI PROGRAM 2025/10. ELŐADÁS

    MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA ALUMNI PROGRAM 2025/10. ELŐADÁS

    A Zrínyi Miklós Gimnáziumban április 15-én Dr. Goldmann Márta az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem tanára az MTA Alumni program keretében Holocaust-emléknaphoz kapcsolódó előadást tartott, amelyet Dávidné Békés Izabella szervezett. A Terezini gettó és tranzittábor történetét bemutató előadás kiemelte, hogy a helyszínt eredetileg erődítményvárosként építették, de a náci rezsim 1941-ben zsidók deportálására használta, ahol 60 ezer…

  • MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA ALUMNI PROGRAM 2025/9. ELŐADÁS

    MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA ALUMNI PROGRAM 2025/9. ELŐADÁS

    Dr. Eszik Veronika a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének munkatársa járt nálunk az MTA Alumni program keretén belül április 8-án. Előadásában a technikatörténet néhány izgalmas részét mutatta be. Az előadás során szó esett a 19. század technooptimizmusáról, amely különösen meghatározó volt a technológiai fejlődés szemléletében, ennek Jókai Mór „A jövő század regénye” című műve egy…