HARMADSZOR ZRÍNYIS CSAPAT AZ ESTÖRI DÖNTŐBEN!


A versenysorozat idei kilencedik évében a második világháború a téma, ami részben magyarázza az indulók magas számát is. A ZMG műhelymunkáját dicséri, hogy iskolánk a február 28-án megrendezett középdöntőben a több mint 120 csapatos mezőnyből hárommal is képviseltette magát: azaz minden második induló csapatunk sikerrel vette az első két fordulót! A szervezők külön ki is emelték és megköszönték a kőbányai aktivitást.

Joggal reménykedtünk a sikerben, hiszen a három felkészítő egymást is segítette. Mindhárom csapat remek témát talált: a 10. d (Paragi Emma, Sallai Panna, Károlyi Patrik, felkészítő Pintér Viktória) a berlini olimpiáról, a 10. a csapata (Győri Csenge, Kalász Réka Lujza, Kovács Panna Dorka, felkészítő Veszteg Alexandra) az Oradur-sur-Glen-i tragédiáról, a 9-11 vegyes csapat (Balogh Enikő 9.a, Putnoki Mirkó 9.d, Nándori Bálint 11.d felkészítő Szendi Péter) a norvég ellenállásról készített nívós prezentációt és kreatív kisfilmet.

A helyszínen az iskolavezetést Kertész Gabriella képviselte, aki a kezdetetektől részese a versenysorozatnak, és aki a felkészítés során természetesen tanácsokat és támogatást adott a versenyzőknek.

A végeredmény nagyon szoros volt: hárman is azonos pontszámmal jutottak tovább. A zsűri iskolánk vegyes csapatában látta meg azt a potenciált, ami a döntőben várható különleges feladatokhoz szükséges lesz.

A középdöntőt a következő linken lehet megnézni: https://www.youtube.com/watch?v=k5uPwnKWIDo

 


Egyéb híreink

  • MUNKATÁRSAKAT KERESÜNK

    MUNKATÁRSAKAT KERESÜNK

    KELET-PESTI TANKERÜLETI KÖZPONT Budapest X. Kerületi Zrínyi Miklós Gimnázium pályázatot hirdet köznevelési foglalkoztatotti jogviszony keretében az alábbi munkakörökre: Digitális kultúra-bármely szakos (pályázati kiírás itt >>)  Jelentkezés benyújtásának módja e-mailben Edényi László igazgató részére az igazgato@zmg.hu címre. Érdeklődni lehet Edényi László igazgatónál, a +36706200327-es telefonszámon.

  • KADÉTOK AZ ÓCSAI KIKÉPZŐ BÁZISON

    KADÉTOK AZ ÓCSAI KIKÉPZŐ BÁZISON

    Nem mindennapi élménnyel gazdagodtak a Budapest X. Kerületi Zrínyi Miklós Gimnázium kadétjai az ócsai kiképző bázison, ahol a Magyar Honvédség vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred Horváth János 1. Területvédelmi Zászlóaljának katonai alapfelkészítési programjába nyerhettek betekintést. A 9-11. évfolyamos tanulók számos izgalmas és gyakorlatorientált foglalkozáson vehettek részt: kipróbálhatták a számítógépes kamikaze drónszimulátort, saját kezűleg reptethettek…

  • MTA ALUMNI PROGRAM 2026/8. ELŐADÁS

    MTA ALUMNI PROGRAM 2026/8. ELŐADÁS

    Június 6-án dr. Bertalan Péter volt gimnáziumunk vendége, akinek előadása a ,, A titkosszolgálati hálózatok szerepe a 21. században ” címen szerepelt. A diákok nagyon sok mély gondolatot és tapasztalatot halhattak tőle, amelyek filozófiai és etikai kérdéseket is érintettek. Prezentációjában sorra vette a világot érintő globális problémákat, ezzel együtt pedig azt is megosztotta velünk, hogyan…