HÚSVÉTI VETÉLKEDŐ


Húsvéti vetélkedő német nyelvet tanulóknak.

A ‘Lass uns den Osternhasen finden!’ című versenyen, körülbelül 50 diák 11 csoportban vett részt egy tucatnyi segítővel (10/D) együtt.

Az első állomáson egy memóriajáték keretein belül új húsvéti kifejezésekkel bővítették diákjaink a szókincsüket. Ezután versmondás következett, ahol németül szavaltak gyermekverseket, locsolóverseket a résztvevők. A következő állomás egy, a német hagyományokra épülő játékos kvíz volt. Ezek után a tojásfestésnél a kreativitás és a nemzeti motívumok kaptak szerepet. Tanulóink alkotásaik azóta az aulát díszítik. Az utolsó állomás a nagy sikert aratott tojáshajítás volt, ahol a legjobb csapatok “echte” német módra, találékonyságukkal és precizitásukkal tűntek ki.

Az első helyezett a Terrorkobolde (11. D) lett, a második helyet az Osternhasen (9. D) érdemelte ki. A harmadik helyre a Hasenohren (10. B) került.

Gratulálunk Mindenkinek!

Az eseményről készült fotók itt találhatók. >>


Egyéb híreink

  • MÁS SZEMMEL, EGYÜTT A SPORTBAN – ÉRZÉKENYÍTŐ PROGRAM A ZRÍNYI GIMNÁZIUMBAN

    MÁS SZEMMEL, EGYÜTT A SPORTBAN – ÉRZÉKENYÍTŐ PROGRAM A ZRÍNYI GIMNÁZIUMBAN

    Október 12-én rendhagyó testnevelésórán vehettek részt a Zrínyi gimnázium diákjai. A program célja az érzékenyítés, az elfogadás erősítése és a fogyatékossággal élő emberek mindennapjainak közelebbi megismerése volt. Vendégeink, a Suhanj! Alapítvány képviselői izgalmas és tanulságos feladatokon keresztül mutatták be a diákoknak, milyen kihívásokkal találkozhatnak a fogyatékossággal élő emberek a sportban és a mindennapi életben. A…

  • ÜNNEPÉLYES DÍJÁTADÓ A KŐBÁNYAI DIÁKOLIMPIÁN

    ÜNNEPÉLYES DÍJÁTADÓ A KŐBÁNYAI DIÁKOLIMPIÁN

    Október 15-én délután ünnepélyes keretek között rendezték meg a 2025/2026-os tanév Kőbányai Diákolimpia díjátadóját a KÖSZI KŐ CAFÉ-ban. Az eseményen a tanév során kiemelkedő sportteljesítményt nyújtó iskolákat ünnepelték. A sportolók a fényes serlegeket Kőbánya polgármesterétől, az alpolgármesterétől és Gera Zoltántól vehették át. A rendezvény különleges pillanata volt Gera Zoltán futballista motiváló beszéde, amelyben a jelenlévő…

  • ZMG ÖSZTÖNDÍJ NYERTESEK

    ZMG ÖSZTÖNDÍJ NYERTESEK

    A Sors Bona Alapítvány kuratóriuma a határidőre beérkezett ösztöndíj pályázatokat elbírálta. A kuratórium döntése szerint a 2026/27. tanév 1. félévében tanulmányi eredményük, közösségi, művészeti, illetve sporttevékenységük, valamint szociális helyzetük alapján az alábbi tanulók részesülnek 30.000 Ft Zrínyi-ösztöndíjban: BALOGH ENIKŐ 11.AFARKAS NÓRA REGINA 12.AHORVÁTH ARINA 10.DKERTÉSZ SÁRA MOLLI 12.AKÜCSÖN PANNA 11.AMÓZES EVELIN ILONA 12.APUTNOKI MIRKÓ 11.DSIEGL…