MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA ALUMNI PROGRAM 2025/3. ELŐADÁS


2025. március 10-én a X. kerületi Zrínyi Miklós Gimnáziumban Dr. Sirató Ildikó, a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar Színháztudományi Tanszékének tanára tartott előadást az MTA Alumni program keretében. Az előadás központi témája Szophoklész híres drámája, az Antigoné, valamint az ókori görög színház kialakulása volt.

A diákok átfogó képet kaptak az ókori görög kor politikai és társadalmi berendezkedéséről, beleértve a polisz működését, a mítoszok szerepét és a politika feladatait. Dr. Sirató Ildikó különösen a drámák kialakulására és jellemzőire helyezte a hangsúlyt, megvilágítva azok vallási eredetét, szerkezetét és hatását a későbbi színházi kultúrára. Az előadás során szó esett a Dionüszosz ünnepekről, azok körülményeiről és a drámaírói versenyekről is.

Az előadó igyekezett hétköznapi, mai példákon keresztül közelebb hozni és szemléletesebbé tenni a témát a diákok számára. A hallgatók jelentős mértékben profitáltak az előadásból, amely
hozzájárult ahhoz, hogy mélyebb megértést szerezzenek az ókori görög színházról és annak kulturális jelentőségéről. Az előadást Dávidné Békés Izabella szervezte.


Egyéb híreink

  • MÁS SZEMMEL, EGYÜTT A SPORTBAN – ÉRZÉKENYÍTŐ PROGRAM A ZRÍNYI GIMNÁZIUMBAN

    MÁS SZEMMEL, EGYÜTT A SPORTBAN – ÉRZÉKENYÍTŐ PROGRAM A ZRÍNYI GIMNÁZIUMBAN

    Október 12-én rendhagyó testnevelésórán vehettek részt a Zrínyi gimnázium diákjai. A program célja az érzékenyítés, az elfogadás erősítése és a fogyatékossággal élő emberek mindennapjainak közelebbi megismerése volt. Vendégeink, a Suhanj! Alapítvány képviselői izgalmas és tanulságos feladatokon keresztül mutatták be a diákoknak, milyen kihívásokkal találkozhatnak a fogyatékossággal élő emberek a sportban és a mindennapi életben. A…

  • ÜNNEPÉLYES DÍJÁTADÓ A KŐBÁNYAI DIÁKOLIMPIÁN

    ÜNNEPÉLYES DÍJÁTADÓ A KŐBÁNYAI DIÁKOLIMPIÁN

    Október 15-én délután ünnepélyes keretek között rendezték meg a 2025/2026-os tanév Kőbányai Diákolimpia díjátadóját a KÖSZI KŐ CAFÉ-ban. Az eseményen a tanév során kiemelkedő sportteljesítményt nyújtó iskolákat ünnepelték. A sportolók a fényes serlegeket Kőbánya polgármesterétől, az alpolgármesterétől és Gera Zoltántól vehették át. A rendezvény különleges pillanata volt Gera Zoltán futballista motiváló beszéde, amelyben a jelenlévő…

  • ZMG ÖSZTÖNDÍJ NYERTESEK

    ZMG ÖSZTÖNDÍJ NYERTESEK

    A Sors Bona Alapítvány kuratóriuma a határidőre beérkezett ösztöndíj pályázatokat elbírálta. A kuratórium döntése szerint a 2026/27. tanév 1. félévében tanulmányi eredményük, közösségi, művészeti, illetve sporttevékenységük, valamint szociális helyzetük alapján az alábbi tanulók részesülnek 30.000 Ft Zrínyi-ösztöndíjban: BALOGH ENIKŐ 11.AFARKAS NÓRA REGINA 12.AHORVÁTH ARINA 10.DKERTÉSZ SÁRA MOLLI 12.AKÜCSÖN PANNA 11.AMÓZES EVELIN ILONA 12.APUTNOKI MIRKÓ 11.DSIEGL…