MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA ALUMNI PROGRAM 2025/6. ELŐADÁS


Március 28-án az MTA Alumni program keretén belül Dávidházi Péter, kutató professzor emeritus egy izgalmas és tartalmas előadást tartott a Zrínyi Miklós Gimnáziumban William Shakespeare-ről, különös tekintettel a Hamlet című drámára.

Az előadó röviden bemutatta Shakespeare munkásságának főbb alkotójegyeit, majd rátért a Hamlet jelentőségére. Tömören ismertette a mű tartalmát. A történet középpontjában Hamlet, dán királyfi állt, aki apja titokzatos halála után megtudja, hogy a gyilkosságot saját nagybátyja, Claudius követte el, aki azóta a trónt és Hamlet anyját, Gertrúdot is megszerezte. Hamlet elhatározza, hogy bosszút áll, de belső vívódásokkal és kételyekkel küzd. Tettetett őrületbe menekül, miközben próbálja leleplezni Claudiust. A történet végén Hamlet, Claudius, Gertrúd és még több szereplő is meghal egy végzetes párbaj során, amely a bosszú beteljesülését hozza, de tragédiába torkollik.

Később az előadó kiemelte a harmadik felvonást, ahol a Hamlet és Polonius közti párbeszédet mutatta be a felhő alakjáról, a beszélgetés mélyebb jelentésrétegeiről és szándékairól beszélt. Rövid említést kapott Shakespeare másik műve, A makrancos hölgy is. A darab komikus vígjáték, amiből az előadó szintén egy rövidebb dialógust emelt ki Petrucchio és Katherina között.

Habár a két alkotás különböző, a két bemutatott társalgás között mégis hasonlóságot lehetett felfedezni több szempontból is, például Polonius igyekszik alávetni magát Hamlet szavainak, miközben iróniával és kétértelműséggel valójában ő irányítja a beszélgetést. A makrancos hölgyben a nyelv a női engedelmesség és a férfiuralom eszközévé válik. Mindkét műben a nyelv nem csupán kifejezés, hanem a hatalom gyakorlásának és kihívásának kulcsa.
Az előadás rendkívül érdekes és inspiráló volt, mivel szórakoztatóan bemutatta a művek mélységét, és Shakespeare zsenialitását.

A beszámolót Sükösd Bianka, a fotót Farkas Nóra készítette. Az előadást szervezte Dávidné Békés Izabella.


Egyéb híreink

  • ZMG ÖSZTÖNDÍJ NYERTESEK

    ZMG ÖSZTÖNDÍJ NYERTESEK

    A Sors Bona Alapítvány kuratóriuma a határidőre beérkezett ösztöndíj pályázatokat elbírálta. A kuratórium döntése szerint a 2026/27. tanév 1. félévében tanulmányi eredményük, közösségi, művészeti, illetve sporttevékenységük, valamint szociális helyzetük alapján az alábbi tanulók részesülnek 30.000 Ft Zrínyi-ösztöndíjban: BALOGH ENIKŐ 11.AFARKAS NÓRA REGINA 12.AHORVÁTH ARINA 10.DKERTÉSZ SÁRA MOLLI 12.AKÜCSÖN PANNA 11.AMÓZES EVELIN ILONA 12.APUTNOKI MIRKÓ 11.DSIEGL…

  • ORSZÁGOS HADITORNA VERSENY

    ORSZÁGOS HADITORNA VERSENY

    Országos Haditorna Verseny fővárosi fordulója. Iskolánk csapata részt vett az Országos Haditorna Verseny fővárosi fordulóján, amelynek célja a honvédelem népszerűsítése a sport eszközein keresztül, valamint a fiatalok fizikai, erkölcsi és akarati tulajdonságainak fejlesztése. A verseny során a tanulóknak tíz különböző, változatos feladatban kellett helytállniuk, többek között mátrix futásban, elsősegélynyújtásban, precíziós lövészetben, térképészetben, Blazepod feladatban, akadálypályán,…

  • ŐSZI FORDULÓ – GÓLOK, LAPOK, IZGALMAK

    ŐSZI FORDULÓ – GÓLOK, LAPOK, IZGALMAK

    A Zrínyi Miklós Gimnázium csapata négy mérkőzéssel vágott neki a kerületi labdarúgó torna őszi fordulójának és mondhatjuk, hogy unalmasnak semmiképpen nem volt nevezhető a nap! A mérleg: 1 vereség, 1 döntetlen és 2 győzelem, ami összességében kifejezetten jó kezdésnek mondható. A mérkőzések többsége szoros és kiélezett volt, így a fiúk minden pontért és minden gólért…