MÁSODIK ÉS HARMADIK HELY A KATASZTRÓFAVÉDELMI VERSENYEN


Május 30-án került megrendezésre a Közép-pesti Katasztrófavédelmi Ifjúsági Nap keretein belül az érintett iskolák diákjainak katasztrófavédelmi versenye. A Zrínyi Gimnáziumot négy csapat képviselte. A diákok szabadidejükben készültek, gyakoroltak és izgatottan várták a megmérettetést, amelyen ismételten kiemelkedő eredményt értek el. A Madai Csenge, Fülöp Zoltán Gábor, Mészáros Nóra(11.B) és Dömötör Alexandra Dóra (10.B) összetételű csapat második helyezést, a Bihari Bálint, Jákói Balázs, Sávos Barnabás, Tichy Zsombor, Országh Ábel (9.B) csapat harmadik helyezést, míg a Hevele Alexandra, Kovács Edit Gréta, Orosz Anna Boglárka, Racsek Petra (10.B) és a Fekete Barbara, Hegyi Máté, Kelemen Mátyás, Bogdán Tamás (szintén 10.B) csapat pontazonossággal megosztott negyedik helyezést harcolt ki.

A felkészülést és a versenyen történő szereplést betegség, sérülés miatti gyors átszervezés is nehezítette, ennek ellenére tanulóink nagyon szép eredményt értek el.

Köszönöm a dr. Sztanek Endre Önkéntes Mentőalapítvány munkatársainak – Dániel Zoltán és csapata -, valamint a Budapest X. kerületi Tűzoltó Parancsnokság állományának a felkészítésben nyújtott rengeteg segítséget.


Egyéb híreink

  • KINIZSI KUPA

    KINIZSI KUPA

    Sikeresen szerepeltek kadétjaink a Kinizsi Közelharc KupánA kadét bajnokság keretein belül 2026. január 28–29-én került megrendezésre a rangos Kinizsi Közelharc Kupa, ahol iskolánk négy tanulóval képviseltette magát. A verseny rendkívül kemény, nagy fizikai és mentális felkészültséget igénylő megmérettetés volt, ahol a küzdőszellem mellett a sportszerűség is kiemelt szerepet kapott.A bajnokságon az alábbi tanulók indultak különböző…

  • PÁLYAORIENTÁCIÓS NAP

    PÁLYAORIENTÁCIÓS NAP

    A Zrínyi Miklós Gimnáziumban megrendezett pályaorientációs nap célja a diákok jövőképének formálása és a továbbtanulási lehetőségek széleskörű bemutatása volt. A rendezvény során a tanulók nemcsak elméleti előadásokon vehettek részt, hanem interaktív workshopok keretében sajátíthattak el gyakorlati ismereteket. ​A programban összesen 20 szakértő segítette az ismeretterjesztést a különböző tantermekben. A témák a modern munkaerőpiac legfontosabb szegmenseit…

  • KÖZPONTI FELVÉTELI VIZSGA TUDNIVALÓK

    KÖZPONTI FELVÉTELI VIZSGA TUDNIVALÓK

    A központi felvételi vizsga 2026. január 24-én 10 órakor kezdődik. A vizsgázóknak legkésőbb 9:30-ra meg kell érkezniük a helyszínre (gyülekező az aulában). A kijelölt tanterembe felérve a vizsgázóknak személyazonosságukat igazolniuk kell. Ez lehetőleg a személyi igazolvány legyen, de a diákigazolvány is elfogadható. Az udvaron, illetve az aulában ki lesz függesztve majd a VÉGLEGES terembeosztás. Az…