MTA ALUMNI PROGRAM – 10. ELŐADÁS


Magyar Tudományos Akadémia Alumni Program 10. előadás

Mesterséges Intelligencia

Előadó: Dr. Karvalics László, az MTA doktora

Az MTA Alumni Program keretében a Zrínyi Miklós Gimnáziumban április 18-án egy  előadás zajlott, amely a mesterséges intelligencia mibenlétét boncolgatta. Az előadó, Dr. Karvalics László, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a történelemtudomány kandidátusa. Leginkább információtörténelemmel, az információs társadalommal foglalkozik. Az előadást Dávidné Békés Izabella szervezte, Németh Boglárka fotózta. 

A téma az MI fejlődése és a közelmúltra gyakorolt hatása volt. Mivel az előadó alapvetően MI szkeptikus, kiemelten beszélt azokról az elképzelésekről, melyek a mesterséges intelligenciát egyfajta idézőjeles személyként vagy önálló képességekkel rendelkező entitásként fogják fel akár filmekben, akár az életben. Felmérte a diákok tudását, filmismeretét a témakörben, hogy közös pontokból indulhasson ki a beszélgetés. 

Ezek után az előadás a mesterséges intelligencia történetének áttekintésével folytatódott.  Dr. Karvalics bemutatta az első mesterséges intelligencia rendszereket, amelyek még csak egyszerű logikai szabályokon alapultak. Ezt követően beszélt a neurális hálózatok és mély tanulás forradalmáról, amelyek az MI területén forradalmi változásokat hoztak. Megjelent a felelősség kérdése,  vagyis, hogy ha egy MI rendszer hibát követ el, az kihez köthető, kinek róható fel? Az előadás során több olyan példát is bemutatott, ahol az MI hibás döntéseket hozott, és azt, hogy  ezek milyen következtetéseket generáltak.

Az előadó továbbá beszélt az MI  kihívásairól is, a környezetre káros hatásokról, a mérhetetlen vízfogyasztásról ezzel kapcsolatban.  Hangsúlyozta, hogy az MI fejlesztőinek és felhasználóinak felelősségteljesen kell eljárniuk.

Az előadás végén Dr. Kovács arra bátorított mindenkit, hogy ne csak az MI előnyeit lássuk, hanem kritikusan vizsgáljuk meg a technológiai fejlődés árnyoldalait is.


Egyéb híreink

  • TANULMÁNYI KIEGÉSZÍTŐ FOGLALKOZÁS (ELŐKÉSZÍTŐ)

    TANULMÁNYI KIEGÉSZÍTŐ FOGLALKOZÁS (ELŐKÉSZÍTŐ)

    Gimnáziumunkban szeptember 28-tól tanulmányi kiegészítő foglalkozást (előkészítőt) indítunk nyolcadik évfolyamos tanulók részére magyar és matematika tantárgyakból, melynek célja a középiskolai felvételi vizsgára való felkészítés, valamint ismerkedés intézményünkkel. A foglalkozások díja 15.000.- Ft tantárgyanként, ami 10+1 alkalmat jelent. (A +1 foglalkozás egy próbavizsga, mely nem kötelező, hisz a felvételibe nem számít bele.) A foglalkozások hétfőnként és…

  • MUNKATÁRSAKAT KERESÜNK

    MUNKATÁRSAKAT KERESÜNK

    KELET-PESTI TANKERÜLETI KÖZPONT Budapest X. Kerületi Zrínyi Miklós Gimnázium pályázatot hirdet köznevelési foglalkoztatotti jogviszony keretében az alábbi munkakörökre: Matematika-bármely szakos (pályázati kiírás itt >>)  Jelentkezés benyújtásának módja e-mailben Edényi László igazgató részére az igazgato@zmg.hu címre. Érdeklődni lehet Edényi László igazgatónál, a +36706200327-es telefonszámon.

  • TANKÖNYVEK ÁTVÉTELE, ÜGYELETI REND AUGUSZTUSBAN

    TANKÖNYVEK ÁTVÉTELE, ÜGYELETI REND AUGUSZTUSBAN

    A tankönyveket az alábbiak szerint lehet átvenni (minden alkalommal 9-15 óráig): Augusztus 25. 12. évfolyam és 9.D Augusztus 26. 11. évfolyam Augusztus 27. 10. évfolyam Augusztus 28. 9. évfolyam Intézményünkben augusztusban 5-én és 19-én 9-13-ig tartunk ügyeletet.