MTA ALUMNI PROGRAM – 11. ELŐADÁS


Magyar Tudományos Akadémia Alumni Program 11. előadás

Véletlenek, amik kicsit egymásba akadnak

Előadó: Dr. Gerencsér Balázs, HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet

A Magyar Tudományos Akadémia Alumni Programjának tizenegyedik előadásán, mely a kőbányai Zrínyi Miklós Gimnáziumban került megrendezésre 2024. április 18-án, Dr. Gerencsér Balázs, a HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet munkatársa, az ELTE-TTK Valószínűségelméleti és Statisztika Tanszék oktatója tartott egy rendkívül érdekes előadást a valószínűségszámítás témakörében. Az eseményt Dávidné Békés Izabella szervezte, míg Nagy Zsófia a fotózásért és videóért felelt.

Az előadásra számos matematika fakultációra járó diák (tizenegyedikes és végzős) és matematika szakos kolléga volt kíváncsi. Dr. Gerencsér Balázs bemutatkozása után egy interaktív kísérlettel kezdte az előadást. A diákok egy csoportjának azt a feladatot adta, hogy dobáljanak fel pénzérméket negyvenszer, majd jegyezzék fel az eredményeket. Míg egy másik csoportnak a saját elképzeléseik alapján kellett a fej vagy írás eredményeket generálniuk és leírniuk. A kísérlet végeztével az előadó beszedte a végeredményeket, majd kitalálta, hogy melyik az, amelyik tényleges véletlenszerűségen alapszik. Ezután bemutatta, hogy hogyan lehet megkülönböztetni a valós véletlenszerű eredményeket a kitaláltaktól, majd ebből kiindulva komplex számításokat végzett a táblán. Az előadás második felében egy táblára kivetített qr kód beolvasásával a diákok mobiltelefonjaikon keresztül csatlakozhattak az interaktív számításokhoz, ami még inkább elmélyítette az élményt. Itt mindenki bediktálhatta a maga által generált számértékeket. A program végére a hallgatók számos kérdéssel és új ismerettel gazdagodva távoztak, egészen más oldalról megismerve a valószínűségszámítás módszereit.
Dr. Gerencsér előadása nemcsak a valószínűségszámítás alapjait mutatta be, hanem a matematika gyakorlati alkalmazásának fontosságát is hangsúlyozta, ami különösen fontos a jövő matematikusainak és tudósainak számára.

 


Egyéb híreink

  • MÁS SZEMMEL, EGYÜTT A SPORTBAN – ÉRZÉKENYÍTŐ PROGRAM A ZRÍNYI GIMNÁZIUMBAN

    MÁS SZEMMEL, EGYÜTT A SPORTBAN – ÉRZÉKENYÍTŐ PROGRAM A ZRÍNYI GIMNÁZIUMBAN

    Október 12-én rendhagyó testnevelésórán vehettek részt a Zrínyi gimnázium diákjai. A program célja az érzékenyítés, az elfogadás erősítése és a fogyatékossággal élő emberek mindennapjainak közelebbi megismerése volt. Vendégeink, a Suhanj! Alapítvány képviselői izgalmas és tanulságos feladatokon keresztül mutatták be a diákoknak, milyen kihívásokkal találkozhatnak a fogyatékossággal élő emberek a sportban és a mindennapi életben. A…

  • ÜNNEPÉLYES DÍJÁTADÓ A KŐBÁNYAI DIÁKOLIMPIÁN

    ÜNNEPÉLYES DÍJÁTADÓ A KŐBÁNYAI DIÁKOLIMPIÁN

    Október 15-én délután ünnepélyes keretek között rendezték meg a 2025/2026-os tanév Kőbányai Diákolimpia díjátadóját a KÖSZI KŐ CAFÉ-ban. Az eseményen a tanév során kiemelkedő sportteljesítményt nyújtó iskolákat ünnepelték. A sportolók a fényes serlegeket Kőbánya polgármesterétől, az alpolgármesterétől és Gera Zoltántól vehették át. A rendezvény különleges pillanata volt Gera Zoltán futballista motiváló beszéde, amelyben a jelenlévő…

  • ZMG ÖSZTÖNDÍJ NYERTESEK

    ZMG ÖSZTÖNDÍJ NYERTESEK

    A Sors Bona Alapítvány kuratóriuma a határidőre beérkezett ösztöndíj pályázatokat elbírálta. A kuratórium döntése szerint a 2026/27. tanév 1. félévében tanulmányi eredményük, közösségi, művészeti, illetve sporttevékenységük, valamint szociális helyzetük alapján az alábbi tanulók részesülnek 30.000 Ft Zrínyi-ösztöndíjban: BALOGH ENIKŐ 11.AFARKAS NÓRA REGINA 12.AHORVÁTH ARINA 10.DKERTÉSZ SÁRA MOLLI 12.AKÜCSÖN PANNA 11.AMÓZES EVELIN ILONA 12.APUTNOKI MIRKÓ 11.DSIEGL…