MTA ALUMNI PROGRAM – 13. ELŐADÁS


Magyar Tudományos Akadémia Alumni Program 13. előadás

Magyarország éghajlati jövőképe, avagy mivel kell szembesülniük gyermekeinknek, unokáinknak.

Előadó: Prof. Dr. Bozó László akadémikus, egyetemi tanár

Professzor úr 2024. április 25-én, csütörtökön tartotta meg előadását, amelyet nagy érdeklődés előzött meg. A nagy érdeklődést bizonyítja, hogy az előadáson 45 tanuló vett részt, mind a négy évfolyam képviseletében. Mindenki tudja, hogy korunk egyik legnagyobb problémája a bolygónkat érintő globális éghajlatváltozás. Ez az éghajlat tartós és jelentős mértékű változását jelenti helyi, vagy globális szinten. Ez kiterjedhet az átlagos hőmérsékletre, az átlagos csapadékra, vagy a széljárásra. Az éghajlatváltozás jelentheti az éghajlat változékonyságának módosulását is. Erről a témáról beszélt Professzor úr, amelyet nagy figyelem kísért.

Az előadást azokkal a kölcsönhatásokkal kezdte, amelyek a Föld rendszerében tapasztalhatók. Több évezred légköri széndioxid és hőmérsékleti idősorait mutatta be, amelyből következtetéseket vont le. Bizonyítékokat mutatott be jégfuratok mintavételei alapján. A felmelegedést és a lehűlést közel két évezred adataival újabb bizonyítékokat szolgált a jelenségről. A Föld átlaghőmérsékletének (1850-2022) emelkedését mutatta be több grafikonnal igazolva. Nagy érdeklődés kísérte szintén az óceánok vízhőmérsékletének emelkedését, melyet diakép segítségével illusztrált. Később rátért az arktikus jég területének változására. Az északi Jeges-tenger közlekedési útvonalának megváltozását megdöbbentő adatokkal mutatta be. Ezek után rátért Magyarország időjárásában várható változásokra, melyet több diaképpel vázolt fel nekünk. Az állat-és növényvilág az új körülményekhez való alkalmazkodásáról is beszélt.

Az előadásra szánt idő után a diákok hosszan beszélgettek professzor úrral, számtalan kérdést tettek fel. Professzor úr elfogadta a következő tanévre szóló felkérésünket, amikor tovább beszéljük a klímaváltozás problémakörét a nagyvilágban és hazánkban is.

 

Itt:


Egyéb híreink

  • MÁS SZEMMEL, EGYÜTT A SPORTBAN – ÉRZÉKENYÍTŐ PROGRAM A ZRÍNYI GIMNÁZIUMBAN

    MÁS SZEMMEL, EGYÜTT A SPORTBAN – ÉRZÉKENYÍTŐ PROGRAM A ZRÍNYI GIMNÁZIUMBAN

    Október 12-én rendhagyó testnevelésórán vehettek részt a Zrínyi gimnázium diákjai. A program célja az érzékenyítés, az elfogadás erősítése és a fogyatékossággal élő emberek mindennapjainak közelebbi megismerése volt. Vendégeink, a Suhanj! Alapítvány képviselői izgalmas és tanulságos feladatokon keresztül mutatták be a diákoknak, milyen kihívásokkal találkozhatnak a fogyatékossággal élő emberek a sportban és a mindennapi életben. A…

  • ÜNNEPÉLYES DÍJÁTADÓ A KŐBÁNYAI DIÁKOLIMPIÁN

    ÜNNEPÉLYES DÍJÁTADÓ A KŐBÁNYAI DIÁKOLIMPIÁN

    Október 15-én délután ünnepélyes keretek között rendezték meg a 2025/2026-os tanév Kőbányai Diákolimpia díjátadóját a KÖSZI KŐ CAFÉ-ban. Az eseményen a tanév során kiemelkedő sportteljesítményt nyújtó iskolákat ünnepelték. A sportolók a fényes serlegeket Kőbánya polgármesterétől, az alpolgármesterétől és Gera Zoltántól vehették át. A rendezvény különleges pillanata volt Gera Zoltán futballista motiváló beszéde, amelyben a jelenlévő…

  • ZMG ÖSZTÖNDÍJ NYERTESEK

    ZMG ÖSZTÖNDÍJ NYERTESEK

    A Sors Bona Alapítvány kuratóriuma a határidőre beérkezett ösztöndíj pályázatokat elbírálta. A kuratórium döntése szerint a 2026/27. tanév 1. félévében tanulmányi eredményük, közösségi, művészeti, illetve sporttevékenységük, valamint szociális helyzetük alapján az alábbi tanulók részesülnek 30.000 Ft Zrínyi-ösztöndíjban: BALOGH ENIKŐ 11.AFARKAS NÓRA REGINA 12.AHORVÁTH ARINA 10.DKERTÉSZ SÁRA MOLLI 12.AKÜCSÖN PANNA 11.AMÓZES EVELIN ILONA 12.APUTNOKI MIRKÓ 11.DSIEGL…