MTA ALUMNI PROGRAM – 3. ELŐADÁS


Arany János

Előadó: Dr. Csörsz Rummen István, a BTK Irodalomtudományi Intézet tudományos főmunkatársa

2024 március 18-án ( 10:15 és 11:00 között) a Zrínyi Miklós Gimnáziumban megtartott előadás, a középiskolai MTA Alumni Program keretében zajlott. Dr. Csörsz Rummen István, a BTK Irodalomtudományi Intézet tudományos főmunkatársa adta elő az Arany János című előadásÁt. Az előadást Dávidné Békés Izabella tanárnő nyitotta meg.

Ezek után az előadó Arany János dalgyűjteményéről beszélt. Ezeket halála után adták ki. Halála előtt néhány hónappal felesége felfedte az írásait. Ezeket nem publikálásra írta, hanem a szabadidejében. Az 1870-es években barátaitól kapott is egy gitárt, amit szabadidejében szeretettel használt. Ekkor már idős kora miatt igen rossz volt a látása, ezért legtöbbször a sötét margitszigeti szobájában zenélt, mert az erős fény bántotta a szemét. A gitártudását könnyen felelevenítette, hiszen fiatalkorában is játszott ezen a hangszeren. A Tamburás öreg úr című művében utalt a saját gitározására.

Fiatalkorában nem a saját kora irodalma foglalkoztatta, hanem a régebbi irodalom. Ez nagy hatással volt egész munkásságára. Sokszor használta a szubjektív régiséget műveiben. Képzőművészettel akart foglalkozni, de mégis hivatali munkája lett. A munkahelyén is próbálta beiktatni kreativitását amennyire tudta.

Bartalus István zeneszerző elkezdett népdalokat gyűjteni. Először erdélyi batátait kérte fel, hogy a körülöttük lévő népdalokat jegyezzék fel. Ebben az időben nem volt hangfelvétel, szóval csak a szöveget tudták leírni, vagy le lehetett kottázni a dalokat.

Majd felkereste Aranyt azzal a kéréssel, hogy gyűjtsön a környezetéből népdalokat. Fiatal korából körülbelül 150 dallamot fel tudott idézni, amiket le is kottázott, néhányhoz egy két sor szöveget is írt. Az emlékezete igazán csodálatos volt és az úgynevezett „neszme” módszerét használta, ami olyan mint a nyelvi legó. A szövegek Erdélyi János Népdalok és Mondák című antológiájában voltak lejegyezve. Ez a gyűjtemény Arany kéziratainak egyike, ami fennmaradt, a legtöbb kézirata elveszett a 2. világháború idején.

Az előadás végén az előadó élőben eljátszott nekünk egy dalt, ami egy Petőfi vers volt melyhez Arany János írta a zenét.

Budapest, 2024. március 18. Dávidné Békés Izabella (szervező tanár)


Egyéb híreink

  • MILITARY MULTI SHOOTING

    MILITARY MULTI SHOOTING

    Idén is megrendezésre került a Honvédelmi Sportszövetség támogatásával a Military Multi Shooting verseny Mogyoródon, melyen 4 fiatal csapattal is indultunk. Egyik hármasunk a 3. helyen zárt a mai napon. Résztvevők: Csontos Gergő; Fábián Soma; Varga Arnold, Bukk Milán; Kelemen Mátyás 10.b osztályos tanulók, valamint a 9.b-ből Waldmann Gergő; Jákoi Balázs; Dominek Levente, Szendrey Levente. Dobogósok:…

  • ÉLETMINŐSÉG TANÁCSADÁS

    ÉLETMINŐSÉG TANÁCSADÁS

    Szeptember 18-án ellátogatott iskolánkba Lakatos Péter, nemzetközi szinten ismert és elismert erőnléti edző, életminőség tanácsadó, aki 45 perces előadás keretében bemutatta az étkezés, mozgás, stresszkezelés helyes módjait. Mivel Péter olimpikonokkal is dolgozik, minden lehetséges előnyét és veszélyét ismeri ezeknek a területeknek, így kérdéseinkre tényleg olyan válaszokat kaptunk, melyeket az interneten nem találnánk meg. Az előadás…

  • ZMG-ÖSZTÖNDÍJ NYERTESEK

    ZMG-ÖSZTÖNDÍJ NYERTESEK

    A Sors Bona Alapítvány kuratóriuma a határidőre beérkezett ösztöndíj pályázatokat elbírálta. A kuratórium döntése szerint a 2024/25. tanév 1. félévében tanulmányi eredményük, közösségi, művészeti, illetve sporttevékenységük, valamint szociális helyzetük alapján az alábbi tanulók részesülnek havi 5000 Ft Zrínyi-ösztöndíjban: BÁCSI BENEDEK 12.D (110 pont) SÜTŐ ENIKŐ 11.D (105 pont) SZÖLLŐSI ZITA KINCSŐ 11.D (94 pont) FARKAS…