PARASPORT NAP A ZRÍNYIBEN


Kilencedik alkalommal rendezték meg országosan a Parasport Napot, amelyhez idén is csatlakozott a X. Kerületi Zrínyi Miklós Gimnázium. A program célja az volt, hogy a diákok saját élményen keresztül ismerjék meg a fogyatékossággal élő sportolók mindennapjait, és erősödjön bennük az empátia, az elfogadás és a társadalmi felelősségvállalás. A szervezők hangsúlyozták, hogy Magyarország a Paralimpiai Játékok rendszeres és sikeres résztvevője.

Az érzékenyítést az osztályfőnöki órák is segítették, ahol a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) ajánlásával készült filmeket tekintették meg a tanulók. A sportprogramok során a diákok tandem akadálypályán és csörgőfociban próbálhatták ki magukat, bekötött szemmel, egymás segítségére utalva.

Különleges élményt jelentett az ülőröplabda-bemutató, amelyet a Mozdulj SE képviseletében érkező Raska Gyula szakágvezető, valamint a válogatott játékosok, Kertész Róbert és Gergencsik János tartottak. A sportolók bemutatták a sportág szabályait, meséltek pályafutásukról, majd közösen játszottak a diákokkal.

A csörgőlabda program a Sport-Start Kör SE közreműködésével valósult meg. Az egyesület igazgatója, Nagy Gergely mellett a válogatott és utánpótlás-válogatott játékosok – Hegedűs Brigitta, Simon Felicita, Szabó Kálmán és Nagy Patrik – is bemutatót tartottak. A diákok itt is kipróbálhatták a játékot, megtapasztalva a csend, a koncentráció és a csapatmunka jelentőségét.

A nap végén a tanulók egyetértettek abban, hogy a feladatok nagyobb kihívást jelentettek, mint előzetesen gondolták. A személyes találkozások révén kézzelfoghatóvá vált számukra, hogy a parasport ugyanolyan kitartást és elhivatottságot igényel, mint bármely más versenysport. A rendezvény ismét bebizonyította, hogy az élménypedagógia hatékony eszköze az érzékenyítésnek és a közösségépítésnek.

Itt:

,

Egyéb híreink

  • MTA ALUMNI PROGRAM 2026/8. ELŐADÁS

    MTA ALUMNI PROGRAM 2026/8. ELŐADÁS

    Június 6-án dr. Bertalan Péter volt gimnáziumunk vendége, akinek előadása a ,, A titkosszolgálati hálózatok szerepe a 21. században ” címen szerepelt. A diákok nagyon sok mély gondolatot és tapasztalatot halhattak tőle, amelyek filozófiai és etikai kérdéseket is érintettek. Prezentációjában sorra vette a világot érintő globális problémákat, ezzel együtt pedig azt is megosztotta velünk, hogyan…

  • MTA ALUMNI PROGRAM 2026/7. ELŐADÁS

    MTA ALUMNI PROGRAM 2026/7. ELŐADÁS

    2026. június 5-én Dr. Maróthy Szilvia látogatott el az iskolánkba az MTA Alumni program keretében, hogy rövid előadást tartson az irodalom és a mesterséges intelligencia találkozásáról, illetve a magyar reneszánsz költészetről. Az előadó számos érdekes témát érintett, kezdve a reneszánsz korral, azon belül Mátyás királyról és Janus Pannoniusról mesélt, szót ejtve a Corvinákról is. Kitért…

  • KATASZTRÓFAVÉDELMI VERSENY

    KATASZTRÓFAVÉDELMI VERSENY

    Május 15-én került megrendezésre a Közép-pesti Katasztrófavédelmi Ifjúsági Nap keretein belül az általános és a középiskolák diákjainak katasztrófavédelmi versenye. A Zrínyi Gimnáziumot három, a 9. b osztályból jelentkező csapat képviselte. Tanulóink szabadidejükben készültek, aminek jelentősége különösen azért fontos, mert mindössze három hét alatt sikerült a szükséges ismereteket elsajátítani. Külön köszönet illeti a dr. Sztanek Endre…