RENDHAGYÓ TÖRTÉNELEM ÓRA A ZRÍNYIS KADÉTOKNAK


A Honvéd kadét csoport egy izgalmas, informatív történelmi délutánon vett részt a Bálna Honvédelmi Központban. A 6 órás program keretein belül megnéztük a többszörös platinalemezes svéd Sabaton zenekar I. világháborús témájú „The War To End To All Wars – The Movie” című magyar feliratos animációs filmjét, majd a „175 éves a Magyar Honvédség” c. kiállítást tekintettük meg múzeumpedagógus vezetésével, végül pedig egy múzeumpedagógiai foglalkozáson vettünk részt a „Lövészárkok világa” címmel, melynek során az első világháború csatamezőin történteket dolgozhattuk fel interaktív módon.

Nagyon színvonalas programon vehettünk részt, számos dolgot kipróbálhattak a gyerekek (fegyverek, air soft lövészet, szimulátorok, drónok, robotok irányítását), remélem ők is élményként és pozitív lehetőségként élték meg ezt a programot.

Szabóné Weisz Katalin – kísérő pedagógus


Egyéb híreink

  • MÁS SZEMMEL, EGYÜTT A SPORTBAN – ÉRZÉKENYÍTŐ PROGRAM A ZRÍNYI GIMNÁZIUMBAN

    MÁS SZEMMEL, EGYÜTT A SPORTBAN – ÉRZÉKENYÍTŐ PROGRAM A ZRÍNYI GIMNÁZIUMBAN

    Október 12-én rendhagyó testnevelésórán vehettek részt a Zrínyi gimnázium diákjai. A program célja az érzékenyítés, az elfogadás erősítése és a fogyatékossággal élő emberek mindennapjainak közelebbi megismerése volt. Vendégeink, a Suhanj! Alapítvány képviselői izgalmas és tanulságos feladatokon keresztül mutatták be a diákoknak, milyen kihívásokkal találkozhatnak a fogyatékossággal élő emberek a sportban és a mindennapi életben. A…

  • ÜNNEPÉLYES DÍJÁTADÓ A KŐBÁNYAI DIÁKOLIMPIÁN

    ÜNNEPÉLYES DÍJÁTADÓ A KŐBÁNYAI DIÁKOLIMPIÁN

    Október 15-én délután ünnepélyes keretek között rendezték meg a 2025/2026-os tanév Kőbányai Diákolimpia díjátadóját a KÖSZI KŐ CAFÉ-ban. Az eseményen a tanév során kiemelkedő sportteljesítményt nyújtó iskolákat ünnepelték. A sportolók a fényes serlegeket Kőbánya polgármesterétől, az alpolgármesterétől és Gera Zoltántól vehették át. A rendezvény különleges pillanata volt Gera Zoltán futballista motiváló beszéde, amelyben a jelenlévő…

  • ZMG ÖSZTÖNDÍJ NYERTESEK

    ZMG ÖSZTÖNDÍJ NYERTESEK

    A Sors Bona Alapítvány kuratóriuma a határidőre beérkezett ösztöndíj pályázatokat elbírálta. A kuratórium döntése szerint a 2026/27. tanév 1. félévében tanulmányi eredményük, közösségi, művészeti, illetve sporttevékenységük, valamint szociális helyzetük alapján az alábbi tanulók részesülnek 30.000 Ft Zrínyi-ösztöndíjban: BALOGH ENIKŐ 11.AFARKAS NÓRA REGINA 12.AHORVÁTH ARINA 10.DKERTÉSZ SÁRA MOLLI 12.AKÜCSÖN PANNA 11.AMÓZES EVELIN ILONA 12.APUTNOKI MIRKÓ 11.DSIEGL…