TERÜLETI ÖNVÉDELMI VERSENY


November 24-én önvédelmi versenyen vettek részt az iskola tanulói, melyet a Rendészeti Kiképzők Szövetsége szervezett a rendvédelmi tanulóknak és kadét diákoknak. A verseny helyszínét a Budapest BKSZC Weiss Manfréd Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tornaterme biztosította. A versenyzők két csoportban, két tatamin mérhették össze a tudásukat, 14-16 év és 17-18 év közötti, valamint amatőr és profi besorolásban. Versenyzőink heteken keresztül készültek, magabiztosan, gyorsan hajtották végre a feladatokat és elismerő oklevélben részesültek! Büszkék vagyunk rájuk, hogy az iskolánkat képviselték!

Résztvevő diákjaink: Billédi Márton (10.c), Dominek Zoltán (11.b), Fülöp Zoltán (10.b), Pollák Milán 11.b), Szarvas Ábel (9.b) és Völcsei Amir (11.b)

Felkészítő tanár: Faragó Tibor

Kísérő tanár: Szabóné Weisz Katalin


Egyéb híreink

  • MÁS SZEMMEL, EGYÜTT A SPORTBAN – ÉRZÉKENYÍTŐ PROGRAM A ZRÍNYI GIMNÁZIUMBAN

    MÁS SZEMMEL, EGYÜTT A SPORTBAN – ÉRZÉKENYÍTŐ PROGRAM A ZRÍNYI GIMNÁZIUMBAN

    Október 12-én rendhagyó testnevelésórán vehettek részt a Zrínyi gimnázium diákjai. A program célja az érzékenyítés, az elfogadás erősítése és a fogyatékossággal élő emberek mindennapjainak közelebbi megismerése volt. Vendégeink, a Suhanj! Alapítvány képviselői izgalmas és tanulságos feladatokon keresztül mutatták be a diákoknak, milyen kihívásokkal találkozhatnak a fogyatékossággal élő emberek a sportban és a mindennapi életben. A…

  • ÜNNEPÉLYES DÍJÁTADÓ A KŐBÁNYAI DIÁKOLIMPIÁN

    ÜNNEPÉLYES DÍJÁTADÓ A KŐBÁNYAI DIÁKOLIMPIÁN

    Október 15-én délután ünnepélyes keretek között rendezték meg a 2025/2026-os tanév Kőbányai Diákolimpia díjátadóját a KÖSZI KŐ CAFÉ-ban. Az eseményen a tanév során kiemelkedő sportteljesítményt nyújtó iskolákat ünnepelték. A sportolók a fényes serlegeket Kőbánya polgármesterétől, az alpolgármesterétől és Gera Zoltántól vehették át. A rendezvény különleges pillanata volt Gera Zoltán futballista motiváló beszéde, amelyben a jelenlévő…

  • ZMG ÖSZTÖNDÍJ NYERTESEK

    ZMG ÖSZTÖNDÍJ NYERTESEK

    A Sors Bona Alapítvány kuratóriuma a határidőre beérkezett ösztöndíj pályázatokat elbírálta. A kuratórium döntése szerint a 2026/27. tanév 1. félévében tanulmányi eredményük, közösségi, művészeti, illetve sporttevékenységük, valamint szociális helyzetük alapján az alábbi tanulók részesülnek 30.000 Ft Zrínyi-ösztöndíjban: BALOGH ENIKŐ 11.AFARKAS NÓRA REGINA 12.AHORVÁTH ARINA 10.DKERTÉSZ SÁRA MOLLI 12.AKÜCSÖN PANNA 11.AMÓZES EVELIN ILONA 12.APUTNOKI MIRKÓ 11.DSIEGL…