KULTURÁLIS KADÉT PROGRAM


Szeptember elején iskolánk tizedikes kadétjai egy kulturális programon vettek részt az MVM Dome-ban, ahol az Egri csillagok című regényt adták elő.

Az MVM Dome, Budapest legújabb és legmodernebb sportcsarnoka tökéletes helyszínt biztosított az előadás számára. Az 1800 négyzetméteres játéktérhez új díszletek készültek. Az épület előtt a Magyar Honvédség is bemutatkozott: haditechnikai eszközök, interaktív programok, lézerlövészet, szimulátorok is voltak. Az eseményt dr. Böröndi Gábor László vezérezredes nyitotta meg beszédével: „Ti, fiatalok, akik ma itt ültök, az ország jövőjének vagytok a zálogai. Rajtatok áll Magyarország jövője, rajtatok áll Magyarország védelme”. Ezt követően Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója is szólt a nézőkhöz: „Emberfeletti munka volt tízszer akkora teret, mint a Nemzeti Színház bedolgozni, de készülünk egy ünnepre. Ma délután itt győzni akarunk, és önökkel, veletek biztos sikerülni fog. Egy kicsit mindnyájan egri vitézekké válunk” A Nemzeti Színház elég erős színészi gárdával rukkolt elő a színdarabra:

• Dobó István – Trill Zsolt Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész,
• Bornemissza Gergely – Berettyán Nándor Jászai Mari-díjas színművész,
• Szulejmán szultán -Bodrogi Gyula Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész,
• Jumurdzsák – Schnell Ádám Jászai Mari-díjas színművész,
• Cecey Éva – Battai Lili Lujz

A regény és az előadás is hangsúlyozta a hazaszeretetet, a bátorságot és az összefogás fontosságát. Az előadás különlegessége abban rejlett, hogy a történetet nemcsak prózai, hanem, táncos elemekkel is színesítették. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosai korabeli magyar és török táncokat adtak elő, amelyek még inkább élvezhetőbbé tették az előadást. A 2. felvonásban az összes kadét, felállva mondta Dobó István, azaz Trill Zsolt után, a színészekkel közösen a várvédő esküt. Meghatározó élményekkel lettünk gazdagabbak. Köszönjük a Magyar Honvédségnek a szervezést és a lehetőséget! Minket megfogott a vezérezredes úr beszédében: „Őszintén kívánom, hogy az előadás ne csak szórakoztasson, hanem inspiráljon is benneteket”- ez így történt.


Egyéb híreink

  • HORVÁTH MIHÁLY VERSENY

    HORVÁTH MIHÁLY VERSENY

    Az Oktatási Hivatal Budapesti Pedagógiai Oktatási Központja Díjátadó Ünnepség keretében jutalmazta a 2024/2025. évi tehetséggondozó és tanulmányi versenyek fővárosi és Pest vármegyei döntőin első három helyezést elért diákokat. A 2025. május 22. délelőtti eseményen a Pest Vármegyei Kormányhivatal Kossuth Lajos Dísztermében Drexler Balázs 11. D osztályos tanuló vehette át jutalmát a Horváth Mihály középiskolai történelemverseny…

  • MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA ALUMNI PROGRAM 2025/10. ELŐADÁS

    MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA ALUMNI PROGRAM 2025/10. ELŐADÁS

    A Zrínyi Miklós Gimnáziumban április 15-én Dr. Goldmann Márta az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem tanára az MTA Alumni program keretében Holocaust-emléknaphoz kapcsolódó előadást tartott, amelyet Dávidné Békés Izabella szervezett. A Terezini gettó és tranzittábor történetét bemutató előadás kiemelte, hogy a helyszínt eredetileg erődítményvárosként építették, de a náci rezsim 1941-ben zsidók deportálására használta, ahol 60 ezer…

  • MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA ALUMNI PROGRAM 2025/9. ELŐADÁS

    MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA ALUMNI PROGRAM 2025/9. ELŐADÁS

    Dr. Eszik Veronika a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének munkatársa járt nálunk az MTA Alumni program keretén belül április 8-án. Előadásában a technikatörténet néhány izgalmas részét mutatta be. Az előadás során szó esett a 19. század technooptimizmusáról, amely különösen meghatározó volt a technológiai fejlődés szemléletében, ennek Jókai Mór „A jövő század regénye” című műve egy…