MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA ALUMNI PROGRAM 2025/9. ELŐADÁS


Dr. Eszik Veronika a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének munkatársa járt nálunk az MTA Alumni program keretén belül április 8-án. Előadásában a technikatörténet néhány izgalmas részét mutatta be. Az előadás során szó esett a 19. század technooptimizmusáról, amely különösen meghatározó volt a technológiai fejlődés szemléletében, ennek Jókai Mór „A jövő század regénye” című műve egy jó példája. A telekommunikáció története kapcsán a postakocsiktól egészen az Atlanti-óceánon átívelő távírókábelekig vezető utat taglaltuk, illetve, hogy az 1866-os transzatlanti távírókábel lefektetése kulcsfontosságú mérföldkő volt a globális kommunikációban. A vasút szintén nagy hatással volt a század társadalmára és gazdaságára. Szó esett a muskátli „magyar virággá” válásáról is, amely összefüggött a vasúti közlekedés fejlődésével. A vasút azonban nem csak fejlődést, hanem veszélyeket is hordozott magában: egy 1882-es eszéki vasúti szerencsétlenség példája a technológia kockázatainak.

Megtudhattuk, hogy a technikatörténet tehát nemcsak találmányokról, hanem társadalmi következményekről is szól, ezzel pedig megérthetjük a jelent és a jövőt egyaránt. Az előadás végén alkalmunk volt kérdezni, ekkor hallhattunk szakmai véleményt a mesterséges intelligencia fejlődéséről és szerepéről a társadalmi életben. Köszönjük ezt a kiváló előadást.

A beszámolót Horváth Natasa készítette, az előadást Dávidné Békés Izabella szervezte.

A prezentáció megtekinthető itt. >>


Egyéb híreink

  • KINIZSI KUPA

    KINIZSI KUPA

    Sikeresen szerepeltek kadétjaink a Kinizsi Közelharc KupánA kadét bajnokság keretein belül 2026. január 28–29-én került megrendezésre a rangos Kinizsi Közelharc Kupa, ahol iskolánk négy tanulóval képviseltette magát. A verseny rendkívül kemény, nagy fizikai és mentális felkészültséget igénylő megmérettetés volt, ahol a küzdőszellem mellett a sportszerűség is kiemelt szerepet kapott.A bajnokságon az alábbi tanulók indultak különböző…

  • PÁLYAORIENTÁCIÓS NAP

    PÁLYAORIENTÁCIÓS NAP

    A Zrínyi Miklós Gimnáziumban megrendezett pályaorientációs nap célja a diákok jövőképének formálása és a továbbtanulási lehetőségek széleskörű bemutatása volt. A rendezvény során a tanulók nemcsak elméleti előadásokon vehettek részt, hanem interaktív workshopok keretében sajátíthattak el gyakorlati ismereteket. ​A programban összesen 20 szakértő segítette az ismeretterjesztést a különböző tantermekben. A témák a modern munkaerőpiac legfontosabb szegmenseit…

  • KÖZPONTI FELVÉTELI VIZSGA TUDNIVALÓK

    KÖZPONTI FELVÉTELI VIZSGA TUDNIVALÓK

    A központi felvételi vizsga 2026. január 24-én 10 órakor kezdődik. A vizsgázóknak legkésőbb 9:30-ra meg kell érkezniük a helyszínre (gyülekező az aulában). A kijelölt tanterembe felérve a vizsgázóknak személyazonosságukat igazolniuk kell. Ez lehetőleg a személyi igazolvány legyen, de a diákigazolvány is elfogadható. Az udvaron, illetve az aulában ki lesz függesztve majd a VÉGLEGES terembeosztás. Az…