ZRÍNYI MIKLÓS SZABADEGYETEM 5. ELŐADÁS


Magyar Tudományos Akadémia Alumni Program

Makroszinoptikus időjárási helyzetek

Előadó: Dr. Károssy Csaba egyetemi tanár

Február 15-én köszönthettük iskolánkban Dr. Károssy Csabát, az ELTE-SEK egyetemi tanárát.

Az előadást nagy érdeklődés előzte meg, mert a tanulókat nagyon foglalkoztatta a Kárpát-medence éghajlata. Az előadást Dr. Klicász Szpirosz tanár úr nyitotta meg. Ezt követően a diákok kaptak egy térképet, amit az előadás során mindenki tudott értelmezni. A teremben 36 tanuló várta az előadás kezdetét. Az előadó Dr. Károssy Csaba egyetemi tanár volt. A Tanár úr a Péczely-féle makroszinoptikus időjárási helyzetek avagy A Kárpát-medence dinamikus éghajlat modelljéről tartott előadást. Előadását Péczely György életútjával kezdte, melyet a tipizálás legfőbb jellemzőivel folytatott. A tipizálás egyes csoportjairól is szót ejtett. A fogalmakat projektoron kivetítette és hosszabb ideig hagyta a tanulók előtt. Ezeket követte a különböző rövidítések pontos magyarázata. A ciklonok és anticiklonok jelentőségéről is szó esett, amelyeket térképen is megmutatott.

Az előadásról videófelvétel készült, melyet alábbi tekinthetnek meg az érdeklődők.

Az előadást hosszú beszélgetés követte, ahol a tanár úr válaszolt a diákok kérdéseire.

Budapest, 2024. február 15. Dr. Klicász Szpirosz (szervező tanár)


Egyéb híreink

  • MTA ALUMNI PROGRAM – 10. ELŐADÁS

    MTA ALUMNI PROGRAM – 10. ELŐADÁS

    Magyar Tudományos Akadémia Alumni Program 10. előadás Mesterséges Intelligencia Előadó: Dr. Karvalics László, az MTA doktora Az MTA Alumni Program keretében a Zrínyi Miklós Gimnáziumban április 18-án egy  előadás zajlott, amely a mesterséges intelligencia mibenlétét boncolgatta. Az előadó, Dr. Karvalics László, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a történelemtudomány kandidátusa. Leginkább információtörténelemmel, az információs társadalommal foglalkozik.…

  • STRANDRÖPI EZÜST A ZRÍNYISEK NYAKÁBAN

    STRANDRÖPI EZÜST A ZRÍNYISEK NYAKÁBAN

    A mai borús, esős napon lezajlott a kerületi strandröplabda bajnokság tavaszi fordulója. A rossz idő ellenére jó hangulat uralkodott a pályán. Pataky István Híradásipari és Informatikai Technikum – Giorgio Perlasca Vendéglátóipari Technikum 2:0 (15:6; 15:8) Zrínyi Miklós Gimnázium – Pataky István Híradásipari és Informatikai Technikum 0:2 (11:15; 18:20) Zrínyi Miklós Gimnázium – Giorgio Perlasca Vendéglátóipari…

  • MTA ALUMNI PROGRAM – 9. ELŐADÁS

    MTA ALUMNI PROGRAM – 9. ELŐADÁS

    Magyar Tudományos Akadémia Alumni Program 9. előadás 1944 nyara Előadó: Dr. Ablonczy Balázs, az ELTE Bölcsészettudományi Karának oktatója Az MTA Alumni Program keretében a Zrínyi Miklós Gimnáziumban április 15-én a Holocaust emléknapjához közel egy rendkívül érdekes előadás zajlott, amely az 1944 nyarán történt eseményekre fókuszált. Az előadó, Dr. Ablonczy Balázs, a Magyar Tudományos Akadémia tagja,…