A központi felvételi vizsga 2024. január 20-án 10 órakor kezdődik. A vizsgázóknak legkésőbb 9:30-ra meg kell érkezniük a helyszínre (gyülekező az aulában). A kijelölt tanterembe felérve a vizsgázóknak személyazonosságukat igazolniuk kell. Ez lehetőleg a személyi igazolvány legyen, de a diákigazolvány is elfogadható. Az udvaron, illetve az aulában ki lesz függesztve majd a terembeosztás, illetve megtekinthető…
A központi felvételi vizsgára történő jelentkezés lezárult. Az alábbiakban megtekinthető azon tanulók oktatási azonosítói, akiknek jelentkezését megkaptuk és rögzítettük. Aki nem látja azonosítóját a listában és mégis intézményünkben jelentkezett, kérem írjon a kozpontifelveteli@zmg.hu e-mail címre. Akik speciális igényt kérvényeztek, azoknak a határozatot e-mailben fogjuk elküldeni, illetve akik elektronikusan jelentkeztek, azok ügyfélkapun keresztül kapnak majd értesítést.…
Idén iskolánk is csatlakozott az „Egy Tábla Szeretet” csokigyűjtési akcióhoz. A gazdasági irodában és az igazgatóhelyettesi irodában található dobozokba várjuk a ti „szeretet kockáitokat” is táblás csoki(k) formájában! A gyűjtés december 1-jén ér véget, ekkor bezárjuk a dobozokat és útjára indítjuk a csokikat. https://www.facebook.com/groups/egytablaszeretet
MINDEN IDŐPONT BETELT! Idén is megnyitja kapuit a Zrínyi Gimnázium. 2023. november 6-7-8-án és 13-14-15-én (pótnapok: 21, 22) 17 órától igazgatói tájékoztatót tartunk és bemutatjuk, hogy hogyan zajlik az élet iskolánkban. Jelentkezni e-mailben lehet a nyiltnapok@zmg.hu címen. A jelentkezésnek tartalmaznia kell a jelentkezők nevét és hogy melyik nap szeretne jönni. Családonként egy felnőtt és egy…
2022. október 22-én iskolánkat 5 tanuló képviselte a XXVI. WKF Karate Diákolimpián. Mindenki éremmel tért haza a versenyről.Billédi Márton 9.c, 3.helyezés (kumite, -57 kg)Faragó Csanád 11.b, 2.helyezés (kumite, +84 kg)Kakucska Bernadett 10.d, 3.helyezés (kumite, -61 kg)Szarvas Ábel 9.ny, 3.helyezés (kumite, -55 kg)Szöllősy Anna 12.b, 3.helyezés (kata)Gratulálunk!
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani Farkas Emesének, iskolánk volt tanulójának, továbbá az Önkéntes Központ Alapítványnak és a Bosch 50 fős csapatának a végzett munkáért, mellyel segítették iskolánk „szabadidős kertjének ” megvalósulását.Aki további támogatást szeretne nyújtani, az a ZMG Baráti Kör számlaszámára való utalással teheti meg. Számlaszám: 11714051-21458288.
A zrínyis fiúk tisztességesen helyt álltak a kőbányai diákolimpián és végül a 3. helyen végeztek.
A kőbányai kispályás foci diákolimpia őszi fordulóján a lányok és a fiúk is megmérettettek Ilyés Annamária tanárnő vezetésével. A lányok elképesztő gólözönt zúdítottak ellenfeleikre: három meccs alatt 29 gólt lőttek és egyet sem kaptak! A fiúk két győzelemmel és két nagyon szoros vereséggel végeztek. Lányok:Zrínyi – Szent László 6-0Góllövők: Fejér Zsuzsanna; Galambos Vivien; Tóth Barbara;…