



Budapest Főváros Önkormányzata pályázati felhívást tesz közzé a Fővárosi Önkormányzat Ösztöndíjprogramjáról szóló 33/2023. (XII. 21.) önkormányzati rendelete alapján a valamely tantárgyból, illetve területen tehetséges, Budapesten bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező Budapest Főváros Önkormányzatával kötött együttműködési megállapodás alapján a programban résztvevő, állami fenntartású köznevelési és szakképző intézmény 10., 11., illetve az utolsó évfolyamot megelőző évfolyamos,…

KOMPETENCIAFEJLESZTŐ GYORS TRÉNING 7. OSZTÁLYOS TANULÓK SZÁMÁRA Aggódsz a felvételi eljárás során a kompetenciamérés eredményének beszámítása miatt? A Budapest X. Kerületi Zrínyi Miklós Gimnázium alapítványa március 5-től 27-ig online fejlesztő tréninget tart szerdai napokon magyar, csütörtöki napokon matematika tantárgyakból, összesen 4-4 alkalommal. A tréning ára 8.000 Ft/tantárgy. Minimális induló létszám 8 fő. Jelentkezni március 3-ig…

A Sors Bona Alapítvány az idei tanévben is meghirdeti ösztöndíj-pályázatát. A pályázatokat egy pontrendszer alapján értékeljük az alábbiak szerint: Kizáró ok: 4,2 alatti átlag (2024/2025 tanév ELSŐ félévi eredmény számít), igazgatói vagy magasabb fegyelmi fokozat. PONTOK: – Átlag: 4,2 – 0 pont, tizedesenként 5 ponttal emelkedik, kitűnő 40 pont (egy tizedes után vágunk, nem kerekítünk)…

Megjelent iskolánk almanachja, amely az elmúlt 15 évről szól (fotók, tablóképek, visszaemlékezések, élmények, múltunk, jelenünk stb.). Az almanach 3.600 Ft-os áron a gimnázium gazdasági irodájában megvásárolható, vagy postai úton megrendelhető 1.585 Ft postai költséggel. Megrendelés a zmg@zmg.hu email címen lehetséges. A most megjelent almanach mellett a régi almanach is megvásárolható. Az első kötet (1984-2009) 2000…


Arany János Előadó: Dr. Csörsz Rummen István, a BTK Irodalomtudományi Intézet tudományos főmunkatársa 2024 március 18-án ( 10:15 és 11:00 között) a Zrínyi Miklós Gimnáziumban megtartott előadás, a középiskolai MTA Alumni Program keretében zajlott. Dr. Csörsz Rummen István, a BTK Irodalomtudományi Intézet tudományos főmunkatársa adta elő az Arany János című előadásÁt. Az előadást Dávidné Békés

A pályázat célja: – valamely tantárgyakból, illetve területen (előadóművészet, képzőművészet, sport természettudományok, társadalomtudományok területén) kiemelkedő teljesítményt nyújtó, tehetséges tanulók eredményeinek elismerése; – a fővárosban tanuló középiskolások ösztönzése a képességeik folyamatos fejlesztésére; – hozzájárulás az adott tantárgyból, területen nyújtott kiemelkedő teljesítményük, tehetségük kibontakoztatásához, további fejlesztéséhez; A pályázat elnyerésére 2024-ben 250 tanulónak van lehetősége. Elnyerhető összeg: a

Kiss Anna Sára és Fényes Márkus István 12. B osztályos tanulók belügyi rendészeti ismeretek tantárgyból az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen döntőbe jutottak. Kiss Anna Sára végül 3. helyezést ért el, Fényes Márkus Márkus pedig 4. lett Felkészítőtanár: Balázs László. GRATULÁLUNK!

Február 27-én megtartottuk az iskolai szavalóversenyt. A résztvevők egy kötelező és egy szabadon választott verset adott elő. Mivel színvonalas előadásokkal készültek a versenyzők, a zsűri különdíjat is kiadott. A harmadik helyezést Herbály Kíra 11. A osztályos tanuló szerezte meg, ezüstérmes Fekete Barbara 9. B osztályos tanuló. A versenyt Tankó Eszter Sarolta 9. D osztályos tanuló