


NYÍLT NAPOK A ZRÍNYIBEN
Idén is megnyitja kapuit a Zrínyi Gimnázium. 2025. november 4-5-6-án és 11-12-13-án 16:30 órától igazgatói tájékoztatót tartunk és bemutatjuk, hogy hogyan zajlik az élet iskolánkban. Jelentkezni e-mailben lehet a nyiltnapok@zmg.hu címen. A jelentkezésnek tartalmaznia kell a jelentkezők nevét és hogy melyik nap szeretne jönni. Családonként egy felnőtt és egy gyermek jelentkezését tudjuk elfogadni.
FIGYELEM! MINDEN FÉRŐHELY BETELT! PÓTNAP: NOVEMBER 19.


A Sors Bona Alapítvány kuratóriuma a határidőre beérkezett ösztöndíj pályázatokat elbírálta. A kuratórium döntése szerint a 2024/25. tanév 2. félévében tanulmányi eredményük, közösségi, művészeti, illetve sporttevékenységük, valamint szociális helyzetük alapján az alábbi tanulók részesülnek havi 5000 Ft Zrínyi-ösztöndíjban: BÁCSI BENEDEK 12. D (120 PONT) VÖLCSEI AMÍR 12. B (113 PONT) FEDOR LEVENTE 11. D (110…

Budapest Főváros Önkormányzata pályázati felhívást tesz közzé a Fővárosi Önkormányzat Ösztöndíjprogramjáról szóló 33/2023. (XII. 21.) önkormányzati rendelete alapján a valamely tantárgyból, illetve területen tehetséges, Budapesten bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező Budapest Főváros Önkormányzatával kötött együttműködési megállapodás alapján a programban résztvevő, állami fenntartású köznevelési és szakképző intézmény 10., 11., illetve az utolsó évfolyamot megelőző évfolyamos,…

KOMPETENCIAFEJLESZTŐ GYORS TRÉNING 7. OSZTÁLYOS TANULÓK SZÁMÁRA Aggódsz a felvételi eljárás során a kompetenciamérés eredményének beszámítása miatt? A Budapest X. Kerületi Zrínyi Miklós Gimnázium alapítványa március 5-től 27-ig online fejlesztő tréninget tart szerdai napokon magyar, csütörtöki napokon matematika tantárgyakból, összesen 4-4 alkalommal. A tréning ára 8.000 Ft/tantárgy. Minimális induló létszám 8 fő. Jelentkezni március 3-ig…

A Sors Bona Alapítvány az idei tanévben is meghirdeti ösztöndíj-pályázatát. A pályázatokat egy pontrendszer alapján értékeljük az alábbiak szerint: Kizáró ok: 4,2 alatti átlag (2024/2025 tanév ELSŐ félévi eredmény számít), igazgatói vagy magasabb fegyelmi fokozat. PONTOK: – Átlag: 4,2 – 0 pont, tizedesenként 5 ponttal emelkedik, kitűnő 40 pont (egy tizedes után vágunk, nem kerekítünk)…


Dr. Eszik Veronika a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének munkatársa járt nálunk az MTA Alumni program keretén belül április 8-án. Előadásában a technikatörténet néhány izgalmas részét mutatta be. Az előadás során szó esett a 19. század technooptimizmusáról, amely különösen meghatározó volt a technológiai fejlődés szemléletében, ennek Jókai Mór „A jövő század regénye” című műve egy…

Tóth Viktória Noémi 9.a osztályos tanuló első helyezést ért el az Otthonom Kőbánya című versíró pályázaton középiskola kategóriában. A díjat az ARI ZÓNA, Kőbányai Írók, Költők Egyesülete ítélte oda a költészet napja alkalmából. Gratulálunk.

A Zrínyi Miklós Gimnázium csapata, a Kalandos Kukoricakalászok a 2. helyen végzett a Játékkészítő Projektverseny április 10-i döntőjében.A csapat tagjai a 10. D osztály tanulói: Tankó Eszter Sarolta, Szél Enikő, Sallai Panna, László Gréta Zoé, Lábos Viktória. Mentortanáraik: Kántor Tamás és Vágány Balázs A hosszú, hónapokon át végzett kitartó és kreatív munka meghozta gyümölcsét, A…

A kiberbiztonság és a mesterséges intelligencia Április 3-án a Budapest X. Kerületi Zrínyi Miklós Gimnáziumba látogatott dr. Bányász Péter az ÁNTK Kiberbiztonsági Tanszék egyetemi docense, hogy előadást tartson az internethasználatról, azon belül a mesterséges intelligenciáról. Az előadás a Magyar Tudományos Akadémia Alumni program keretén belül valósult meg. Az előadó – saját bevallása szerint – maga…