•
November 21-én 13 kadéttal vettünk részt a HS Lövész Kupán. A házi versenyünkre Balassagyarmaton a Honvédelmi Sportközpontban került sor. Középiskola fiú kategóriában 1. Zanyi Olivér Richárd; 2. Czeizler Marcell András; 3. Dominek Levente, 4. Országh Ábel; 5. Csontos Gergő; 6. Tichy Zsombor lett. Középiskola lány kategóriában győztesünk Fehérvári Katalin Zoé lett. A regionális versenyre a…
•
A Bálnában jártunk a kadét tanulókkal a Puma levegő ezred megalakulásának 80. évfordulója alkalmából. Egy igazi generációs találkozó, ünnepség, történelmi áttekintésben volt részünk. A veteránok, jelenleg gyakorló pilóták Szolnokról, Kecskemétről, Pápáról, valamint még a képzésben résztvevő fiatalok tartottak élménybeszámolókat nekünk. Megismerhettük a Puma levegő század, majd ezred kialakulásának történetét, jelképét és mottóját, mely mindannyiunkat megragadott:…
Idén is megrendezésre került a Honvédelmi Sportszövetség támogatásával a Military Multi Shooting verseny Mogyoródon, melyen 4 fiatal csapattal is indultunk. Egyik hármasunk a 3. helyen zárt a mai napon. Résztvevők: Csontos Gergő; Fábián Soma; Varga Arnold, Bukk Milán; Kelemen Mátyás 10.b osztályos tanulók, valamint a 9.b-ből Waldmann Gergő; Jákoi Balázs; Dominek Levente, Szendrey Levente. Dobogósok:…
Szeptember elején iskolánk tizedikes kadétjai egy kulturális programon vettek részt az MVM Dome-ban, ahol az Egri csillagok című regényt adták elő. Az MVM Dome, Budapest legújabb és legmodernebb sportcsarnoka tökéletes helyszínt biztosított az előadás számára. Az 1800 négyzetméteres játéktérhez új díszletek készültek. Az épület előtt a Magyar Honvédség is bemutatkozott: haditechnikai eszközök, interaktív programok, lézerlövészet,…
Iskolánk idén részt vett a második alkalommal megvalósuló Acéltáltos Honvédelmi Airsoft Fesztiválon. A helyszín a Kincsem Park volt. Az idei fesztivál sok izgalmat és új kihívásokat tartogatott a résztvevők számára: frissített pályák, különleges taktikai feladatok és meglepetések gondoskodtak arról, hogy ez az élmény igazán emlékezetes legyen. A verseny kiváló lehetőséget biztosított arra, hogy a fiatalok…
Iskolánkból 3 tanulóval vettünk részt a sakk versenyen, melyet 2024. 04.26-án (pénteken) rendeztek meg a Testnevelési Egyetem létesítményeiben. 241 tanuló indult neki a megmérettetésnek ÉS 7 fordulós rendszert játszottak végig a diákok. A zrínyisek közül Nguyen The Nghia (10.a) 86., Molnár Anna (11.b) 126. és Pollák Réka (11.b) 127. helyen végzett. Először indultunk ezen a…
Február 29-én került megrendezésre Szentendrén, az Altisztképző Akadémián a Magyar Honvédség Amatőr Katonai Küzdősport Bajnokság XI. Kinizsi Közelharc Kupa országos döntője, amelyen iskolánkat – a területi versenyen elért eredménye alapján – Balázs Kristóf 11. B osztályos tanuló képviselte. A küzdelmek három kategóriában – nagykesztyűs, kiskesztyűs és földharc – zajlottak. Kristóf a kiskesztyűs viadalban volt érdekelt.…
Iskolánk kadétjai február 16-án szituációs lövészeti gyakorlaton vettek részt a ZEN Rapidshooting Airsoft lőterén, Újpesten. A program során a Magyar Honvédségnél rendszerbe állított fegyverek airsoft replikáival (pisztoly, géppisztoly és gépkarabély) kaptunk lövészeti képzést, melyben a biztonságos fegyverkezelést és a fegyverekkel történő biztonságos mozgást helyezték előtérbe. A félnapos programon minden diák aktívan, fegyelmezetten vett részt. A…
Military Multi Shooting verseny a honvéd kadét képzésen. Október 12-én a 9.b osztályból 6 tanuló részt vett egy komplex középiskolai versenyen, ahol főleg a biztonságos fegyverkezelés elsajátításán volt a hangsúly.3 pályát teljesítettek a gyerekek: egy Ügyességi pályát (szituációs feladat egyéb eszközök alkalmazásával – társ menekítés), 10 m távolságra lövés légpuskával, egy military jellegű akadálypályát (kúszófolyosó,…