


TÁJÉKOZTATUNK MINDEN KEDVES FELVÉTELIZŐT, HOGY INTÉZMÉNYÜNK SZÓBELI VIZSGÁT NEM TART!
Az ideiglenes rangsort március 18-ig tesszük közzé weboldalunkon.


Intézményünkben az alábbi napokon tartunk a nyár folyamán ügyeletet 9-13 óráig: július 10. július 24. augusztus 7. augusztus 21.

A pályázat célja: – valamely tantárgyakból, illetve területen (előadóművészet, képzőművészet, sport természettudományok, társadalomtudományok területén) kiemelkedő teljesítményt nyújtó, tehetséges tanulók eredményeinek elismerése; – a fővárosban tanuló középiskolások ösztönzése a képességeik folyamatos fejlesztésére; – hozzájárulás az adott tantárgyból, területen nyújtott kiemelkedő teljesítményük, tehetségük kibontakoztatásához, további fejlesztéséhez; A pályázat elnyerésére 2024-ben 250 tanulónak van lehetősége. Elnyerhető összeg: a…

A Sors Bona Alapítvány kuratóriuma a határidőre beérkezett ösztöndíj pályázatokat elbírálta. A kuratórium döntése szerint a 2023/24. tanév 2. félévében tanulmányi eredményük, közösségi, művészeti, illetve sporttevékenységük, valamint szociális helyzetük alapján az alábbi tanulók részesülnek havi 5000 Ft Zrínyi-ösztöndíjban: BÁCSI BENEDEK 11.D (135 pont) STOCK MÁTÉK 11.D (105 pont) VÖLCSEI AMÍR 11.B (105 pont) SÜTŐ ENIKŐ…

A központi felvételi vizsgára történő jelentkezés lezárult. Az alábbiakban megtekinthető azon tanulók oktatási azonosítói, akiknek jelentkezését megkaptuk és rögzítettük. Aki nem látja azonosítóját a listában és mégis intézményünkben jelentkezett, kérem írjon a kozpontifelveteli@zmg.hu e-mail címre. Akik speciális igényt kérvényeztek, azoknak a határozatot e-mailben fogjuk elküldeni, illetve akik elektronikusan jelentkeztek, azok ügyfélkapun keresztül kapnak majd értesítést.…


Nagy örömünkre idén három OKTV döntősünk is van. Szöllősy Anna (12b) és Farkas Noémi (12b) a belügyi rendészeti ismeretek, Gyulai Virág (12d) pedig a spanyol nyelv Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntőjébe jutott. Felkészítő tanárok Pappné Balla Katalin és Miklós István. Gratulálunk!

A PPKE országos tanulmányi versenyén történelem kategóriában Varga Adrienn 12. d osztályos tanuló 6. helyezést ért el a döntőben. GRATULÁLUNK!

A Sors Bona Alapítvány kuratóriuma a határidőre beérkezett ösztöndíj pályázatokat elbírálta. A kuratórium döntése szerint a 2022/23. tanév 2. félévében tanulmányi eredményük, közösségi, művészeti, illetve sporttevékenységük, valamint szociális helyzetük alapján az alábbi tanulók részesülnek havi 5000 Ft Zrínyi-ösztöndíjban: Bácsi Benedek 10d (100 pont); Paragi Emma 9ny (100 pont); Völcsi Amír 10b (95 pont); Farkas Noémi

január 26-án a 12. a, 12. d és a 10. c osztály tanulói a Parlamentben vett részt a Demokráciajátékon. A diákok a Téli Menedék Fórum frakció tagjaiként a törvényhozás folyamatát modellezték. Az egész napos program során a plenáris ülés és a bizottsági ülések munkáját is imitálták.