A Sors Bona Alapítvány kuratóriuma a határidőre beérkezett ösztöndíj pályázatokat elbírálta. A kuratórium döntése szerint a 2023/24. tanév 2. félévében tanulmányi eredményük, közösségi, művészeti, illetve sporttevékenységük, valamint szociális helyzetük alapján az alábbi tanulók részesülnek havi 5000 Ft Zrínyi-ösztöndíjban: BÁCSI BENEDEK 11.D (135 pont) STOCK MÁTÉK 11.D (105 pont) VÖLCSEI AMÍR 11.B (105 pont) SÜTŐ ENIKŐ…
A központi felvételi vizsgára történő jelentkezés lezárult. Az alábbiakban megtekinthető azon tanulók oktatási azonosítói, akiknek jelentkezését megkaptuk és rögzítettük. Aki nem látja azonosítóját a listában és mégis intézményünkben jelentkezett, kérem írjon a kozpontifelveteli@zmg.hu e-mail címre. Akik speciális igényt kérvényeztek, azoknak a határozatot e-mailben fogjuk elküldeni, illetve akik elektronikusan jelentkeztek, azok ügyfélkapun keresztül kapnak majd értesítést.…
Idén iskolánk is csatlakozott az „Egy Tábla Szeretet” csokigyűjtési akcióhoz. A gazdasági irodában és az igazgatóhelyettesi irodában található dobozokba várjuk a ti „szeretet kockáitokat” is táblás csoki(k) formájában! A gyűjtés december 1-jén ér véget, ekkor bezárjuk a dobozokat és útjára indítjuk a csokikat. https://www.facebook.com/groups/egytablaszeretet
MINDEN IDŐPONT BETELT! Idén is megnyitja kapuit a Zrínyi Gimnázium. 2023. november 6-7-8-án és 13-14-15-én (pótnapok: 21, 22) 17 órától igazgatói tájékoztatót tartunk és bemutatjuk, hogy hogyan zajlik az élet iskolánkban. Jelentkezni e-mailben lehet a nyiltnapok@zmg.hu címen. A jelentkezésnek tartalmaznia kell a jelentkezők nevét és hogy melyik nap szeretne jönni. Családonként egy felnőtt és egy…
Víztisztasági mérések diákokkal Iskolánk tanulói és tanárai 2025 áprilistól június végéig egy nemzetközi projekt keretében (SHORE program) víztisztasági méréseket folytattak magyarországi és romániai folyókban, majd azokat elemezve egy kiállítást készítettek a gimnázium aulájában. A kiállítás és a hozzá kapcsolódó workshop célja, hogy felhívja a figyelmet a környezet védelmére, a víztisztaság fontosságára, illetve tanítsa a fiataloknak…
Iskolánk adott otthont a II. Honvédelmi Hibrid Verseny megrendezéséhez 2025. 06. 12-én. 9 csapat bizonyíthatta felkészültségét, rátermettségét a különböző virtuális, illetve valóságos feladatoknál. Gimnáziumunk 2 kadét csapatot indított. Az egyik fiatal összeállításunk megszerezte a 2. helyezést és a lézer biatlon különdíjat is. Résztvevők a 10.b osztályból: Gönczi Roland; Gödöny Dominika Regina, Lévai Levente, Csontos Gergő,…
A Zrínyi Miklós Gimnáziumban az Magyar Tudományos Akadémia Alumni programjának keretén belül májusban tartott előadást Acsády Judit, a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézetének munkatársa. A téma: Nők helyzete Magyarországon a rendszerváltás után. Az előadás során személyes történetekkel ismerkedhettek meg a diákok, statisztikai adatokkal, kutatási eredményekkel is találkoztak a témából. Mindez segített jobban megérteni, hogy miként…
Május 30-án került sor a Kadét Kupa utolsó állomására, az akadályfutásra Bánkon. 58 középiskola 890 tanulója mérhette össze felkészültségét.4 kilométeres távon. Természetes és épített akadályokon kellett túljutniuk a kadétoknak. A leküzdendő feladatok között szerepelt még lézerfegyveres lövészet, gránáthajítás, patakban átkelés, dombra futás, rönk cipelés. Ez egy nagyon komplex, sokrétű képességet igénybe vevő versenyállomás, amely teljesítéséhez…